Forgatókönyv

2011 novemberének egyik esős hétfő reggelén három dosszié hever egymáson a miniszterelnök cirádás asztalán. A felül lévőre ragasztott üzenet eltakarja a fedlapra arannyal nyomott tölgyfaágas címert. „Főnök, ezt olvasd el először”. A címzett most nem mosolyog szóvivőjének a sajtóban is egyre többször kifigurázott buzgólkodásán: sejti, mi van dossziéban. Már a múlt havi közvélemény-kutatási adatok miatt is volt néhány aggodalmaskodó felszólalás a frakcióülésen, egy-két polgármester motyogott is valamit a helyi közhangulatról, de azokat ujjgyakorlat volt lecsendesíteni. Utálatos vészmadarak, gondolta, mikor belemélyedt a színes kördiagramokba.

Pár perc múlva már be is csukta a dossziét. A citromsárga cetlit a tenyerében gyűrögetve a teremnyi dolgozószobája falát díszítő freskót kezdte bámulni. Ismerte már a nándorfehérvári csatáról készült festmény minden apró részletét, már több mint egy éve nézegeti. Ki tenne ki ilyet a saját lakásába? – merengett, és újra megállapította, hogy el vannak szúrva az arányok a képen. A leigázott, térdeplő, hátrakötözött kezű török janicsár felállva a derekáig sem érne a fölé magasodó Hunyadinak. Hiába, a győztesek mindig nagyra nőnek. Nyugodt volt, pedig erre az első dosszié tartalma semmi okot nem adott. A friss kutatási eredmények szerint a Fidesz elveszítette az egy évvel ezelőtti támogatóinak több mint felét. A szavazni akaró, de pártválasztásukban bizonytalanok száma már 10 százalékkal haladja meg a Fidesz támogatottságát. A nyugdíjasoknál tovább nőt a szocialisták előnye, de a Fidesz még így is 20 százalékkal megy az MSZP előtt. A Jobbik 10 alatt, az LMP a parlamenti küszöbön egyensúlyoz. Arra a kérdésre viszont, hogy ha lenne egy új, demokratikus, centrista ellenzéki párt, szavazna-e rá, már 25 százalék válaszolt igennel, köztük sokan jelenleg Fidesz-támogatók. Személyes népszerűsége újra 5 százalékot esett, már csak 30 egynéhány százalék. Ennyi maradt a kétharmadból.

Az asztal szélére készített aznapi Magyar Nemzetnek csak rápillantott a címlapjára, Budai perel – ez a címlapsztori. Már én is unom, gondolta, mikor a másik dossziéért nyúlt. Jelentés miniszterelnök úr részére az államháztartás alakulásáról, ellenjegyzi: Matolcsy György és Fellegi Tamás. Nocsak, ezek szóba állnak egymással? A vaskos, táblázatokkal teli anyag elején egy rövid vezetői összefoglaló. Előveszi a zakójából a tollat, bekarikázza a lényeget. Elég nyilvánvaló, mit akarnak vele közölni. A költségvetési bevételek alakulásából már egyértelmű, hogy nem tartható az idei hiány. A Széll Kálmán-terv vontatottan halad, a piac egyre nyugtalanabb. Megint elszállni látszanak az önkormányzatok kiadásai és a tárcák is a stabilitási tartalék felszabadítását kérik. Azt írják, újabb megszorítások nélkül a leminősítés aligha elkerülhető.

Megmondtam a Matolcsynak, hogy kirúgom, ha nem sikerül. És ha kirúgom, mit oldok meg vele? Elcseszett egy reggel. Kigombolta az ingnyakát, mikor a harmadik dossziét kinyitotta. Barroso levele, tegnap este érkezett. Jól elboldogult az angollal, de ennek az írott uniós szaknyelvnek a megértéséhez még mindig több idő kellett. Azt első olvasásra is érzékelte, hogy a levél elég barátságtalan hangnemben íródott. Mikor tanulják már meg, hogy engem nem oktathatnak? Barroso tájékoztatást ad arról, hogy megszületett az uniós határozat a távközlési adóról. Vissza kell fizetni. Az Eurostat meg nem engedi elszámolni a teljes nyugdíjeinstandot. És a végén még az új választási törvény miatt is aggódik. Mi köze hozzá? Nem volt kétsége afelől, hogy a levél már holnap ott lesz a brüsszeli újságíróknál. Lesz itt nagy tűzijáték megint, mint a médiatörvénynél. Eszébe jutott, milyen fagyos volt vele Merkel és Sarkozy a legutóbbi EU-csúcson, Tusk hátát bezzeg lapogatták.

Megint a csatajelenetre tapadt a tekintete, miközben sorba rendezte gondolatait. Az alkotmányt rendben lezavartuk, benne van minden, amit akartunk. A médiatörvény működik, az EU-elnökség lejártával már a Médiatanács is teszi a dolgát. A Legfelsőbb Bíróság átnevezésével sikerülhet a Kúria élére is lojális embert ültetni. Az ügyészség már miénk. A Monetáris Tanács lenyomta Simort és kamatot csökkentett, Járai már melegít. Miként Stumpf is az Alkotmánybíróságra, bár csinálni úgysem tudnak semmit, nem maradt hozzá jogkörük. Számvevőszék rendben. A polgármesterek, na, azokkal baj van. Egyre több az elégedetlen. De ma megszavazzuk a törvényt a kétszáz fős parlamentről, a hőzöngők mehetnek a levesbe. Navracsicsék ügyesen húzták meg a választókörzetek határait, számolgatták eleget, hogy a legjobb nekünk. Pénzünk van elég, Lajos szerint készen állunk. Mi van a túloldalon? Az MSZP magával vitatkozik, még mindig jobb, mintha nekem kellene Gyurcsánnyal. Bajnai kavarja, de még nem látható, hogyan. A Jobbik számára alig van levegő, masírozzanak csak vidéken a nevetséges egyenruháikban. Az LMP a ködben.

Az ellenzék úgyis azt mondogatja, hogy népszavazással kellene megerősíteni az alkotmányt, hát most megkapják. Ráadásul milyen jól kommunikálható: nem várunk 2014-ig a 200 fős parlamenttel, az állam magán kezdi a spórolást. A képviselőket úgyis mindenki utálja. Én is. Lehet, hogy nem lesz kétharmad, de már nem is kell. Elég egy stabil többség, amihez kétharmad kellett, azt már megcsináltuk. Abba én nem megyek bele, hogy 2014-ben, pont a választási évben kelljen megint megszorítani. Mit veszítünk tehát? Néhány képviselőt, de az kit érdekel. Mit nyerünk? Időt. Méghozzá a legértékesebb fajtából: hatalmon eltöltött időt.

Megnyomja a kihangosító gombját a telefonon.

– Küldjék be Szijjártót.
– Parancsolj, kérlek.
– Délutánra hívj össze sajtótájékoztatót.
– Mit írjak a meghívóba?
– A miniszterelnök bejelenti az előrehozott választást. Ezt.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!