Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek június 24-i számában.

Nem most kezdődött
Kutnyik Pál, Szeged
Az unió és az Orbán közötti, többnyire egyoldalú acsarkodásra utalva Petőfi Sándortól „kérek” segítséget A szájhősök című versének néhány sora által. „Meddig tart ez őrült hangzavar még? / Meddig bőgtök még a hon nevében? / Kinek a hon mindig ajkain van, / Nincsen annak, soha sincs szívében!”
Az bizonyos, hogy az egyoldalú civódás nem a migránsok elleni balhéval, nem a lex CEU-val, még csak nem is a Soros-féle civil szervezetek vegzálásával kezdődött, hanem Orbánék hatalomra jutásával. Ha az uniós számonkérés eddigi fejleményeit veszem alapul, akkor még válásról nem, de különélésről már lehet szó. Természetesen minden korábbi jog (leginkább a pénzbeli dotáció) fenntartása mellett.
Az Európai Parlament már 2011-ben szóvá tette, hogy az alkotmány teljes átdolgozása nélkülözött minden demokratikus, konszenzusos eljárást. Még ugyanabban az évben az EP felszólította a magyar hatóságokat, hogy állítsák vissza a média függetlenségét, és szereljék le a vélemény szabadságát akadályozó állami fékeket.
Ami, nem mellesleg, veszélyeztette a még fennálló pluralizmus létét is. Mindkét szóvá tétel süket fülekre talált. 2014-ben és egy évvel később is sürgette az unió, hogy haladéktalanul kezdjék meg a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok áttekinthető és nyomon követhető létezését. Mint máskor is, nem történt semmi, viszont az EP újabb állásfoglalásban ismét rögzítette: „nagy mértékben, rendszerszinten romlott a helyzet a jogállamiság és az alapvető jogok valamennyi területén”.
Nem meglepő az sem, hogy az EP néppárti képviselői csoportok átállásával a verdikt csaknem kétharmados többséggel marasztalta el a magyar kormányt. Csupa olyan tényt állított, melyek itthon már markánsan jelen vannak a közbeszédben. Orbán persze, ha kell, e falig elmegy. Csak az a bukfenc, hogy nem az ő fejét verik a falba, hanem a magyar választókét.


Képmutató sokkhatás
Martényi Csaba, Budapest
Merő képmutatás Orbán Viktor „sokkolódása” amiatt, hogy Amerika kilép a párizsi klímaegyezményből. Az egyezménynek az a célja, hogy a légkör felmelegedését korlátozza, lassítsa. Egyértelmű elkötelezettséget jelent a fosszilis (kőszén, földgáz, kőolaj) energiahordozók kivezetése és a megújuló (például a szél, a nap) energiaforrások térnyerése érdekében.
A megújuló energiaforrások felhasználását a Fidesz-kormány ahelyett, hogy gyorsítaná, különböző adminisztratív intézkedésekkel megakadályozza. A napenergiát új adóteherrel sújtják. A másik lehetséges forrás a szél. A 2016-ban napvilágot látott rendelet a szélerőművek telepítését szigorú területi korlátokhoz, határokhoz köti. Geoinformatikai szoftver alapján megvizsgálták Magyarország telepítési térképét, amely azt mutatja, hogy lehetetlen szélerőmű telepítése hazánkban. Mielőtt a kormányfő sokkhatás alá került, jó lett volna azon elgondolkoznia, hogy mi, magyarok mit tettünk az egyezmény megvalósulása érdekében. Persze a miniszterelnök jól tudja, hogy a magyar energiaipar egésze alárendelt a paksi nukleáris beruházásnak és még ma is jelentős orosz földgáz- és kőolajszállításoknak, amelyek fosszilis energiahordozók.
Magyarország súlya elenyésző az egyezmény végrehajtásában, de mégis inkább az egyezmény szellemével ellentétes energiastruktúrán kéne változtatni, bármilyen irányú sokkhatás előtt.


Szubszidiaritás
Fábri Ferenc, Budapest
Orbánék a szubszidiaritás elvére hivatkozva utasítják el az Európai Ügyészség eszméjét. Ez a csúnya szó azt jelenti, hogy minden ügyet a lehető legalacsonyabb szinten kell intézni, a problémákat a keletkezésük helyén kell megoldani.
Az a kormányzat hirdeti ezt, amely minden egyéb téren központosít, amely KLIK-eket, járási hivatalokat és egyéb közbenső szerveket hoz létre, amely kihúzza a szőnyeget az önkormányzatok, az iskolák, a kórházak, a civil szervezetek alól, elvéve hatásköreiket és anyagi eszközeiket, amely százával alkalmaz helyettes államtitkárokat és miniszteri biztosokat, amely egyetlen minisztériumba foglalja össze a kultúra, a sport, az egészségügy, az oktatás ügyét. Ez a kormány arról híres, hogy ha Orbán nincs itthon, nincs, aki döntsön, ha valamilyen vészhelyzet áll elő.
Tudjuk persze, nem azt kell figyelni, amit mondanak, hanem amit tesznek, s azt is tudjuk, a szavak lassan már semmit sem jelentenek a NER-kommunikációban. Ez esetben sem a helyi döntések jogát féltik, de tisztában vannak vele: ha nem Polt Péter lenne a legfőbb vádhatóság, sok disznóságukra derülne fény, és nem úsznák meg a felelősségre vonást.
Jön még kutyára dér!


