Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek január 20-i számában. Krenner István karikatúrájával.

 
Szociális segély - Sajnos annyira megdrágultak a gyógyszerei, Béla bácsi, hogy csak testőrökkel engedhetem haza, nehogy kirabolják... KRENNER ISTVÁN rajza

Országos ügy – lenne
Király Istvánné

Nagyon elszomorított Tanács Istvánnak a Legfeljebb kiülünk az útszélre és kunyerálunk című riportja (VH, január 13.). Szereplői a nyugdíjkorhatár közelében vannak, sokat dolgoznak. „Közmunkásként, napszámosként vagy épp őstermelőként próbál megélni sok idős ember a Csongrád megyei Csanyteleken és a közeli településeken. (…) Vannak olyanok, nem is kevesen, akik egyáltalán nem kapnak nyugdíjat. Ők szinte kilátástalan helyzetben vannak” – olvasom. Ez a helyzet, mint nyugdíjast, megdöbbentett, bár ismert, hogy a rendszerváltás óta különösen a városokban – a sok munkahely bezárása miatt – probléma van és lesz a nyugdíjba készülők öregségi nyugdíjával.
Mostanában olvastam el Moldova György három kötetét, a Kegyelemkenyér című munkáját, amelyben a már nyugdíjban élőkkel foglalkozik. A hódmezővásárhelyi részben a volt termelőszövetkezet dolgozóitól kérdi az író: „Mi volt a téeszkorszak legnagyobb vívmánya?” A válasz: „Azt hiszem, a nyugdíj bevezetése Hódmezővásárhelyen.” Gondolom, ez országos volt. A riport témája országos ügy, mégsem emlékszem, hogy a pártok programjaiban hallottam vagy olvastam volna e kérdéssel kapcsolatban teendőket.
Nagy létszámban készül az ún. Ratkó-nemzedék nyugdíjba. „Csakhogy nagy részük egyáltalán nem kap nyugdíjat, mert alig volt bejelentett állásuk a rendszerváltozás óta” – írja Tanács István. Köszönet neki és önöknek, hogy a témáról írtak. Foglalkozzanak még vele a jövőben is, mert nem mindegy, milyen élet vár leendő kortársainkra.


Az elkövetőt védi a hatalom
Jakab Jenő, Budapest
A kormánypárti média egy szóval sem említi, hogy az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nagyon komoly szabálytalanságokat talált az ELIOS Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. Ebben az időben, és ez már rég nem titok, az ELIOS kedves miniszterelnökünk, Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt a cége. Az OLAF elküldte a jelentést az illetékes magyar hatóságoknak azzal a javaslattal, hogy tegyenek jogi lépéseket. Az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja a csalás elleni szervezet, hogy kérje vissza hazánktól a 12 milliárd forint uniós támogatást az ELIOS gyanús ügyletei miatt.
Az ember azt gondolja ilyenkor, hogy vége a lopásnak, a mutyizásnak, a bűncselekményeknek, és a bűnösök, élünkön Tiborcz Istvánnal, végre megkapják a megérdemelt büntetést. Csakhogy ez nálunk nem megy ilyen egyszerűen, mert az elkövetőt megvédi a hatalom.
A kormány közeli Magyar Idők arról ír, hogy ezzel a gesztussal az Európai Bizottság beszállt a magyar választási kampányba.
Kovács Zoltán kormányszóvivő még tovább ment. Kijelentette, hogy Bajnai a hibás, mert már Gyurcsány kormányzása idején volt lehetőség a közvilágítással foglalkozni. Kovács csak arra nem tért ki, hogy 2011-ben, amikor elkezdődött az ELIOS-ügy, már sem Bajnai, sem Gyurcsány nem voltak sehol, az országot Orbán Viktor vezette. Sok mindent fogunk még hallani erről a kemény korrupciós ügyről, fognak nekünk hazudni, mesélni. De abban biztosak lehetünk: Tiborcz úr nyugodtan alhat, egy hajszála nem fog meggörbülni.


