Második gyermekkor...

Újév napján jobb lenne!
Dr. Del Medico Imre, Budapest
Régi gyakorlata a magyar rádiózásnak és televíziózásnak, hogy az óév műsora a Himnusz elhangzásával fejeződik be, az új évé pedig az államfő szózatával kezdődik. Ez egyben azzal jár, hogy a szilveszteri vigasságot hirtelen komolyság, sőt komorság váltja fel, aminek során olykor a nemzeti dallam és az államfői szavak méltóságához és a magasztossághoz nem illő magatartás tapasztalható.
Most szilveszterkor, éjfélkor nemzetközi szemlét tartottam a képernyő segítségével. Megnéztem a párizsi, a londoni, a berlini, a bécsi és több, más kontinensen zajló újév-köszöntést. Mindegyik vidáman köszöntötte 2017-et. Nem szakadt félbe a mulatság, az óévi vidámság megszakítás nélkül ment át az új év derűs és reményteljes ünneplésébe.
Örülnék annak, ha nálunk is ilyen lenne az évváltás rendje. Arra, hogy a Himnusz elhangozzék és az államfőnek az ország népét köszöntő és célokat javasló szavait meghallgassuk, szerintem sokkal alkalmasabbak az év első napjának déli órái, amikor az ország népe vagy legalábbis annak zöme kialudva, kipihenve és figyelemre készen hallgatná a Himnuszt és az ország első emberének szavait.


Nyugdíjas Kánaán?
Dr. Nagy Zoltán, Debrecen
Mint érintett, érdekel a kormányzat nyugdíjrendszerének stratégiája. Eddig 43 évi munkaviszonyt tartok számon, alig túl a hatvanon. Mégsem vagyok nyugodt, lesz-e miből megélnem öregkoromra. (A kormány „megnyugtatására” vagy idegesítésére, jelenleg kiváló egészségi állapotban vagyok, erről papírom is van! Mégis frusztrálnak az olyan központi kinyilatkoztatások, hogy akár 75 éves koráig produktív az ember. Mármint akár dolgozhat is.) A társadalomtudósok nem is szégyellik szóvá tenni: már a 60–65 év fölöttiek alig 15-20 százaléka vállal munkát nyugdíjba vonulása után. Pedig hol van még az élet vége?
Felháborító, amikor a szociodemográfusok az időskor biológiai lassulására hivatkoznak, hozzátéve: a mai idős korosztály már nem szenved a történelem megpróbáltatásaitól, fizikai aktivitásuk, vitalitásuk felülmúlja a mai huszonéves korosztályt. A témával foglalkozó kutatók – vélhetően megrendelésre – anyagi biztonságról írnak. A prognózisok szerint – a hatalom legnagyobb sajnálatára – tény és való, nő a 80 év fölöttiek aránya, de a hivatalos statisztikák nem felejtik el hozzátenni: 2016-ban is többen haltak meg, mint amennyien születtek.
A nyugállományba vonulók olyan tudást és munkaerkölcsöt „visznek magukkal” pihenő éveikre, amit időközben – önhibájukon kívül – „elfelejtettek” átörökíteni. Az öregek és a fiatalok szembeállítása ide vezetett. Ezt bizony elnézte a kormány. Úgy váltott generációt, hogy közben elfeledkezett az átadás-átvételről.
Örömmel kirugdosta a nyugdíjkort elérőket, miközben a fiatalok képzését hanyagolta, mígnem rájöttek: ordító a hazai szakmunkáshiány. Így vesznek el azok a humán tartalékok, amelyek hidat építhetnének múlt és jelen között. A kormány szerint minden rendben. Szerintem nem.


Nem kommentelhető
Jakab Jenő, Budapest
Szilveszter napján megjelent az origo.hu-n egy beszélgetés Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetővel.
A képviselő úr elmondta, milyen jól élünk, és mennyire boldog amiatt, hogy hat év alatt 677 ezerrel többen dolgoznak, mint azelőtt. A társadalomra jó hatása van annak, hogy a munkalehetőség biztosítása áll szociálpolitikájuk középpontjában. Elmondta még: az ellenzék szerint négymillió szegény van az országban és több százezer éhező gyerek. Így próbálják elhitetni, hogy míg a lakosság szegényedik, a politikusok gazdagodnak. Érzéketlenségre vall, ha valaki pártpolitikai szempontoknak rendeli alá a szegénység kérdését.
Amikor elolvastam ezeket a sorokat, azt gondoltam, hogy a frakcióvezető egy idegen országról beszél, ahol az emberek tényleg nagyon boldogok. Csak elfelejtette azt, hogy országunkban 2 millió 300 ezer nyugdíjas él. Közülük több mint százezernek, a statisztika szerint, a nyugdíja nem haladja meg a 90 ezer forintot. Nem beszélve azokról, akik végigdolgoztak egy életet és 50 ezer forintos nyugdíjnak „örülnek”.
A kormány januártól 1,6 százalékkal akarja megemelni a nyugdíjakat. Harrach Péter elfelejti, hogy a szegény nyugdíjasokat nem a kormánystatisztika érdekli, hanem az, hogyan fognak élni az új esztendőben.
Jó volt olvasni az óév végén a romániai magyar nyelvű lapokban, hogy mennyire örülnek az ottani magyar nyugdíjasok, akik elintézték maguknak, hogy Magyarországon kapják a nyugdíjat. Teljesült kereszténydemokrata pártunk álma, az ottani magyarok érzik az „anyaország szeretetét”.
Nem sajnálom, legyen nekik is jó. De én és a feleségem itt dolgoztunk, itt mentünk nyugdíjba, és alig tudjuk kifizetni a számláinkat. Értem, hogy Harrachot ez a dolog nem érdekli, mert velünk nem lesz tele a sajtó. Ezért nem csodálkozom, hogy az origo.hu a beszélgetés végére odabiggyesztette: a Harrachhal készült interjú nem kommentelhető. Szép időket élünk! Vagy nem?


