CSOK a családnak... Lássuk a medvét!

Terrorveszély esetén
Geiger József, Vaskút
A kormány készül az Alaptörvény kiegészítésére, arra az esetre, ha terrorveszélyes helyzet alakulna ki (legalábbis szerintük) az országban. A helyzet megítélése természetesen a kormányfő hatásköre. Ilyen lehetne például egy választási vereség lehetősége, belső zavargások, komoly demonstrációk, éhségmenetek vagy lázadások stb., melyek veszélyeztethetnék eddigi hatalmukat. Na és persze, ha tényleg terrorveszély lenne az országban.
A hírek szerint le lehetne állítani az internetet, el lehetne hallgattatni a médiát, statáriumot(!), rendkívüli állapotot vezethetnének be, katonák, katonai járművek cirkálhatnánk az utcákon, félelmet keltve a lakosságban. Sor kerülhetne a parlament felfüggesztésére, bárki őrizetbe vételére, a járműforgalom korlátozására, a tömegrendezvények betiltására, jegyrendszer bevezetésére stb.
Persze főleg az ellenzéki politikusok szörnyülködnek ezen, szerintük jogosan. Pedig ez a terv nem oszt és nem szoroz az ő helyzetükben.
A Fidesz okosan ellenőrzése alá vont már minden olyan szervezetet, amely hatalmát veszélyeztetheti, talán még a KDNP nélkül is. Támogatottsága mellett az ellenzék támogatottsága elenyésző, és még a létezők is széthúznak. Orbánnak nincs még ellenfélpótléka sem saját házán belül.
Végül is az országon látszik, hogy vezetve van, akár jól, akár rosszul, de talán mégis jobb egy olyan hajón utazni, amelyet irányítanak, mint azon, amely csak hánykolódik a vízen, ha már egyszer hajóra szálltunk. Legfeljebb, ha majd zátonyra futunk, talán kijózanodunk – már akik még itthon maradunk.

Mindenféle ellenzéki csoportok
Ferenczi Tamásné nyugalmazott pedagógus, Budapest
A magyar közoktatás, sajnos, tragikus helyzetben van. Ezt majdnem mindenki tudja, csak kormányunk nem. Mondhatnak, amit akarnak, már csak kevesen vannak a közoktatásban, akik elhiszik Balog miniszternek, hogy rendet tudnak tenni ezen az igazán fontos területen. Amikor tanárok, diákok, szülők tiltakoznak, rögtön megjelennek a kormánypárti megmondó embernek, akik igyekeznek valamit mondani, de szerintem maguk sem tudják, mi is a kiút ebből a nehéz helyzetből. Rétvári Bence államtitkár, aki mint tudjuk, az ügyeletes megmondó ember hétvégeken, amikor mindenki pihen, legutóbb azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy „nem mindenféle ellenzéki csoportokkal akarják megbeszélni a közoktatás kérdéseit, hanem azokkal a releváns szereplőkkel, akik szakmai alapon tudnak hozzászólni a kérdéshez”. Sajnálom az igen fiatal Rétvári Bencét, akinek fogalma sincs arról, amiről beszél.
A „mindenféle ellenzéknek” vannak nagyon értelmes gondolatai, ajánlatai, tudományos megállapításai arról, hogy mit is kellene tenni a közoktatással. Rétvárinak nem kellene megaláznia ezeket a szakértőket, mert ő maga sincs azon a magaslaton, ahonnan igazi receptet tudna adni vagy mondani: hogyan tovább közoktatás. Itt, kedves államtitkár úr, emberi sorsokról van szó, és nem arról, hogy mennyire utálja ön az ellenzéket.

Csak azért is siker!
Dr. Nagy Zoltán, Debrecen
A „legek” televíziós csatornája állítja magáról: a legnézettebb(?) hírmédium. A köztelevízió M1 csatornája emlékeztet az egykori viccre, amiben a hajóskapitány és matróza folytat párbeszédet. Mennyi az annyi? – hangzik a kérés a gépházba, lefelé. Mi mennyi? – szól a válasz a fedélzetre, fölfelé. Aliznak érzem magam Csodaországban! Az eredetileg Lewis Carroll szürreális meseregénye – noha tudom, semmi köze a mai kis magyar abszurdhoz –, a kormánypárti médiával (mi mással, ha még van rajta kívüli) próbál a bent is vagyunk, kint is vagyunk ( Európai Unió), hoztam is meg nem is (adócsökkentés, járulékemelés) példázatával élni.
A magyar gazdaság fejlődése – hivatalosan – 2010 óta töretlen(?), a még meglévő apróbb-nagyobb hiátusokat pedig az átkozott pártállamiak számonkérésével (majd) korrigálják. „Eladó, az egész világ!” És vannak is rá „vevők”! (Milyen pénzből, melyik hitelintézet jóvoltából, ne firtassuk!) Rossz, aki rosszra gondol (Eximbank). Amíg vannak piacképes, fizetésre hajlandó Mészáros Lőrincek, L. Simon Lászlók, Lázár Jánosok és sleppjeik, vígan „kiénekelhetik” a sajtot a strómanok a földi halandók szájából, a valódi, jó értelemben vett parasztizálók elől. Azt azonban végképp nem szeretném megélni, hogy Európa éléskamrája – hazánk – az enyészet sorsára jusson.
Vegyük tudomásul, hogy sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem a diplomácia ellen gazdaságilag beoltottak ülnek! Sokkal inkább a ránk (sajnos) nem jellemző szakpolitikusok teszik a dolgukat, akik még tudnak józan ésszel gondolkodni. Csakhogy: „annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítok” – mondta Sir Winston Churchill. Ezért is nehéz hinni az „objektív” sikerjelentésekben.
Még az M1-en is!

