Divat a tetoválás, van, aki válltól csuklóig telerajzoltatja magát, nők nyakán, vádliján villan icipici szexis akármi, sőt, van aki… – de nem folytatom, te is tudod, hol-milyen.
De kezembe akadt egy hír egy különös mintáról, voltaképp vonalkódról, vagy alig látható számsorról. Elmesélem: az ember – legyen John D. – kórházba került valami apró nyavalyával. Csakhogy azt vette észre, hogy már vagy harmadszor vesznek ki valami mintát valamelyik szervéből. Gyanús lett neki a dolog, kérdezősködött, suttyomban utánajárt, kisült, hogy az egyik sajátos génjét – ami olyan ritka, hogy csak ő rendelkezik vele –, szóval ezt a gént vették ki belőle. Már száma is van, amit bejegyeztettek, ez az „alkatrész” már a kórház tulajdona – szabadalmaztatták. Másutt csak a kórház engedélyével – pénzért, naná – lehet használni, beültetni stb. Emberünknek nagyon nem tetszett a dolog: hogy veszi az ki magát, hogy a testem egy – igaz, apró – darabja más tulajdona legyen? Szó, ami szó, bíróságra ment. A per évekig tartott, végül a kaliforniai legfelső bíróságon kimondták: vesztett, mert az egyén nem akadályozhatja egy fontos találmány felfedezését, pláne nem, ha azzal másokon segítenek. Ő – akiből kivették a géndarabkát (ha jól mondom) – pedig nem kap egy centet sem, ő csak anonim alany, vagyis nem kap százalékot a szabadalomból, pedig tőle származik. Mivel el volt keseredve, a fenekére „írtak” egy – alig látható – számot. Ezzel a számmal – ha valami spéci baja lesz – egy alkalommal ingyen rendelkezhet. A darab már nem az övé – ugyan testének része – de a kórház tulajdona. Van róla szám, bejegyzés, jogi háttér és tetkó. Önmaga már nem teljesen önmaga tulajdona, egy darabkája gyarmatosítva van, idegen kézben van. Mit mondjak: az „alkatrészkivételezőnek” – mondanám: testlopónak – lett igaza. Jó nagyot kaszál rajta… Elképzelem, hogy az ember (egyén) anatómiai atlasza nem csak latin nevekkel lesz teli, hanem számokkal is, melyik alkatrész milyen kóddal fut, és mint ilyen kinek a tulajdona, és annak felhasználásáért kinek kell fizetni. Ha gyógyítani akarják, mondjuk a hasnyálmirigyemet, akkor x gyógyszergyárnál van annak az alkatrésznek (génnek, vagy eredményesebben ható szervrészecskének) szabadalmi joga. Szóval előbb oda kell fordulni – megvenni az egyszeri felhasználás jogát –, aztán a számmal jelzett gént meg kell venni, és csak aztán lehet operálni. Biztonság kedvéért – netán ha ismételni kell a műtétet – ezt a számot ráírják a páciensre (bocs: ezt már csak elképzelem, de sok hasonló abszurdumból lett már valóság…). Már most is sok számot cipelek magammal: szig. szám, TAJ-szám, jogsiszám, biztosítási szám – nem sorolom. Most még jön hozzá pár alkatrészés licencszám. Testem: telefonkönyv a műtőasztalon. Különböző alkatrészeim más és más által tulajdonolt részecskék. Nagyjából így vagyunk – a gyógyító tetkózás terjedni fog, ide is el fog érni. Bizonyára nem mondom pontosan, de engem most csak a tetovált jelek idegesítenek. Pedig nem kéne: mivel a jónép úgyis tele van tetkóval, na, bumm, most még rájuk írnak pár számot, nem akkora eset – még akár szexis is lehet. Faust saját lelkét adta el, a tudomány más testét (annak alkatrészeit) adja el. Igaz, nem az ördögnek… Azért zsenánt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