Súlyosan beteg egészségügy
Ferkánné Tomiszláv Mariann, Budapest

A múlt év végén és az idei év első három napjában hallottuk, ahogy a kormánypárti média himnuszokat zengett arról, milyen csodálatosan élünk, milyen fantasztikus eredményeket értünk el mindenben. Erről a csodáról nemzetünk vezére azt mondta, hogy mi, magyarok vagyunk Európa motorjai, mi vagyunk a legjobbak. Vettem egy nagy levegőt, beszedtem a gyógyszereimet és írom a levelemet.
Tudom, hogy január 3-án szeretett forradalmi kormányunkból senki sem volt ott a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán.
Kívánom nekik, hogy ne is legyenek! Mert a látvány, ami fogadta a beteg embereket, borzasztó volt. Tömegek álltak, mert nem jutott mindenkinek szék. A tologatható ágyakon feküdtek az eszméletlen vagy nagyon beteg emberek, orvost alig lehetett látni, volt olyan ápoló, aki a folyosón, mindenki szeme láttára vette le a vért. Nem folytatom ezt a borzalmat, a 21. században ez tragédia.
Felmerül a kérdés: ki felel az egészért? Nem fogják elhinni, de Gyurcsány, mert 2010 előtt a szocialisták elvették az emberek pénzét, de a mostani kormány mindent megtett, hogy rendezze a dolgokat. Ezeket a marhaságokat a kormány közeli média öntötte ránk napokig, amikor a beteg emberek felháborodva kérdezték, hogy ki a felelős a Szent Imre kórház állapotáért. Gondoltam, eltelik egy pár nap, és az emberminiszter, akihez az egészségügy tartozik, feláll ünnepi asztalától és elnézést kér az emberektől. Azt mondja, hogy ilyesmi nem ismétlődik meg, és a felelősök megkapják a büntetésüket.
Természetesen senki senkitől elnézést nem kért. Minek, ha ilyen csodálatos országban élünk?


GroKo
Csendes István, Kápolnásnyék

Németországban így nevezik a formálódó nagykoalíciót. A CDU/CSU és az SPD pénteki nyilatkozatukban úgy ünnepeltek, mintha már megválasztották volna az új kormányt. Mind a három párt valamilyen követelése teljesült, ezzel is jelezték, a nagykoalíciónál nincs jobb megoldás, az ország érdeke ezt kívánja tőlük. Félő, hogy az ismételt választáson neonáci, szélsőjobboldali pártok megerősödnek.
Miért fontos ez nekünk, magyaroknak? Elsősorban azért, mert Németország az EU motorja, gazdasága meghatározó, országunk legnagyobb export-importőre. Az új kormány megalakításának elhúzódása szerencsére nem okozott gazdasági károkat, de hosszabb távon ez mindenképpen tarthatatlan lett volna. Inkább az unióban volt bizonytalanság. Eldöntendő kérdések: az euró sorsa az unióban, a Brexit utáni teendők, a kieső befizetések pótlása, az uniós ügyészség létrehozása, az egységet romboló keleti országok rendbetétele.
Trump kiléptette az USA-t Európából, helyét a németeknek kellene átvenni. Szerencsére Macron, Franciaország új elnöke az unió megreformálásának híve, sok mindenben egyetért vele Merkel. A várhatóan újraválasztott kancellár, Schulz mint volt uniós vezető, ebben biztosan támogatni fogja. Ez nekünk jó hír, Orbánnak biztosan nem az. Ő jobban örült volna a bizonytalanságnak, mert a zavarosban szeret halászni. Éppen itt lenne az ideje, hogy az unióban rendre utasítsák, Merkel előzetes nyilatkozata erre utal. Várhatóan Schulz lesz a külügyminiszter. Orbán tőle sem számíthat semmi jóra, amikor az Európai Unió Parlamentjének elnöke volt, már előadást tartott Orbánnak a demokráciáról. Ha Orbán nyer a választáson, csak rájuk számíthatunk.