A remény álom marad
Georg Nelli, Budapest
Nagy reménnyel fogadtam az új esztendőt. Azt gondoltam, hogy a baloldali, demokratikus erők végre összefognak országunkban, és hoznak egy jó döntést arról, mi lesz egy-másfél év múlva, amikor is jó lenne megmutatni a demokrácia erejét. Úgy érzem, hogy az egész csak álom marad.
Sokan hallották, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök azt mondta: a Jobbik és az MSZP összefogása szükséges ahhoz, hogy az Orbán-klikket elkergethessük. Szerintem tévedett a volt miniszterelnök. Molnár Gyula, az MSZP elnöke örömét fejezte ki afelett, hogy Medgyessy Péter tanácsadói szerepet vállalt pártjukban. Nem tudom, milyen szerepet szánt magának a majdnem 75 éves exminiszterelnök, de az nagyon rossz, hogy Molnár Gyula alternatívát vagy bármilyen elképzelést nem mond.
Az idő nagyon gyorsan telik, és az MSZP pontosan olyan gyenge pozícióban van, mint a többi baloldali párt. Közben megszólalt a Jobbik részéről Volner Pál. Kijelentette: „Egyértelművé vált, hogy Vona Gábor lesz a kihívója Orbán Viktornak, és a Jobbik lesz a váltópártja 2018-ban a Fidesznek”. Manapság, folytatta, az MSZP és a baloldal a politikai küzdelmekben láthatatlan, súlytalan, nincs igazán jelentősége annak, amit mondanak vagy tesznek. Volner azzal zárta mondókáját: „még azok a baloldaliak is a Jobbikra fognak szavazni, akik most még nem a mi szimpatizánsaink”.
Mit lehet erre mondani? Sajnos semmit.
Az MSZP-nek a sok beszéd a fontos, de a reális, kemény munka teljesen elmaradt.


Orbán Viktor ajándéka
Horváthné Szakács Judit, Gönyű
A miniszterelnök karácsonyra tízezer forintos Erzsébet-utalvánnyal ajándékozta meg a nyugdíjasokat. A cél nyilvánvaló. Elég nagy a nyugdíjasok rétege, akiknek a szavazataira szüksége van, ha újra nyerni akar. Én szerencsére nem a kisnyugdíjasok táborához tartozom, nincs is szükségem Orbán úr ajándékára, mint ahogy mondjuk Pintér és Harrach uraknak sem, akik szintén meg fogják kapni.
Nem tetszik az általános ajándékozás.
Annál inkább nem, hogy tudom, több százezer olyan gyerek él az országban, akiknek nemhogy ajándék nem került a nem létező fa alá, de még étel sem az asztalra. Talán őket is be kellett volna vonni az ajándékozási körbe. Nem a rászoruló nyugdíjasoktól sajnálom az adományt, csak az arra rá nem szoruló sok embertől. Karácsony előtt a hírek tele voltak a civil emberek Mikulás Gyár-kezdeményezéseivel, amire nagyon sok szintén civil hordta az ajándékokat, holott a kormány dolga lenne segíteni. Hallott már valaki arról, hogy Orbán Viktor valakinek valamit saját zsebből adott volna?
Orbán még egy „ajándékot” tartogatott a köznép számára. Az eredetileg 0,9 százalékos nyugdíjemelést korrigálta 1,6-ra. Ez a szám még mindig alacsonyabb, mint amit az MNB az inflációra prognosztizál. Kormányra kerülésükkor vetették el azt a svájci indexálási rendszert, ami a bérnövekedést is figyelembe vette volna.
A minimálbér emelésére gondolva ez szépen megdobta volna a nyugdíjak összegét. A béremelés éppen olyan választási játék, mint a nyugdíjaké. Azért bízom benne, hogy a következő választásnál nem ezek az „ajándékok” lesznek mérvadóak a szavazásnál, hanem az elmúlt hat év megszorításai

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!