'Apus, a te tehetségeddel és párthűségeddel akár rezsibiztos is lehetnél...'

Éhező gyermekek
Dr. Molnár István, Mátraderecske
Az Európai Bizottság 2014-ben jóváhagyott egy 30 milliárd forintos programot, amely a legszegényebb családok, kiemelten a nyomorgó gyermekek élelmezését, ruházkodását támogatja, zömmel uniós forrásból.
A Fidesz-kormány két év alatt odáig jutott el, hogy még egyetlen pályázat sem zárult le, a többször módosított legutolsó határidő: 2017. január 17. Ennyire nem fontos Orbánéknak a nélkülöző gyermekek sorsa.
Magyarország az EU második legszegényebb országa. A hét év alatti gyermekek 42,2 százaléka nélkülöz, ötvenezer rendszeresen éhezik. Fő ételük a kenyér, a tészta, a krumpli, már ha van. 110 ezer gyermek olyan lakásban él, ahol nincs fürdőszoba, 150 ezer, ahol WC sincs. Mosdókagylóval, angol WCvel az óvodában, iskolában találkoznak először. 200 ezer gyermek lakásában nincs villany, így tévét nem néznek, a számítógépet nem ismerik. Soha nem kapnak új ruhát, a testvérek a kínai vagy a rongyos boltban beszerzetteket egymásnak adják.
Az Orbán-kormány családi támogatási rendszert vezetett be, évente 5000 forinttal növelik a családi adókedvezményt.
A gyermekétkeztetésre szánt összeget és a tankönyvtámogatást is családtámogatásnak mondják. Ezzel szemben nem emelték a családi pótlékot, az anyasági támogatást, a gyermekgondozási segélyt, a gyermeknevelési támogatást. A családi adókedvezményt 800 ezer család nem tudja igénybe venni, mert nincs adózott jövedelme. 2015-ben a kormány közvetlen családtámogatásra a GDP 1,7 százalékát fordította, a szocialista kormányok esetében 2 százalék felett volt, 1990-ben 3,9 százalék.
A választás közeledtével Orbán a családtámogatást a GDP 4,7 százalékára akarja emelni, nyilván ezért vette elő az uniós programot is, de szerintem ez csak átmeneti állapot. A gyermekéhezés nem fog megszűnni, Orbánnak, ahogy eddig, ezután sem lesz ez fontos politikájában. Sőt most akarja eltakarítani azokat a civil szervezeteket, melyek segítséget nyújtanak a szegény családoknak, az éhező gyermekeknek.


Aki tudott, segített
Békesi Dániel, Budapest
Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár nagy örömmel jelentette be, hogy senki sem hűlt ki az elmúlt két napban. Mint tudjuk, mostanában voltak a leghidegebb éjszakák és nappalok hazánkban. Az újságírók előtt Czibere úr még azt is elmondta, hogy 11 ezer férőhely eddig elengendőnek bizonyult a hajléktalanok elhelyezésére, és „a további napokban és fogjuk tudni kezelni a helyzetet”.
Az államtitkár arra kért mindenkit, ha kihűléssel fenyegetett embert lát, tegyen bejelentést a menhely.hu oldalon található elérhetőségek valamelyikén.
Az államtitkár annyira távol áll a valóságtól, mint én a Hold meghódításától. Nem tudom, ki tudja az utcán értesíteni a menhely. hu oldalát, ehhez minimum egy okostelefon szükséges. Amikor elhangzottak az államtitkár szavai, Budapesten egy férfi meg egy nő lettek az extrém fagy első áldozatai, akiket a XV. kerületben találtak meg. Megfagytak, meghaltak, pedig az egyik csak 54, a másik 44 éves volt.
Az állami bürokráciának fogalma sincs arról, hogy a magyar emberek a kormány utasítása nélkül is igyekeznek mindent megtenni, hogy megmentsék az emberek életét ezekben a nagyon nehéz napokban. Budapesten a Vígszínház elé került ki a Szabadfogas akció ruhatartója, ahol azt olvastam: 
„Ha fázol, vegyél el egy kabátot, ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet!” Az emberek egész nap vitték a meleg kabátokat, pulóvereket, hogy segítsenek a szegényeknek. Tudom, hogy országunk több városában csatlakoztak az akcióhoz.
Aki tudott, segített. Őszinte köszönet jár ezért. Csak abban reménykedem, hogy hamarosan elmúlik a katasztrofális hideg.



