A Vasárnapi Hírek 2017. 02. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

 
Struktúraváltás... – Mostanában már alig van Napóleon és Mátyás király, újabban a legtöbb beteg gázszerelő akar lenni ... KRENNER ISTVÁN rajza


Buli a börtönben
Dr. Molnár István, Mátraderecske
Pintér belügyminiszter leváltott három börtönparancsnokot, mert a rabok videót készítettek szilveszteri bulijukról a börtönben, amit aztán a Facebookon közzé is tettek. Furcsa dolgok vannak a börtönökben.
Az eset kapcsán megosztok egy történetet, ami velem esett meg kezdő bv-s koromban. A rabgazdaság szarvasmarhatelepét vezettem, ahol rabok dolgoztak.
Egyik reggel meglepetésünkre munkakezdéskor azt láttuk, hogy az éjszaka dolgozó elítéltek be vannak rúgva. Nyomozásunk során kiderült, hogy az éjszaka tejet szállító gépkocsi vezetője italt hozott a raboknak tápért cserébe. Azt nem tudtuk kideríteni, mióta folyt a csereüzlet, akkor is csak azért derült ki, mert a rabok túl sokat ittak és észrevettük. Természetesen megszüntettük az éjjeli tejszállítást. Hasonlóan bukhattak le ezek a rabok is, mert az okostelefonjaikon felvett videókat nyilvánosságra hozták. Nem lehet rádiótelefon a börtönben, de van, szerintem több száz. Ennek alapján valamennyi parancsnokot ki lehetne rúgni. Hogyan kerül be a motozások ellenére?
A bűnözők nagyon találékonyak. Mi felfedeztünk kenyérbe, kalácsba sütve, felbontatlan konzervben is telefont. Amikor a rabok kimennek dolgozni a börtönből vagy egészségügyi intézménybe, mindig találnak módot a telefonok megszerzésére és a börtönbe juttatására. Egy megoldás lehetne: ha a telefontársaságok blokkolnák a börtön területén használatukat. Nekünk ezt akkor még nem sikerült megoldani, talán most már lehetséges.
Ezzel kellene a Belügyminisztériumnak foglalkozni és nem leváltani tüntetőleg az egyébként kiváló parancsnokokat, a felelősség ugyanis kölcsönös. Ilyen alapon a büntetés-végrehajtást felügyelő minisztériumból is ki lehetne rúgni jó pár embert, akár a minisztert is.


A tábornok fiát betolták
Ferenczy Tamás, Budapest
Ebben a hatalmas forradalmi micsodában, amikor azok élnek jól, akik ott vannak a fideszes dézsánál és azt tesznek, amit csak akarnak, jött egy hír, amit nem lehet meg rteni.
Amikor elhangzott, hogy a miniszterelnök főtanácsadója, Bakondi tábornok fiacskáját kormányunk kinevezte az állami tulajdonban lévő kazincbarcikai vízmű élére bruttó 1,4 millió forint apanázsért, esküszöm, nem hittem el.
Amikor magamhoz tértem, megértettem, hogy a hír igaz, hiszen minden sajtóorgánumban megjelent. Mindenki beszélni kezdett erről, csak a parlamenti ellenzék nem. Nekik mindegy, miközben az egyszerű emberek nagyon is fel vannak háborodva?
Egy fiatalember, Bakondi fia, akinek csodás lakása van Budapesten, ingázni fog mindennap Kazincbarcikára? Senki nem érti, hogy az előző vezetőt egyik percről a másikra kirúgták azért, hogy a Bakondi gyereknek adhassák a fontos állami beosztást?
Sok kérdés merül fel. De tudom, hogy a maffiarendszerben soha nem fogjuk megtudni, miért került sor a vezetőcserére. Nem fogjuk megtudni, mert ilyenkor Hollik, Tuzson, Halász, Horváth Szilárd vagy Kósa nem állnak ki az újságírók elé, mert nem tudnak mit mondani.
Hétfőn hajnalban megjelent az úgynevezett közszolgálati tévében Bakondi György, és elmondta: még több bevándorló várható rövidesen hazánkban. Tények, természetesen, nincsenek, nem is lesznek.   Honnan, ha a nyugalmazott tábornok sem tud többet, mint az átlag magyar tévénéző?  
Fontos, hogy a fiát jól elhelyezte. 
Gratulálok!


