Unortodox, illiberális, elpattanásbiztos labdát a sógorok elleni meccsre?

Nagy blama
Szász Károly András, Dunaújváros
Szeretett városomban időközi választásokat tartottak. A dunaújvárosi 4-es körzetben azért kellett megtartani, mert a volt fideszes képviselő nagyon súlyos bűncselekményt követett el. Sokan azt gondoltuk, itt az ideje, hogy a baloldal összefogjon és egy olyan jelöltet állítson, aki megnyeri a választást. Pláne, hogy a Fidesz volt képviselőjével lejáratta magát, hiszen gyilkossággal gyanúsítják.
Ezenkívül sokan látták az RTL Klub Híradójában, hogy városunkban csődbe ment a fideszes közvilágítási projekt, az utcáink esténként sötétségbe borulnak. Mit tesz ilyenkor egy talpraesett, igazi baloldal? Harcol! Harcol azért, hogy a választók, a lakosság reálisan lássa, hova vezeti a várost a Fidesz, milyen gondok és problémák merültek fel az utóbbi időben.
De nem! Valahol talán így lenne, és a baloldal összefogna a győzelemért. De nálunk? Jöttek a szocialisták, a PM-esek, a DK-sok, mindenki beszélt, ígért, és a vége? Nagy blama. Még az 1177 szavazat felét sem tudták megkapni. Mit lehet tenni? Gondolom, már nagyon keveset. Úgy látom, hogy a baloldal mai vezetőinek saját karrierjük építése a fontos, és egyáltalán nem érdeklik őket az emberek problémái. Nagyon szomorú érzés.

Tévúton a CÖF
Martényi Csaba, Budapest
Az Európai Bizottság megszüntetését javasolta a Civil Összefogás Fórum a napokban. Pedig nekünk, magyar civileknek/polgároknak – bárhogy nevezhetjük – az Európai Uniót nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene. EU-csatlakozásunkat 2004-ben népszavazással magunkra nézve kötelezőnek ismertük el. Azóta is egyre azt kellene üzennünk az Európai Uniónak, hogy viharos történelmünk legjobb döntésének tartjuk ezt a lépést.
Értékelnünk kell a szabad utazás, a tanulás, a munkavállalás jogát és mindenekelőtt az évi közel tízezermilliárd forintnyi támogatást.
Egy tisztességes polgári egyesület akkor cselekedne helyesen, ha javaslatokat tenne arra, hogyan lehetne gyorsítani gazdasági fejlődésünket, hogy az EU által felzárkózásra adott hatalmas összegeket a kormány ne értelmetlen presztízsberuházásokra, stadionokra, kisvasútra, valamint a már milliárdossá tett családtagok és haverok gazdagítására fordítsa, hanem tényleges gazdasági eredményeket produkáló struktúrák létrehozására.
Az EU-nak a kormányt figyelmeztetnie kellett volna, de elmulasztotta, hogy az uniós szabályok szerint népszavazást csak két kérdésben tartanak a tagállamokban, nevezetesen a csatlakozásról, illetve az unió értékrendjét, normáit tartalmazó alapszerződésről.
Az unió működését meghatározó kérdésekről nem. A CÖF éppen ellenkezőleg, a menekültek befogadása ellen kampányol, az ezzel kapcsolatos népszavazás mellett érvel akkor, amikor Magyarországra senki nem akar önként menekültként jönni, mert elterjedt, hogy ez szegény, rendezetlen ország. A kötelező kvóta pedig annyira elenyésző, hogy játszi könnyedséggel kezelhető volna.

Trianon és „egyéb” gyásznapjaink
Hegedűs Sándor, Budapest
Ha Magyarország történelmét távirati stílusban kellene jellemezni, így fogalmaznék: a sorozatos vereségek és bukások története.
Kevés olyan nemzet létezik ugyanis, melynek alig akadt sikerélménye évszázados múltja folyamán. Mégis azt tapasztaljuk, hogy számtalan véres kudarcunk ellenére mi Trianont részesítjük „előnyben”, mintha a többi tragédia jelentéktelen epizód lett volna. Pedig – meggyőződésem szerint – a tatárjárás, Mohács, a Dózsa-lázadás letörése, az ország három részre szakadása, szabadságharcaink, forradalmaink leverése korszakokat érintő hatással voltak az ország helyzetére-sorsára. Mai gondjaink nagy része e kudarcokban gyökerezik.
Trianon kiemelt szerepe nemcsak, és nem is elsősorban azzal magyarázható, hogy hatása a propagandának köszönhetően ma elevenebben él, mint a többi nemzeti szerencsétlenség.
Viszonylagos közelsége igen alkalmas arra, hogy mindennapi eszköze legyen a harcos nacionalizmusnak, a militarista irredentizmusnak. E Párizs környéki békeszerződéssel minden bajt meg lehet indokolni. (Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!)
A példátlanul szigorú diktátumért bűnbaknak lehet az ország elé állítani az 1918–19-es forradalmakat. Itt mindenki számításba jöhet, aki ellensége a Fidesznek, csak a kapitalizmus, a nagytőke-nagybirtok nem.
Egy esetleges kelet-közép-európai összefogást meg lehetne akadályozni a mesterségesen szított szlovák-, román-, szerbellenességgel.
Egy kelet-európai államszövetség kialakítása a magyar szupremácia mellett az országot (birodalmat) az Orbán-dinasztia vezetése mellett (első lépésben) európai középhatalommá tehetné. Ezzel a kalandorkísérlettel újabb tragédiák sorozatával terhelnék meg az országot.