Nem várom meg
Róbert Hanna közgazdász, Gyöngyös
Az ember nem hiszi el ezt a kétszínűséget.
A 24.hu megírta, hogy Soros György adott pénzt Lázár János programjára! Azt is megtudtuk, hogy személyesen(!) találkozott 2010 októberében a kormány által folyamatosan bírált Soros György és Lázár János. A cél az volt, hogy az akkor még Hódmezővásárhely polgármestereként dolgozó fideszes politikus egyeztessen egy helyi integrációs programról. A roma és a szegény gyerekek felzárkóztatását segítő program, amely Lázárnak szívügye volt, több mint 60 millió forintot kapott 2008 és 2012 között a Soros által alapított Roma Oktatási Alaptól.
Soros György akkor nagyra értékelte Lázár tevékenységét, és nagy elismeréssel beszélt róla. Most meg szeretném megkérdezni Lázár Jánost, miért támadja állandóan azt az embert, aki segített neki?
Miért nincs egy jó szava se arról, hogy a 60 millió forintból, amit most Lázár eltitkol, a helyi roma közösségek sok segítséget kaptak? Mire jó ez a kétszínűség? Ki ek akar tetszeni Lázár János? Vagy talán fél attól, hogy a Magyar Idők kormánypárti lapocska leírja ezt? Nem várom meg, amíg leírják a kormány közeli lapok, leírom én.
Most meg is köszönöm az általam tisztelt Soros Györgynek, hogy segített a hazai szegény embereknek.


Ki hiszi komolyan?
Hegedűs Sándor, Budapest
Úgy tűnik, kormányfőnk pályájának íve megtört. Regnálásának súlyos ellentmondásai, az ország gazdasági, politikai, morális zsákutcája korrodálja nagy, sziklaszilárdnak hitt táborát. A Fidesz már nem a régi: kezd kialakulni egy belső bizalmi válság, az idolt kikezdte a megrendülés.
A politikai formációk variálásával Orbán egyre inkább ingatag talajra lépett. A demokrata vezető fokozatosan antidemokratikus, illiberális önkényúr lett, aki minden skrupulus nélkül kereste uralkodási szisztémájának adekvát ideológiáját. Uralma fenntartásához mindenbe belekapaszkodik, amivel, reményei szerint, megúszhatja bukásának megalázó pillanatát. Bizonyára ő is tudja, hogy viselt dolgai büntetőjogi következményeitől csak a szakemberei által összetákolt jogi praktikák menthetik meg, ideig-óráig. Nem kétséges, ez a tákolmány nem éli túl az orbánizmus bukását.
A köztörvénybe ütköző cselekmények legitimálása, s az azokról való figyelemelterelés csak a rendszer bebetonozása útján képzelhető el. Ennek eszközei-módszerei megszámlálhatatlanok. Aktuális, számukra fontos a fenti célokat szolgáló esemény volt a népszavazás. Valójában semmi köze a menekültügyhöz. Ki fenyegeti Magyarország függetlenségét, népünk szuverenitását? Ki hiszi komolyan,  ogy az a néhány ezer muszlim, aki nálunk akarna letelepedni.
Történelmünk során nagyobb tömegű jövevényt asszimiláltunk anélkül, hogy államiságunk, kultúránk sérelmet szenvedett volna! Itt, nyíltan vagy burkoltan, minden a hatalomról szól. Ez a megélhetési politikusok számára létkérdés. A nép számára a leváltásuk a létkérdés.
Tartok attól, hogy Orbán Viktor számára a maradás ultima rációja az önkényuralom kiépítése. Ennek érdekében a Fidesz vezetői kifogják a szelet a Jobbik vitorlájából, s nyíltan közelednek a nemzetiszocializmus eszmeköréhez, módszereihez. Julius Fucikot idézem: „Emberek, legyetek éberek!”


Köszönik, jól elvannak
Répássy Péter, Budapest
Az andorrai meccs óta mindenki azon rugózik, hogy Storck kapitány mennyit visz haza havonta, milyen szuperluxus autóval jár. Én megfordítanám a kérdéseket. Ki az, és felelősnek érzi-e magát valaki is – persze a legfelsőbb szinteken – azért, hogy évek óta tízmilliókat fizetnek ki a semmiért, az ígérgetésekért, edzőknek, játékosoknak?
Hogy havi kétmilliót kap olyan játékos, aki jószerivel egyetlen egyeneset nem tud rúgni? Tesz-e valamit is az a játékos, aki a 90 perces pályán való ácsorgásért a hazai jövedelmek többszörösét teszi zsebre (az egyéb juttatásokról nem is beszélve), a meccsenként összegyűlő 1000- 1500 néző előtt?
Az NB I-ből épp kipottyant MTK és potentátjai 1,5 milliárd forint közpénzből (no meg az ajándék stadionból) köszöni szépen, jól elvannak, a Vidiről, Debrecenről már nem is beszélve. Tényleg ennyire gazdagok vagyunk?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!