Formális, lenéző
Fried Rudolf, Budapest
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője azzal a kérdéssel fordult az Emmihez, hogy miért kell engedélyt kérniük a kórházigazgatóknak a nyilatkozásokhoz az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól. A kérdésre Rétvári Bence államtitkár válaszolt január 2-án, amely megjelent az interneten. Íme a válasz: „Az Ön által feltett Miért kell engedély a kórházakban nyilatkozattételhez… az alábbi választ adom. A nagyobb állami és nem állami szervezetekre és intézményekre jellemzően tárcánknál eddig is volt nyilatkozati rend, melyet továbbra és érvényesítünk. Ennek folyamatos gyakorlata semmiféle aktuális üggyel nem hozható összefüggésbe.”
Nem lenne ezzel a levelezéssel semmi bajom, ha a mai kórházakban nem lenne katasztrofális a helyzet. Mindennap jönnek az újabb hírek arról, hogy áldatlan állapotok uralkodnak, nemcsak a kórházakban, hanem rendelőintézetekben is. Sok helyen a betegeket semminek nézik, a személyzet gorombán és megalázóan viselkedik velük. Rétvári államtitkár ahelyett, hogy komolyan venné képviselőtársa kérdését, formálisan, lenézően válaszol. Van még lejjebb, ha ott fent a képviselők ilyen fontos kérdésekben semmitmondó levelezést folytatnak?


Szemét ügy
Bálint István középiskolai tanár, Szeged
Szegedi lakosokként egy a városhoz közeli hétvégi kiskert birtokosai vagyunk 1970 óta. Az eddig eltelt időszakban a szolgáltatókkal semmi problémánk nem volt, a számlákat állandó szegedi lakhelyünkkel is, hétvégi használatú telkünkkel kapcsolatosan is időre rendeztük.
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Koordináló Zrt., valamint (panaszunkra) a Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály ténykedése azonban nálunk is kiverte a biztosítékot.
Érvényben levő szállítási szerződésünk szerint hétvégi kertünkből kéthetente szállítják el a hulladékot. Decemberben egymás után érkeztek a számlák [4 db, a legutóbbi dec. 29-én, dec. 31-i, szombati(!) fizetési határidővel], melyek azonban fél évre visszamenőleg heti rendszerességű szállítási díjat, az eddigi kétszeresét tartalmazzák.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya szerint is rendben van az, hogy az életvitelszerűen Szegeden élő, állandó lakcímmel rendelkezők, akik ott már fizetik a hulladékelszállítás nem kevés díját, ugyanannyi díj fizetésére kötelezettek a csupán nyári idényben hétvégenként használt kiskertjükben, mint a helyi lakosok. Visszamenőleg követel a szolgáltató el nem végzett szolgáltatásért díjat. Nem tájékoztatja a lakosságot az önkormányzat a hatályos szerződés önkényes változtatásáról, a százszázalékos díjemelésről. Tehát a Fogyasztóvédelmi Osztály nem a fogyasztó, hanem az állam érdekeit képviseli.
A fogyasztót kapacitálja a helyi önkormányzat rendeleteinek megtámadására, amit az kényszerűségből, forráshiány miatt alkot a lakosság minél nagyobb mértékű és minél többfajta módon való sarcolása érdekében. Az állam kisemmizi az önkormányzatokat, azok tovább dobják a labdát és új adók bevezetésével, a régiek megemelésével kisemmizik a lakosságot.
Meglehetősen visszás ezek után a számlákon feltüntetni, hogy mennyit spóroltunk a rezsicsökkentéssel. A mi és sorstársaink esete újabb bizonyítéka e néphülyítő maszlagnak.
Szomorúsággal tölt el az, hogy kiszolgáltatott vagyok a hazámban, ki vagyok/ vagyunk téve a jelenlegi hatalom kénye-kedvének. Magyarország valóban erősödik.
Abban, hogy a benne élők közérzete egyre rosszabb.


Hitvita
Fábri Ferenc, Budapest
Hithű fideszes barátom egy politikai vita során közölte: Orbán eltolta a népszavazás dolgát – ha nem önti el az országot plakátjaival és egyéb propagandával, akár 60 százalékos lehetett volna az eredmény.
Nem vitatkoztam vele, azt sem vetettem fel: mennyire volt keresztényi maga a kérdés és az egész menekültügyi politika, elvégre ő a katolikus, nem én. Mégis, emlékezetes számomra: ez volt az első eset, hogy kritikával illette a Vezért, persze csak az általa jónak tartott ügy érdekében.
Számomra a barátság fontosabb, mint azok a politikai, ideológiai vagy tudományos tézisek, amelyekről úgysem tudom őt meggyőzni. Az egyik konfliktusforrásunk az evolúció elmélete – szerinte ugyanis valamennyi emberőslelet: hamisítvány, s csak a bibliai teremtéstörténet igaz. A múltkor például ironikusan kijelentette:
Ádám egy majomember volt – mire én ezt válaszoltam: Nem, Ádám volt az első dinoszaurusz. Ilyen szinten kommunikálunk.
Olykor naponta ugranak be olyan, főleg természettudományos kérdések, amelyeket feltehetnék neki, s melyek nyomán órákig vitatkozhatnánk. Nem teszem, mert nem látom értelmét, de egyszer talán mégis megkérdezem tőle: ugyebár, a Föld lapos, és a Nap körülötte kering?

Olvasóink levelei
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.


Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1300 Budapest, Pf. 231.
Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
Faxszám: (06-1)430-1563.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!