'Hogy mertek átkapcsolni a hiteles közszolgálatiról a hiteltelen kereskedelmire…?!'

Illik rá a jelző
Schedel Andor, Budapest
Utószó a témához: az emberi test komplett egész, nincsenek bűnös, szégyellni való részei. Sajnálatos vallási tébolyok, élen a katolikus egyházzal, még a múlt század közepén is halálos bűnnek tekintette a szeretkezést, és bűnös gerjedelemnek, halálos bűnnek még azt is, ha megkívántuk felebarátunk feleségét. Csak gyermeknemzési célból és a vallás által előírt körülmények közt volt megengedett a szeretkezés, egyébként a testi örömökre irányuló törekvést kéjsóvár, bűnös aberrációnak tekintette az egyház.
Az agymosás annyira eredményes volt, hogy a Tóbiás család esetében a 888.hu zavart elméjű szerzője pornográfiának minősítette a pártelnök gyönyörű feleségéről készült aktfotókat, mint aki elfelejtette, hogy az emberi test képzőművészeti ábrázolása egyidejű az emberiséggel.

Az igazság szolgáltatása
Békesi Dániel, Budapest
Nagy nap volt a múlt vasárnap: kijött az előzetesből országunk celebje. Rengeteg újságíró a börtön falainál, sok tévékamera, fantasztikus luxusautók. Egy újabb bohózatnak voltunk tanúi. Nem az fáj nekem, hogy zenészünk szabad, és végre együtt van a családjával, megkapja a finom vasárnapi ebédet. Ezzel minden rendben van.
Azt azonban nem értem, hogy miért is egy börtön bejáratánál voltunk tanúi annak, ahogy országunk szórakoztatója megalázta az egész igazságszolgáltatást. Mert amikor beszélt, egyetlen szóval sem említette, miért volt bent 125 napot, „tevékenységei” mennyire ütköztek a magyar törvényekbe, megvesztegetéssel, okirat-hamisítással és más bűncselekményekkel vádolják. Másnap majdnem az összes bulvárlap leírta, mennyire szenvedett a semmiért a trombitás művész, mennyit fogyott, sőt „tégla” volt a cellatársa.
Természetesen lehet sajnálni ezt az embert, lehet vele együttérezni. De azt például nem lehet, hogy egy szó sem esik arról, amivel vádolja a vádhatóság. Arról, hogy a vád szerint van egy bűncselekmény, aminek ő, a celeb részese. És ameddig a magyar bíróság nem mondja ki törvényes ítéletét, a művész úr jobban tenné, ha minél kevesebb interjút adna a borzalmas börtönbeli körülményekről. Természetesen értem, hogy minden interjú pénzzel jár, és a 125 nap kiesést valamivel pótolni kell. De közben nem szabad elfelejteni, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

Irodalmi kérdés
Fábri Ferenc, Budapest
Tizenöt éve minden fórumon próbálják magyarázni, értelmezni Orbán Viktor mély értelműnek, szellemesnek tűnő mondásait a dakota lovaktól a fenti szólamig. Lehet, hogy e tevékenységnek korábban volt némi haszna, ma már csak kárt okoz. Vegyük már észre: mostanában minden mondata a hatalomról, annak megtartásáról szól. Pénze annyi, mint a pelyva, hiszen az ország (és az EU) erőforrásai mind az ő kezén futnak át, ám a szorongás állandó lehet benne, fél, hogy egyszer mindezt elveszítheti. A rejtjeles, képes beszéd célja is az, hogy az írástudók ezeket elemezzék, ne a jogrend, a demokrácia állapotát, a szociális viszonyokat, a nagy ellátórendszerek lerablását vagy a rezsim gazdasági helyzetét, mely csak egyre nagyobb lenyúlások árán tartható egyensúlyban.
Ne azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz – a nagy ember is ezt ajánlotta korábban. Értsük meg: valamennyi szava félrevezetés, minden a figyelem folyamatos elterelését célozza. Miközben a jövő felélése folyik, mi egy politikai szélhámos mondatainak filológiai elemzésén rágódunk. Egy értelmes, célratörő ellenzéknek a rendszerrel, az ország tönkretételével, a kemény tényekkel kell foglalkoznia, nem az ő dumáival.

