Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek augusztus 12-én megjelent számában. Krenner István rajzával.

 
Adós, fizess!... - Nem elég a felemelkedett törlesztőrészlet, még parlamenti ülés sem lesz kilakoltatás ügyben! KRENNER ISTVÁN rajza

Militáns szellemiség az iskolákban
Martényi Csaba, Budapest

A Kossuth rádió már jó ideje sorozatot közvetít arról, hogy „mit csinált a hős katona a nagy háború idején”, elmesélve azt, hogy milyen hőstetteket vittek véghez a magyar katonák az első világháborúban. A műsor készítői megfeledkeztek arról, hogy a nagy öldöklés közepette az első világháborúban 530 965 magyar katona halt meg, l millió 492 ezer megsebesült, 833 ezer fogságba esett. Hány anya, testvér, feleség, menyasszony siratta hozzátartozóját azért, hogy idegen érdekekért hadba vonultunk! De nem tanultunk, és a II. világháborút is hasonlóan magas számú katonai áldozattal zártuk. Micsoda fájdalom, micsoda veszteség!
Ha megtévesztő módon a kincstári rádió a frontra kihajtott katonák „hőstetteit” ifjúságunk apraja-nagyjának főműsoridőben a fülébe duruzsolja, a fogékony ifjak a militáns viselkedés dicsőítésével szinte észrevétlenül magukba szívják, hogy katonának lenni jó. Az iskolai lőterek létesítésének terve a militarista szellem újabb bizonyítéka. Kiengedni a szellemet a palackból, azaz fegyvert adni tanuló ifjúságunk kezébe növeli a terrorizmusra való hajlam veszélyét.
Sőt, újabban tárcaközi egyeztetés kezdődött a honvédelmi nevelés mikéntjéről. Szerencsére a magyar honvédelem a NATO keretében tevékenykedhet, ott kell maradéktalanul teljesíteni a vállalt és a ránk kiszabott kötelezettségeket. Az iskolapadban pedig igazi hazaszeretetre kell tanítani ifjúságunkat, puskák és egyéb militarista eszközök nélkül.


Nem látják a jövőt
Dr. Molnár István, Mátraderecske

Egy amerikai közvélemény-kutató felmérése alapján a magyarok 74 százalékának az a véleménye, hogy nehéz jövő vár a fiatalokra Magyarországon. A fiatalokat kérdezve az okok között elsősorban a szegénységet, a társadalmi egyenlőtlenséget említik, közvetlenül utána a korrupciót, a munkanélküliséget, az egészségügy helyzetét és az oktatást hozzák fel. A kormánypropaganda által favorizált menekültkérdést csak ezek után sorolják, tehát kevésbé fontos ok számukra.
Kétségtelen, hogy a rendszerváltás és főleg az unióba való belépésünk után a kivándorlás megindult, de hogy ilyen mértékű, több százezres létszámú lett, azért az Orbánkormány „áldásos” tevékenysége a felelős.
A valós statisztika szerint a fiatalok 10,9 százaléka munkanélküli és jövőjüket nem a közmunkában képzelik el. A megkérdezettek fele ki akar vándorolni. Az okok közt felhozzák az alacsony bérszintet, a munkanélküliséget, nem érzik jól magukat a hazájukban, nem látják a jövőt. Megemlítik azt is, hogy a jogállam megszűnőben van, valamennyi fontos pozícióban pártkatonák ülnek. Az emberek bizalma megingott, mert látják a demokrácia leépítését. A kormány kiszámíthatatlan és nem tartja be ígéreteit. Ahelyett, hogy olyan feltételeket teremtene, amelyek a biztos jövőképet előrevetítik, vasfüggönyt ereszt le a fiatalok elé, hogy itthon tartsa őket. Ezért jó pár fiatal, és főként a jobb képességűek külföldre mennek továbbtanulni, hisz több országban az már ingyenes.
Milyen ország lesz az, amelynek a jövőjét jelentő fiatalok elhagynak? Ez nem az ő, hanem az uralkodó pártok hibája és felelőssége. A mienk is, akik megválasztottuk őket, hatalmat adtunk a kezükbe.


Fondorlatos és támadhatatlan
Hegedűs Sándor, Budapest
A helyzet szép hazánkban úgy alakul, hogy lassan, a sok izmus között az antiszemitizmus is a megengedett demokratikus jogok közé tartozik. Immár lehet zsidózni nyugodtan, mert a rasszizmus felsorakozott a antiszemitizmus mellé. No nem nyíltan, úgy nyilaskeresztes módra, hanem fondorlatosan, hogy érthető, de támadhatatlan legyen.
Orbán Viktor szerint Horthy Miklós „kiemelkedő személyiség” volt. Ez beláthatatlan következményeket vonhat maga után. Aki Horthyt (a horthyzmust) rehabilitálja, az az antiszemitizmust is rehabilitálja. Következésképpen a zsidóellenesség tilalmára vonatkozó „zéró tolerancia” értelemszerűen érvényességét veszítette. Számítani lehet arra, hogy az emberi szabadságjogoknak ilyetén kiszélesítése lavinaszerűen zúdul a társadalomra, és olyan hatásokkal fogja az emberi viszonylatokat mérgezni, ami az idősebbeket a harmincas-negyvenes évekre emlékezteti majd. Orbán Viktor ezzel az érthetetlen-értelmetlen gesztusával ön- és közveszélyes kortársunkká nőtte ki magát.