Ahol a törvény mindenkire vonatkozik
Róbert Hanna, Gyöngyös–Budapest
Amikor azt olvasom a sajtóban, hogy Magyarország ma olyan ország, melyben igazi demokrácia van, és egész Európának, sőt a világnak rólunk kellene példát vennie, nagyon büszke vagyok. Mindaddig tart az érzés, amíg a kormánypárti sajtót olvasgatom vagy megnézem kora reggel az M1 közszolgálati tévé adását, ahol, természetesen, csak és kizárólag fideszesek és kereszténydemokraták kapnak lehetőséget szólásra.
Ezért is szeretnék megosztani egy hírt, amit a mai elit nem nagyon terjesztett.
A minap voltam a rokonaimnál Szlovákiában. Ott a Denník N. című napilapban, amely önálló és semleges, olvastam, hogy 200 euró bírságot kapott dr. Robert Fico szlovák kormányfő. A büntetést Iveta Hlavinová, a pozsonyi 3. számú járásbíróság bírónője szabta ki számára azért, mert tanúként nem jelent meg a bíróságon. Ezek után a szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy elnézést kér a távolmaradásért. Azzal magyarázta, hogy Pozsonyon kívül volt egy nagyon fontos ügye, és közölte a bírósággal, hogy természetesen elfogadja a bírói döntést és kifizeti a bírságot.
Ez, kedves olvasótársaim, demokrácia.
Még elképzelni is lehetetlen, hogy a mi országunkban egy miniszter azért, mert nem jelent meg a bíróságon, büntetést fizet. Az itteni minisztereknek, államtitkároknak, az egész csudálatos bagázsnak mindent szabad. Emlékezzünk vissza, hányszor nem ment el a bíróságra Rogán Antal propagandaminiszter kitalálva mindenféle ürügyeket. Milyen bíró merné őt megbüntetni?
Vagy, Isten őrizz!, a miniszterelnököt.
A kormánypropaganda már másnap reggel beindítana a bíró ellen egy olyan hadjáratot, hogy azt is elfelejtené, mi a szakmája. Szlovákiában más a helyzet. Ott a törvények mindenkire vonatkoznak. Gratulálok ehhez az ottani bíráknak.



Aleppo tanulsága
Mándy Gábor, Budapest
Az aleppói drámához nagyban hozzájárult a körülzárt, kilátástalan helyzetben lévő lázadó egységek makacs és értelmetlen ellenállása.
A helyzet erősen emlékeztetett Berlin 1945-ös ostromára. Akkor a szovjet csapatok már egy kilométerre megközelítették a vezérkari bunkert, de Hitler még mindig az ellenállást szervezte, a soha el nem jövő végső győzelem reményében. És minden nappal tízezrek haltak meg, teljesen értelmetlenül. Aleppóban a kormányerők túlereje (az orosz támogatás jóvoltából) már elég régen kiderült. Miért nem tették le a fegyvert a lázadók? Valami értelmetlen hősködés szellemében?
Ők miért nem gondoltak a polgári lakosság szenvedéseire?
Mi lehet a lázadók sorsa a megadás után?
Erről kellene megállapodni. Nemzetközi garanciát kellene adni arra, hogy akik a kormányerőkkel szemben kitartottak (egy demokratikus Szíria reményében), azokat ne terroristaként, hanem szabadságharcosként kezeljék. Külföldre mehessenek, és amennyiben Szíriában valaha is lehet szabad választásokat tartani, választhassanak és választhatók legyenek. A polgárháború egyelőre Oroszország és az Egyesült Államok háborúja (amelyhez a távoli irányítók készségesen adnak fegyvereket és némi közvetlen katonai támogatást), de nem sok köze van Szíria demokratizálásához.
Azóta Oroszország, Törökország és Irán közvetítésével létrejött a tűzszünet, de ez nem elég. A többi településre vonatkozóan is meg kellene állapodni a megadásról, a szabad elvonulás tisztességes feltételeiről. A két szponzorországnak a menekültek bizonyos hányadát is illő lenne befogadni. Átmenetileg, ameddig újjá nem épülnek a szétrombolt otthonok, vissza nem költözhetnek a lakosok.
Aleppo tanulságát más helyeken még le lehetne vonni. Nem az ostromlott városok civiljeit kellene kimenteni, hanem a szorult helyzetben lévő fegyvereseket. És ha ők eltűntek, a civilek akár maradhatnának is.


Ha én lennék…
Grezsa Gábor, Szeged
Ha én lennék Magyarország miniszterelnöke (akit az Isten adta nép által megválasztott parlament előtt letett eskü tett azzá), eszembe sem jutna, hogy betegek és iskolázatlanok pénzét kastélyokra, stadionokra és kisvasutakra költsem. Meg se fordulna a fejemben, hogy egy átlagos nyugdíjast boldogsággal tölt el az 1,6 százalékos emelés.
Arról meg végképp nem lehetne szó, hogy IQ-negatív strómanok pénzén iskoláztassam a családomat és 4 milliárdot költsek az új irodám berendezésére. Merthogy esküt tettem.
Ha ellenzéki országgyűlési képviselő lennék (akinek szintén a nép által megválasztott parlament előtt kellett esküt tennie), nem a napi (évi, évtizedi) megélhetésemet próbálnám kinyerni a státuszomból (mert képviselő vagyok), hanem a választóim elvárásait próbálnám teljesíteni. Az meg végképp eszembe sem jutna (mert elvileg elvhű vagyok), hogy fontosabb a parlamentben meglévő, amúgy értéktelen szavazatom, mint az egyszer talán még megvolt értékítéletem.
Arról már szó sem lehetne, hogy pitiáner személyes (vélt) remények vonzásában elutasítsak minden kormányváltó együttműködési kezdeményezést. Merthogy esküt tettem.
De egyik sem vagyok. Csak várok: meddig kell?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!