Mi lesz veled, Sorsok Háza?
Georg Nelli tolmács-idegenvezető, Budapest
Ezt a kérdést nem csak én, hanem nagyon sok belföldi és külföldi turista is felteszi. Sokan voltak a hétvégén a Zsidó Művészeti Napokon, sokan érkeztek fővárosunkba, hogy megismerkedjenek a zsidó konyha ízeivel a Kazinczy utcai standoknál. Ezután következett a szokásos városnézés. Amikor egy nagy csoporttal elmentünk a Sorsok Háza mellett, sok kérdés hangzott el. Például, hogy mikor nyit ez a csodálatos épület a Józsefvárosi pályaudvaron, mi lesz a sorsa a Sorsok Házának? Nem tudtam válaszolni, hiszen ezt ma még senki sem tudja.
Olvasom az újságokban, ahogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az egész problémát Schmidt Mária történészre hárítja. A Terror Háza Múzeum vezetője éppen fordítva: a Mazsihiszben látja a gondok okait. Szégyen, hogy senki sem vállalja a felelősséget, és így az embereknek nincs lehetőségük egy majdnem kész múzeumba ellátogatni.
Emlékszem, még tavaly Lázár János főminiszter azt mondta: „mindenkinek az az érdeke, hogy konszenzussal és békességgel jöjjön létre a Sorsok Háza, nem pedig az, hogy botrány vegye körül a holokauszt gyermekáldozatainak budapesti emlékhelyét”. Ez 2015. március 5-én hangzott el. Azóta több mint egy év eltelt, és semmi sem változott.

Soha nem alszanak?
Róbert Hanna közgazdász, Gyöngyös–Budapest
Lévén az ő napjuk, gyermekeimmel részt vettünk mindenféle programon, sokat és jól szórakoztunk. Sajnos a hatalom elfelejtette, hogy ezen a napon nem kellene politikával foglalkozni, hanem mindent a gyerekek érdekében tenni. Az úgynevezett közmédia, a rádió, a tévé egész nap azzal volt elfoglalva, hogy mi is a helyzet a migrációs politikával. Jöttek a jelentések a Földközi-tengerről, a szerb–magyar határról, Görögországból. Az embernek az a benyomása, hogy politikusaink egyáltalán nem alszanak, csak azzal foglalkoznak, hogy indokolt vagy nem indokolt kerítést építeni a román határhoz.
Velence városka polgármestere kerítést épített a csodálatos Velencei-tóhoz, hogy az ott élő emberek barátai, rokonai nehogy véletlenül megfürödjenek a tóban – ingyen! Bakondi György, aki már egy éve magyarázza nekünk, szegény magyar embereknek, hogy mennyire kell félni a migránsoktól, vasárnap elmondta: nem csökken a nyomás a magyar határokra, a szerencsétlen migránsok meg akarják szállni hazánkat, és Magyarország migrációs politikáját a Soros Györgyhöz hasonló emberek támadják. Még egy gyermekünnepen sem gondolják a Bakondi-féle „szakértők”, hogy jó lenne befejezni legalább egy napra a blöffölést. Bennünket ugyanis egyáltalán nem érdekel, lesz-e kerítés a román határnál vagy sem.
Nekünk a gyermekeink, az unokáink a legnagyobb öröm.

A lojalitás nagyon fontos
Békesi Dániel, Budapest
Elolvastam Szentes Tamás keddi, Népszabadságnak adott interjúját. Érdekes gondolatok, érdekes megfigyelések, különösen egy teljesen friss beosztás előtt, tekintettel arra, hogy az ismert orvos az új tiszti főorvosi állást foglalta el. Mindennel egyetértettem mindaddig, ameddig el nem mondta az egyik kérdésre a véleményét Sándor Máriáról, „a fekete ruhás nővérről”. Amikor elhangzott a szájából, hogy Sándor Mária a hamis illúziót választotta, mert a médiumok nyújtottak neki ismeretséget, népszerűséget és politikai támogatást, nem hittem el, hogy ezt egy magyar orvos mondja. De megértettem: Szentes doktor mondhat, amit akar, hiszen ő most országos szintű vezető. Nem igaz, hogy Sándor Mária nem hivatásként tekint a szakmájára, és csak arra koncentrál, hogy ez munka, és nem hivatás. Sándor Mária nekünk, akik közelről megismerkedhettünk a „csodálatos” magyar egészségüggyel, megmutatta, hogyan néz ki ez az egész belülről, hogyan küszködnek a nővérek, az orvosok, a személyzet azért, hogy az éhbérükért tudjanak minél többet nyújtani a betegeknek. Rávilágított azokra a súlyos gondokra, amelyek ma a magyar egészségügyben tapasztalhatók. Sándor Mária nem kért magának kitüntetéseket, nem kért semmit, csak azt hangoztatja, hogy nagy a baj. Szentes doktor úrral ellentétben a magyar emberek hisznek neki, tisztelték és tisztelik őt, mert igazat mond. Köszönet jár neki ezért. Elkelne még nagyon sok Sándor Mária a magyar egészségügyben!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!