Szilveszteri tumultus a pénztáraknál, felháborodott tömeg: 'nem értették, ki találta ki ezt a marhaságot...'

Győzött a Saul fia
Jakab Jenő, Budapest
Magyarországé lett az Arany Glóbusz. Nemes Jeles László filmje, a Saul fia díjra váltotta jelölését. Ez az első magyar film, amely megkapta Hollywoodban a nagyszerű elismerést.
Még rengeteg szépet fognak írni erről a fényes győzelemről és a művészekről, akik vasárnap nagy örömet szereztek hazánknak. Nem telt el egy óra sem a bejelentés után, amikor megjelentek az első kommentárok.
Normális magyar ember megérthette belőlük, hol is él. Ennyi zsidózást összesen nem olvastam az utóbbi években, mint fél óra alatt az interneten. „Örüljön, aki akar, egy zsidó filmnek” – írja egy mindentudó antiszemita. „Nem magyar filmet, hanem egy szar propagandaanyagot díjaztak a zsidók” – írja a másik „szakértő”. Nincs értelme folytatni a bizarr megfogalmazásokat, a sok zsidógyűlölő véleményt. Minek? A szájukat úgysem lehet betömni, ezt szoktuk meg évek óta, és tudom, hogy a provokatív antiszemitizmus nem fog elcsendülni. Csak az fáj az embernek, hogy a magyar filmről minden kritika arról szólt, hogy a magyar művészek magas szinten megmutatták még egyszer a holokauszt borzalmait azért, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen.
Antiszemiták voltak és lesznek, ez szörnyű betegség, nincs vele mit kezdeni. De az antiszemiták, a gyűlölők nem vették észre a legfontosabbat. A Beverly Hilton Hotel dísztermében, az estét vezető amerikai hölgy úgy jelentette be: Saul fia from Hungary. Ez volt az igazi öröm. A győztes filmet magyarok készítették Magyarországon.

A cigányság integrációjáról
Hegedűs Sándor, Budapest
Jobboldali politikusok panaszkodnak, hogy noha a 2015-ös esztendő a sikerek éve volt Magyarországon, a cigányság integrációja nem járt a kívánt eredménnyel. Naiv hozzá nem értés az a hit, miszerint az integráció csupán egy huszárroham kérdése. Ez a kívánatos folyamat valójában egy igen hosszú ideig tart. Hosszú, mert igen sok elemi feltétele van, melyeknek megteremtése maga is évtizedeket (ha nem évszázadokat) igényel.
Ezek között vannak kézzelfogható materiális (munkahelyteremtés, lakhatóság), és vannak kézzelfogható, de csak indirekt módon materiális jellegű tennivalók (iskoláztatás, szakmai képzés kulturális-morális tennivalók).
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a honi cigányság társulása a magyar nemzettel nemcsak a romák feladata, hanem a magyaroké is. Ez legalább annyira körülményes, mint leküzdeni a cigányság körében kialakult és bebetonozódott előítéleteket.
Tehát mindkét félnek megvannak a maga sajátos, felelősségteljes feladatai. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy e folyamatban nem asszimilációról van szó, hanem integrációról. A cigányságnak úgy kell a magyar etnikum mellé felsorakoznia, hogy közben megőrzi a maga etnikai identitását, nyelvét, irodalmi, képzőművészeti, zenei és tánckultúráját, s ezzel gazdagítja nemzetünket. Az itthoni roma zenészek, festők, költők nemzetközi hírnevet szereztek maguknak – gazdagítva a magyar nemzet kollektív imázsát. Természetesen nem akadályozható meg bizonyos asszimiláció sem, mondjuk vegyes házasságok esetén. Itt azonban súlyos hiba lenne türelmetlenséget tanúsítani, erőszakot alkalmazni. Ebben a komplex feladatban nem lebecsülendő a mindenkori kormányok hozzáállása. Az évi vagy távlati költségvetést úgy kell kidogozni, hogy a romák közeledésének anyagi feltételei biztosítva legyenek.
A „cigánykérdés” megoldásának lebegtetése megviseli a magyar nemzetet, míg a mindkét felet megnyugtató rendezése az össznemzet felemelkedésének záloga.

Így élünk mi
Popovics Lászlóné, Beregszász, Ukrajna
Nézem a magyar televízióban, ahogy panaszkodnak a helyi, kárpátaljai falusi turizmus képviselői arra, hogy milyen kevés vendég érkezik ide, pedig milyen kitűnően felkészültek a téli sportok szerelmeseinek fogadására. Tudom, hogy ez így igaz. Ukrajnában még mindig háborús helyzet uralkodik.
Nagyon kellemetlen és nehéz a helyzet, így volt a nyári turisztikai szezon alatt, és így van ez most is. A mindig nyugodt, csodálatos Kárpátalján a turistára lassan úgy fogunk nézni, mint földönkívülire.
Néhány nappal ezelőtt, nem messze Kőrösmezőtől, a Nagy Menycsel- (Dragobrat) hegyekben az ukrajnai Jobb Szektor ultrajobboldali képviselői lövöldöztek egy hegyi turisztikai központban. A támadók lőfegyverekkel voltak felfegyverezve, és a keleti megyékből érkeztek ide. Az ott pihenő francia turistacsoport összes holmiját otthagyva menekült ebből a borzalomból. Ezt tette a többi külföldi turista is, akik családostul pihentek a szállóban. A megérkező kommandósok elkapták a banditákat, de senkinek sem volt már kedve itt maradni még csak egy órára sem.
Ezeket a sorokat azért írom, mert sajnos nagyon sokan, akik panaszkodnak amiatt, hogy nem jönnek a turisták ide, Kárpátaljára, elfelejtik, hogy még mindig igazi banditákkal vagyunk körülvéve, a helyzet kiszámíthatatlan, és senki sem tudja, meddig tart ez még. Ígéretekből, hogy hamarosan igazi béke lesz, errefelé is rengeteg van. De ki hisz már ezeknek, ha a gépfegyvereké a szó még mindig a síparadicsomokban is.