Szilárd meggyőződése
Akkerman Zsolt, Tapolca

Sok mindennel türelmeseknek kell nekünk, választóknak lennünk a választások előtt. Sok mindent fogunk még hallani, pláne olyasmit, amit nem fogunk megérteni, mert azok, akik elmondják nekünk, maguk sem értik, amit elmondanak.
Nézzük Németh Szilárd beszédét arról, hogy Szél Bernadett nem vehet részt a Nemzetbiztonsági Bizottság Soros-tervvel foglalkozó ülésén!
Felteszem magamnak a kérdést: miért? Ki és miért jogosította fel Németh Szilárdot arra, hogy ő tiltsa meg Szél Bernadettnek a részvételt? Rájövök, hogy ebben a hatalmas káoszban a fideszesek azt gondolják, nekik minden megengedett, rájuk nem vonatkoznak a törvények.
Például az, hogy minden képviselő köteles részt venni a parlamenti bizottságok ülésein. Ők mondhatják meg, mi jó és mi nem.
Ilyenkor megértem, hogy milyen távol állunk a demokráciától. Németh Szilárd a mai napig nem érti, szerintem, hogy ő nem egy könyvtáros egy falu könyvtárában, hanem a magyar törvényhozás tagja. Egy a sok képviselő közül, akinek a törvényalkotással kell foglalkoznia, és nem azzal, hogy ki tud többet összehazudni a nem létező Soros-összeesküvésről. Őszintén szólva, normális emberre a rosszullét jön rá, amikor hallja ezeket a mindennapi hazugságokat Soros Györgyről. Még akkor is, ha ezt szilárd meggyőződéssel a Fidesz alelnöke mondja, kinek néha hiányzik egy kis nevelés, de ő ezt, sajnos, nem érzi. Ezért ennyire nevetséges az egész.


Humoros összejövetelek
Békesi Dániel, Budapest

Hétvégeken rendszerint megjelennek az újságírók előtt a kormánypárt nagyágyúi és beszélnek mindenféléket a sajtó képviselőinek. Most is ez történt. Megjelent a többiek között Budai Gyula fideszes képviselő, elmondta, hogy a „Soros-hálózat” be akar avatkozni a magyar választási kampányba, teljesen egyértelmű, hogy el akarja távolítani az Orbán-kormányt.
Budai nyilván tudja, mit beszél, mert mint volt katonai ügyész, rendelkezik titkos információkkal. Budai beszélt még a Soros által fizetett amerikai demokrata szenátorok Magyarországot elítélő jelentéséről és Judith Sargentiniről, aki „magyarellenes vitanapot” készít elő Brüsszelben. Megjegyzem, Budai mindig talál valami gyanúsat a magyar közéletben.
Emlékeztetett bennünket arra, hogy a Soros-hálózat emberei ott voltak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. ügyében is a bíróságon a múlt héten.
Szépen, papírból beszélt a volt katonai ügyész addig, ameddig nem következtek a kérdések.
Az egyik újságíró megkérdezte a szónokot, mi lesz a magánnyugdíjpénztárakkal most, amikor kiderült, hogy nem voltak veszteségesek. Budai kijelentette, hogy ő ezt nem tudja, forduljanak a kérdéssel a Magyar Nemzeti Bank illetékeseihez. Az újságírók feltettek még néhány kérdést, de Budai egyikre sem tudott válaszolni. Megkérdezném, milyen céllal tartják a fideszes propagandisták ezeket a humoros összejöveteleket, amikor ott a Soros-borzalmakon kívül semmi nem hangzik el?
Ezeket a hazugságokat nyomják reggeltő estig, és ezzel már tele van mindenkinek a hócipője.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!