Éles és kínos fordulatot vett a Fidesz kormányzása november közepén. A kormánypárt sajátos jellemzője, hogy az ilyesmi őt magát kevéssé szokta zavarni, törzsszavazói szintén hozzászoktak a kanyarokhoz. A helyzet azonban összességében mégiscsak egyre súlyosabb a kormánypárt, s a megszorításokba beleszédülő választópolgárok számára. A megoldás látszik, elérése azonban kétséges.

 
Szerzőnk politológus

Orbán Viktor 2010 júliusában jelentette be az Országgyűlésben, hogy a valutaalappal létrejött 2008-as szerződésnek vége. Nem a valutaalapot kritizálta, hanem a helyzetet, amelyben Magyarország a valutaalapra szorult.

S persze azt a kormányt, amely nem tudta elkerülni a mamuthitel felvételét. E kritikával Orbán egyúttal el is köteleződött: vezetése alatt Magyarország nem kerülhet ugyanilyen szituációba.

Aztán tessék.

A kormány magyarázatrendszerei másodpercek alatt omlottak össze az IMF-tárgyalások bejelentését követően. Előbb a nemzetgazdasági tárca igyekezett bizonyítani, hogy korszakhatárhoz értünk, a „megújulás” periódusát követi a „növekedésé”, s ebben az új korszakban már szóba jöhet az IMF-fel való együttműködés. Ha el is tekintünk attól, hogy ugyan miféle növekedés lesz 2012-ben, felvethető, hogy vajon e korszakhatárt akár két-három nappal korábban miért nem észlelték a valutaalapot bíráló kormányban. Aztán jött Kósa Lajos, aki azt szegezte az őt faggató riporternek, hogy váratlan helyzetek sorával kell manapság szembenézni, hiszen vajon sejtette-e valaki egy héttel korábban, hogy például Berlusconi kormánya összeomlik. A válasz: határozott igen.

Ugyanez a helyzet Magyarország IMF-kapcsolatával: hetek óta beszéltek arról szakértők, hogy szükség lenne a valutaalapra, de a kormány erről hallani sem akart. Valójában Orbán Viktor olyan ambiciózus célt tűzött maga elé – biztosítani az államadósság finanszírozását kizárólag a pénzpiacokról –, amelynek megvalósítására nem volt esélye. Ha pedig így van, akkor nem érdem, hogy eddig húzta az IMF nélkül, inkább felelőtlenség.

A probléma lényeges eleme az is, hogy a világ pénzpiaci fővárosai nem hisznek a magyar kormánynak. Ezt igazolja a leminősítés ténye is, amely egy héttel követte a kormány tárgyalási szándékának bejelentését. A hitelvesztés bizonyítéka továbbá Matolcsy György visszavonása a tárgyalódelegációból: immár túl fontos a kormányfőnek az IMF-tárgyalás ahhoz, hogy Matolcsy György személyével meg lehessen azt terhelni. Egyúttal azonban a miniszterelnök sajátosan komplex taktikai érzékét mutatja, hogy Matolcsy leváltására nem kerül sort, mert Orbán nemzetgazdasági miniszterének megtartásával bizonyítja, hogy teljesen azért nem hátrál meg. Az unortodox forradalmat nem fújták le, ami viszont tovább terheli a kormány gazdaságpolitikájának hitelességét.

A kormány speciális gazdaságpolitikai mixtúrája voltaképp csak mellékhatással rendelkezik. Miközben adóemeléssel, a közszolgáltatások forrásmegvonásával nézünk szembe, mindezek nyomán nem keletkeznek pluszforrások, amelyek beindítanák a gazdaságot. A kormány a nyugdíjvagyon államosítása árnyékában nem tanult meg gazdálkodni: 6-7 százalékos GDP-arányos hiányt mutatna a költségvetés a nyugdíjvagyon nélkül. Ezért nem hiszik el az Orbán-kormánynak, amit mond, például, hogy 2012-ben és utána majd tartja a szigorú hiányszámokat.

Az már a hazai politika sajátossága, hogy ettől nem roppan meg a Fidesz támogatottsága. Maga a Fidesz nem csinál ügyet a fordulatból, átlép rajta, nem „lelkizik”, ahogy a szocialisták tették. Ám az alól a kormánypárt sem vonhatja ki magát, amit a drasztikus 2012-es megszorítások jelentenek. Ez a hatás a folytatódó erózió.

Másfelől viszont a Fidesztől elforduló választók nem érkeztek meg máshova, s ez segíthet a kormánypártnak átvészelni ezt az időszakot. Már ha a megszorítás és „országátszervezés” olyan átmenet, amely valahova vezet. Emellett, a Fidesz az országgyűlési vá­­lasztókerületek átrajzolásával, a győztes jelöltek „kompenzálásával” (valójában premizálásával), a részvételi küszöb eltörlésével (amely a kitűnő logisztikájú pártokat segíti), a választói regisztráció bevezetésével megkoronázza rend­­szerátalakító tevékenységét. A Fidesz nem csak azt biztosítja, hogy a hatalom elvesztése esetén jelentős befolyása maradhasson, de adminisztratív és választástechnikai eszközökkel nehezíti meg leválthatóságát.

Nagyon úgy néz ki, egy megoldás marad: éppen az új választási törvény révén kétharmaddal legyőzni a Fideszt. Ennek elérése pokoli nehéz, ám e verzió mellett szól, hogy semmilyen más demokratikus ellenzéki politikának nincs értelme.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!