Valóban ez a jövő?
Sógor Ferenc, Sopron
A magyar ember történelmünk során többször átélhette, hogy nem azok viszik előbbre a világot, akik gondolkodnak, hanem azok, akik az „apaszerep” igényét felismerve, felvállalva és saját múltjukat megtagadva, kegyetlen céltudatossággal a teljes hatalmat birtokolva megszerzik az irányítást. Ha ez az ember megmentőnek tűnik, sőt önmagát a haza és a világ megmentőjének is tartja, akkor egyre több lesz az őt körülvevő, általa megvásárolt „testőr”, akik azután önjáróvá válnak.
Hazánk első bankjának vezetője – persze engedéllyel – lassan felvásárolja az ország jelentős értékeit. A hatalom érdeke úgy diktálja, hogy a hazai mellett még nemzetközi becsületüket is kockáztatva egyszerűen nem adják vissza Munkácsy Golgotáját. Természetesen a hétköznapi ember – akinek ezer és egy gondja van –, azt sem tudja, hogy milyen érték a festmény. Az még kevésbé érdekli, hogy kié.
A leghűségesebb vazallus ugyanilyen módszerrel Csontváry képeit költözteti Pécsről a fővárosba, ugyanúgy, ahogy másik önjáró emberük az Országos Széchényi Könyvtár kottaanyagát menekíti „nyugatra”, Fertődre. Már tervezik a könyvtár nevéből a „Széchényi” törlését is. Közben egyre több lesz a vidéki, valóban kiskirály, először csak a városokban, majd mind több kistelepülésen és a falvakban is. A leírtak igazolására mindenki szedje össze saját környezetében a kirívóbb példákat és írja meg! Érdekes 21. századi olvasmánynak leszünk tanúi. Közben a kedves vezető készül a Budai Várba.

Ilyen is volt
Dr. Del Medico Imre, Budapest
Régi nyomtatványok között keresgélve notesz formájú, 56 oldalas kiadvány került a kezembe. Címe: Az Aradi Szövetség tagjainak névsora. Megjelenési időpont: 1941. október 6. Azt tudtam – lévén anyám révén aradi kötődésű –, hogy a Magyarországon alakult egyesületnek nincs semmi köze az 1920 óta Romániához tartozó partiumi városhoz – hivatalosan. Alapítói és tagjai azonban olyanok, akik Aradon születtek, vagy családjuk, munkájuk köti őket hozzá.
Érdekes, érdemes lapozgatni a füzetet. A három alapító: Chorin Ferenc felsőházi tag, gróf Károlyi Gyula volt miniszterelnök, báró Urbán Péter. A taglistán a név mellett a foglalkozás és a lakcím található. A tagság főleg értelmiségiekből állt, orvosok, ügyvédek, köztisztviselők, professzorok. Arisztokraták és földbirtokosok, továbbá iparosok és kereskedők is beléptek a szövetségbe.
Két kiváló színész, Gáli Gyula és Jávor Pál, valamint a filmrendező és festő, Hamza D. Ákos is rajta van a listán. Ugyancsak tag volt Ottrubay Dezső ítélőtanács-elnök, a híres primadonna édesapja. Édesanyám, Del Medico Imréné panziótulajdonos is megtalálható a névsorban. Horthy Miklós kormányzó felesége, az Arad megyei birtokos családból származó Purgly Magda nem volt egyesületi tag, de rokonságából számosan. Ismeretes volt azonban, hogy egyetért az egyesülettel, bár szerepet benne nem vállalt. Talán jobb, hogy hivatalosan távol maradt, hiszen az 1941 októberében kiadott listán olyanok találhatók, akik 1941 őszén emberi és politikai jogaik gyakorlásában korlátozva voltak. Nem akart ziccert adni az őt Rebekának tituláló nyilasoknak.

Lefelé a lejtőn
Kamarás György, Szeged
Úgy látszik, a KDNP és ifjúsági tagozata szeretné felhívni magára a figyelmet. Bizonyítani akarják, hogy léteznek. Gondolatébresztő például az az ötletük, hogy minden olyan munkahelyen, ahol a munkavállalók száma tíz főnél több, legyen „népesedési megbízott”. A részleteket nem közölték. Aztán telt-múlt az idő, és elhallgattak róla. Biztos benne lehetett a kivitelezési tervben, hogy csak az lehet igazán hívő keresztény, aki megnősül és legalább három gyermek édesapja lesz. Ezt úgy is teljesítheti, hogy több helyen vállal népesedési megbízotti feladatot és DNS-vizsgálatokkal, valamint a 888-ban G. Fodor által megjelentetett fotókkal (utólagos bocsánatkérés garantálva) bizonyítja, hogy jól teljesít. Erre még ráfejeltek a szingliadóval is.
Aztán jött egy lelkész, aki kijelentette az oktatás reformjával(?) kapcsolatban, hogy „túltoltuk a biciklit egy picit”. Úgy látszik, Balog Zoltánnak nem volt elég ideje arra, hogy észrevegye: nem tolják a biciklit, hanem lejtőn lefelé kerékpároznak. Minden féket elrontottak, még a lámpájuk izzója is kiégett. Sötétben száguldanak lefelé a lejtőn. Az a véleményem, hogy sajnos ezt a magyarok nagy része csukott szemmel „nézi”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!