Ilyen a világon nincs
Friedné, Gál Katalin, Budapest
Ma már a magyar és az erdélyi székely barátság annyira szoros, hogy nincs az az erő, amely szétválasztana bennünket. Elképzelhetetlen, hogy Romániában ne legyenek plakátok arról, mennyire fontos az ottani magyar állampolgároknak az, hogy a Fidesz megint nyerjen a 2018-as országgyűlési választásokon.
A Kovászna megyei közgyűlés elnöke azt mondta: az a céljuk, hogy az Orbán Viktor vezette kormány folytassa munkáját. Akadály nem létezik, pénz van rengeteg. Ha nem lesz elég, lesz még és még és még. Az urak járják a falvakat és agitálnak az új kárpáti géniusz érdekében mindenkit. A helyi önkormányzatok segítségével a „munka” megkezdődött.
Romániában is megjelennek, de valamiért senkit sem érdekel, hogy mi a fenét keresnek ott idegen országból való agitátorok.
Az RMDSZ a napokban azt mondta, hogy csakis az Orbán Viktor vezette kormány folytathatja tevékenységét. Tudom, hogy a Fidesz azt tesz akármelyik országban, amit csak akar. De olyan, hogy egy idegen országban már több mint 800 plakát agitáljon egy másik ország vezetőjéért, nincs sehol a világon. Nagyon jól nyilatkozott Ladó Andrea, amikor az mondta, hogy Tusványos csak díszlet Orbán önfényezéséhez. Találóbbat erről még nem hallottam.


A nyomozó hatóságra tartozik
Georg Nelli, Budapest
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára etikátlannak, és ami nagyon fontos, felháborítónak tartja, hogy a szocialisták nevében egy „adóbűnöző” hivatkozik átláthatóságra és jár el közérdekű adatigénylések ügyében. Kijelentette az újságíróknak, hogy tárcája, ahol a főnök maga Rogán Antal, gyors vizsgálatot végzett, amelyről az derült ki, hogy Czeglédy Csabát, a szocialisták egyik meghatározó emberét költségvetési csalással gyanúsítják.
Amennyire tudom és olvastam, a rendőrség és az ügyészség nyomoz a Czeglédyféle ügyekben. Az államtitkár nem nyomozó hatóság, ebbe beavatkoznia nincs joga. Az azonban nagyon érdekelne, hogy Dömötör államtitkár hónapok óta miért nem válaszol az ellenzék kérdésére: mi van a bevándorlási kötvényekkel, ami szerintem minden idők legnagyobb üzlete. Mikor fogjuk megtudni az igazságot? Mikor fogják megnevezni azokat, akik milliárdokat vágtak zsebre ezzel a mutyival?


Forró ősz várható
Fried Ferenc, Budapest
Kövér házelnök forró őszt, zavargásokat jósol. Lehet, hogy igaza van – két dolog is eredményezhet ilyesmit. Az egyik a Fidesz politikája, amely egyre nagyobb feszültségeket ébreszt a társadalomban, s amely előbb-utóbb robbanáshoz vezethet. Nem tudhatjuk, ez mikor következik be, mi lesz az a szikra, amely a talán túlságosan is béketűrő és belenyugvó magyar népet felébreszti és aktivitásra készteti. A másik sem lehetetlen: ha Kövér ennyire előre lát, elképzelhető, hogy ők maguk provokálnának ki egy konfliktust, amely nyomán azután leszámolhatnak az ellenzékkel, a civilekkel, a maradék szabad sajtóval, bárkivel, aki szemben áll az autokrata hatalommal.
Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Ám nem tartom valószínűnek, hogy a 2018-as választások előtt ne történjen semmi lényeges – a Fidesz zavartalanul folytatja a népbutítást és áltatást, az ellenzék tovább bénázik és járja saját, önmagába visszatérő köreit, a civil társadalom fellángolásait pedig sorra depresszió követi majd. Nem kívánom, hogy felboruljon az ország békéje, de nehezen tudom elképzelni, hogy parlamentáris eszközökkel Orbán népellenes önkényuralma megdönthető – erről ők minden téren gondoskodtak.


Egy életem van
Répássy Péter, Budapest
Néhány hete, amikor sorozatban pukkantak le az új metrószerelvények, a BKV vezérigazgatója sértetten nyilatkozott, hogy ez csak rémhírterjesztés. A hibák csak elenyésző része volt az utasokra is veszélyes. Balog miniszter úr is sértődötten vágott vissza az újságírói kérdésre: igaz ugyan, hogy az Országos Kardiológiai Intézetben (nem egy eldugott elfekvőben, hanem az egyik vezető szív- és érrendszeri gyógyító intézményben) nincs CT, de örüljünk annak, hogy a másik kórházban, ahová átvitték műtét közben a beteget, ott volt.
Mindkettő remek érvelés, csak hát én úgy vagyok vele, hogy egy életem van. Éppen ezért szeretném, ha nem játszanának vele. Itt nem számítógépes játékról van szó, ahol a játékosnak öt élete van.
Még ki sem hevertük e veretes érveléseket, amikor Seszták miniszter, vb-szervezőbizottsági elnök stb. horkant fel a túlzott és folyamatosan növekvő kiadások újságírói firtatása miatt, mondván: ennek egy részét a vb-től függetlenül is meg kellett volna csinálni, és egyébként is több létesítményt a vb után lebontanak. Remek! Tehát nem csak drága, de felesleges is. Több milliárd forint kidobott pénz. Tényleg ennyire gazdag ország vagyunk?
 


Olvasóink levelei 
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják,
adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent
vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.



Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1066 Budapest, Jókai utca 6.
Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék! Olvasói leveleket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!