Csak statisztaszerepet játszanak
Georg Nelli, Budapest
Ezekben a téli napokban az ember több időt tölt a tévékészülék mellett. Így volt ez azon a hétvégén, amikor megint megtudtam, miként hagyta cserben országunkat a baloldal, amikor megdrágította az otthonteremtést, és még veszélybe is sodorta az emberek otthonait. Hagyta, hogy a bankok kockázatos devizahiteleket sózzanak a szegény magyar családokra.
Gondolhatná valaki, hogy amiről írok, az vicc, de sajnos nem az. Vasárnap a mindig jókedvű Halász János fideszes szóvivő összehívta az újságírókat azzal a céllal, hogy elmondja nekik: milyen borzasztó dolgokat tett az emberekkel a baloldal, amely megszüntetett minden támogatást az otthonteremtésre.
Megtudtam még, hogy a balliberális kormány magukra hagyta az embereket. Beszélt Halász szóvivő még sok más dologról, és közben, a nagy lendületben elfelejtette, hogy balliberálisok már hat éve nincsenek. Hat éve minden a fideszesek kezében van. Hat éve azt tesznek az országgal, az emberekkel, amit csak akarnak. Kihasználják azt, hogy sajnos az igazi baloldal ma már csak papíron létezik. Kihasználják azt, hogy egy ilyen sajtótájékoztató után nincs senki az úgynevezett baloldalon, aki szintén összehívna egy tájékoztatót, és elmondaná, hova vezet az orbáni politika. És addig, ameddig nem lesz kinek válaszolniuk Halásznak és a többi ügyeletes szóvivőnek, bármit mondhatnak.
Nagyon sajnálom, hogy hazánk közéletéből az igazi baloldal eltűnt. Azok, akik ma még ott vannak, szerintem csak egyszerű statisztaszerepet játszanak. Ezért is vagyunk kénytelenek a kormánypropaganda hazugságait hallgatni. De meddig?

Helyettünk és ellenünk
Békesi Dániel, Budapest
Lassan eltelik egy hónap, hogy ott álltunk Szilveszter napján az áruházban, és pontosan déli 12-kor négyszer egymás után bemondták, hogy a pláza csak délig van nyitva, kérik a tisztelt vásárlókat, fejezzék be a vásárlást. Természetesen mindenki tudta, hogy délben vége mindennek, itt az ideje hazamenni. De a kedves vásárlók nem akartak még hazaindulni, óriási volt a tumultus, hosszú sorok a pénztárak előtt, és mindenki abban reménykedett, hátha lesz egy kis ráadás, és nyugodtan befejezheti a vásárlást.
Sok volt a felháborodott ember, akik nem értették, mint ahogy én sem, hogy ki és miért találta ki ezt a marhaságot, hogy az újévi pohárköszöntőig marad ugyan még 12 óra, de a vevőket kikergetik a helyiségekből.
Felmerül bennem a kérdés: tényleg, ki volt az, aki helyettünk döntött abban, hogy mikor is kell nekünk hazamenni? Ki volt az, aki kitalálta ezt az egészet, és nem adta meg az embereknek a lehetőséget, hogy ők maguk döntsék el, mi a jó nekik és mi nem?
Évek óta mások döntik el helyettünk: mi jó nekünk, mi nem. De higgye el ennek a rendeletnek az alkotója, jól tette, hogy nem állt szilveszter napján sorba a pénztárnál, mert akkor hallhatta volna, hogy mi a véleménye az embereknek az egész politikai kócerájról.

Eszükbe juttatom
Molnár Ferenc, Budapest
A II. világháború óta az utcák, terek átkeresztelésének folyamata zajlik. Egy olyan térre hívom fel a figyelmet, amelynek névváltoztatását eddig senki sem kifogásolta. Pedig, ami történt, az egy velünk jó viszonyban levő nagy országra nézve sértő. A külkapcsolatokban a jó modor tartozéka a viszonosság.
Ez ügyben éppen ez hiányzik.
A Nyugati pályaudvar előtti Berlini teret Rákosiék alatt nevezték el Marx térnek. Természetesen a rendszerváltozás után a német filozófusnak nem csak a szobrai tűntek el, de közterület sem viselheti a nevét. A tér a jellegtelen Nyugati nevet kapta.
A német fővárosban időtlen idők óta – Berlin egyik volt nyugati megszállási övezetében helyezkedik el – létezik Budapester Strasse. Aligha kell különösebben indokolnom, hogy illene a teret ismét Berlini térnek hívni. Érdekes, hogy ez eddig egyetlen kormányfőnek vagy főpolgármesternek sem jutott eszébe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!