Lexikális tudás vagy eszmei nevelés?
Hegedűs Sándor, Budapest
Mint egykori pedagógus (történelemtanár) kérek szót. A kérdés: az oktatásban a tárgy „tényanyaga vagy az eszmeiség töltse-e be a döntő szerepet? »Lovas nemzet« lévén hajlamosak vagyunk arra, hogy mereven abszolutizáljuk az egyiket vagy másikat.
Pedig létezik egy harmadik formáció, nevezetesen az „is-is”. Megítélésem szerint egyik tényezőnek sincsen létjogosultsága önmagában. Az adatok jelentik az eszközt, azt a közeget, mely az ideológiákat megalapozza, kitermeli, az eszme pedig az az iránytű, mely eligazít, ösztönöz a cselekvésre. Az a feladatunk, hogy azokra támaszkodva, segítségükkel következtetéseket vonjunk le. Tények nélkül az „eszme” merő okoskodás, találgatás és absztrakció. Semmire sem megyünk vele, mert nem lehet törekvéseink hajtóereje. Eszmeiség nélkül azonban a tárgyi anyag önmagában csak pragmatizmusra, ösztönösségre alkalmas.
Diákokkal elbeszélgetve elképedve tapasztaltam, hogy fejből nem tudják, mikor volt a honfoglalás, az őszirózsás forradalom vagy a II. világháború. Ám azt sem, kik álltak egymással szemben, kik nyerték a háborút stb. Az lenne a megoldás, hogy a kérdés feltevése után szaladjanak a számítógéphez, vagy mint régebben, a könyvespolchoz, emeljék le a beporosodott lexikonokat és keressék ki a válaszokat?
A műveltséghez bizonyos tényanyag birtoklása is hozzátartozik, nem csak egy celeb kutyájának a neve. Úgy gondolom, e kérdésben is meg kell találni a helyes arányokat, melyeket a gyakorlati szükség diktál. Ezért én e vitában nem vetném fel a vagy-vagy, hanem inkább az is-is kérdését,vagyis a kettő szerves kapcsolatát, dialektikáját. Tudatlan hívők, mamelukok helyett széles körű ismeretekkel rendelkező, eszmeileg felvértezett embereké a jövő.

Ki fogja megtanítani őket?
Popovics Lászlóné, Beregszász, Ukrajna
Manapság sok szó esik arról, mennyire fontos a magyar anyanyelv oktatása az iskolákban, de még az óvodákban is. Rengeteg pénz érkezik erre a célra az anyaországból, ahogy itt a megyei lapokban olvassuk, soksok százmillió forint. A magyar nyelv tanításával csak néhány éve kezdtek komolyan foglalkozni, mert, sajnos, az itt élő magyarok sem igazán beszélik tökéletesen anyanyelvüket. Nem beszélve azokról, akik több tízezren „áttértek” a magyar állampolgárságra, ám a határon a határőrök egyetlenegy kérdésére sem tudnak válaszolni, tolmácsra van szükségük.
A napokban ki kellett váltanom egy irat másolatát az egyik járási hivatalban. Bementem és elmondtam az illetékes hölgynek, hogy mire van szükségem. A kedves hölgy nem értette, miről beszélek, mi a kérésem, én meg magyaráztam, hogy egy egyszerű dovdikára (igazolásra) van szükségem. A hölgy kiállította az igazolást magyar nyelven, rengeteg hibával, mert úgy ír magyarul, ahogy beszél – hibásan. Egyáltalán nincs felkészülve arra az esetre, ha magyar nyelvű iratot kell kiadnia. Amikor elbeszélgettünk, megtudtam, hogy velük eddig soha senki nem foglalkozott ebben a témában, nem tanították őket helyesírásra, és fogalmuk sincsen, hogy az iratokban lévő ukrán szónak, fogalomnak mi a magyar megfelelője. Úgy vélem, az idő követelménye, hogy a sok magyar nyelvű falusi és járási adminisztrációban valaki kezdje tanítani a munkatársakat. A magyar nyelv tudását meg lehet követelni, de ki fog megtanítani több száz embert a helyes nyelvhasználatra? Az iskolákban ugyanis kevés a magyartanár. Mit tegyenek a hatóságok?

Mese, mese, meskete
Ferkánné Tomiszláv Mariann, Budapest
Nem tudom, hogy a mai politikai vezetők hogyan néznek az emberek szemébe. Vagy nekik teljesen mindegy, hol, mennyit és kinek hazudnak? Itt van ez a földvásárnak nevezett vircsaft. Mindegyik politikusunk, aki számít, igyekezett jól bevásárolni magának és a családjának. Ha a sajtó meri megkérdezni, honnan van ennyi tömérdek pénz a vásárlásra, mint tudjuk, jön az ügyeletes magyarázkodás: családi kölcsönökből. Leéltem már nem keveset, de nem ismerek olyan embert, aki kivesz a zsebéből 281 millió kemény magyar forintot és kölcsönadja. Hogy kinek? Maradjunk L. Simon László államtitkár példáján, akinek nehezen dolgozó fitneszedző felesége bevásárolt a fent említett összegből rengeteg földet a Velencei-tó legszebb részén. Értem, hogy nem a székesfehérvári piacon, nem a kofáknál vásárolt, hanem „hivatalosan” és „nyílt” árverésen. Erre jön az államtitkár férj, és elmondja, mennyire kellemetlen, hogy a sajtó nekiment a keményen dolgozó feleségének, akinek „három diplomája és egy agrárszakértői igazolása van”. Akár mit mond is L. Simon László államtitkár, magyarázhat, amit akar. Kérdés csak egy van: honnan van a családjának minden hatalmas kiadása mellett, mint például a borgazdaság, még majdnem 300 millió forintja a nagy bevásárlásra? A kölcsönmeséket ugyanis senki sem hiszi el.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!