„Másodszorra nem szalaszthatjuk el a történelmi esélyt, hogy Magyarországból végre erős, saját lábán álló, nyugati országot építsünk, amire minden magyar büszke lehet, ahol minden magyar ember boldogulhat.” „Nem zároljuk a bankbetéteket.” Egy év különbséggel elhangzott két miniszterelnöki mondat. Ennyit az esélyről, történelemről, saját lábról és a boldogulásról. Meg büszkeségről, persze.

Én tényleg próbálom érteni, esküszöm, hogy igyekszem. Hogy jutottunk idáig? Van-e még lejjebb? Kell lennie valami magyarázatnak, túl a pszichiátriai diagnózisokon, meg a zsigeri elutasításon. Hogy miért csinálják? Hogy tényleg nem látják, hova vezet ez? Miben bíznak? Kinek hisznek? Látnak-e még? Hisznek-e még? Bíznak-e még?

Felhívtam, meghívtam olyanokat, akikről úgy tudtam, hisznek, bíznak még, ki hivatalból, ki ilyen-olyan érdekből. Közülük nem mindenki áll már szóba egy magamfajtával. Néhányan mégis. Ne ezen a számon hívj, adok egy másikat, azon nyugodtan tudunk beszélni – mondták páran. Gyere, húzódjunk beljebb, nehogy meglássanak – így mások. De azért gyűjtögettem mondatokat, sokatmondó tekinteteket, fejcsóválásokat, kéztördeléseket. És most közzéteszem, úgy, ahogy kaptam.

A Viktor, az tudja, mit csinál. Szokta tudni. Tudja most is. Legalábbis remélem. Hogy én? Nem, én nem tudom, de közülünk mindig ő volt a legrafkósabb. Meg hát sokakkal beszél. Régebben legalábbis így volt. Most? Nem tudom, de hát csak maradt valaki, aki megmondja, ha kell. Hogy én? Nem, én nem mondom meg, nem vagyok már benne a körben, tudod. Van kör azért, biztos van. Mit tehetnék? Csak csinálom a dolgom a parlamentben, megteszem, amit kérnek, mi mást tehetnék.

Persze, van, hogy nem értem, nem tudom, miért. De a Viktor, az biztos tudja.

Ugyan már, miféle csőd? Hát nem látod, hogy itt már semmi nem érvényes, ami régen volt? Összedől minden úgyis, a napnál világosabb. Nem nálunk, ugyan, a világban, meg különösen Európában. Addig kell csak kibekkelni, nincs már messze. És akkor hálásak lesznek nekünk a magyarok. Hogy mi nem szorítottunk meg, hanem küzdöttünk. Le fogják írni az adósságunkat, eltüntetik valahogy, mert nekik is ez az érdekük. És akkor nyithatunk tiszta lapot, majd meglátod. Egy-két hónap még a viharban, aztán megnyugszik mindenki. Ha mégsem? Hát akkor… majd kitalál valamit a Viktor. Mindig ki szokott.

Államcsőd? Na, és az baj? De komolyan: ha nem fizetjük a kamatot a hitelezőknek, az az államcsőd, nem? De úgysem akarjuk fizetni. Nem mi vettük fel, ugyebár, akkor meg miért mi szívjuk? Már miért ne lennének akkor nyugdíjak, meg fizetések? Kábé októberig van pénz a kasszában. Ha meg elfogy, akkor ott van a devizatartalék a jegybankban. Persze, hogy megígértük, hogy nem nyúlunk hozzá, mert ezzel lehet lecsillapítani a spekulánsokat. De ha a nyugdíjfizetés lesz a tét, gondolod, hogy nem a nép fogja követelni a devizatartalék elvételét? Na, ugye. Abból meg nyerhetünk akár éveket is.

Ugyan, ha visszatérnek a szabadságról az európai bürokraták, lesz nekik más dolguk is, mint hogy velünk foglalkozzanak.

Lekerülünk a címlapokról és szépen csöndben elketyegünk. Konsziládunk, ja. Hol van még 2014? Ha mégsem így? Akkor a Viktor majd úgyis csinál valamit. Ő dolga, nem?

Ez az egész is csak nekünk jó. Most mit értetlenkedsz? Azt ígértük, hogy újjáépítjük az országot, nem? Na, hát ahhoz előbb le kell dózerolni az alapokig. Hogy újra lehessen építeni. Nem, tönkre nem megyünk, az nem történhet egy EU-taggal. Csak már nem lesz semmi érvényes úgy, ahogy eddig volt. És nekünk éppen ez kell. Elölről kezdeni mindent. Ebben jó a Viktor, majd figyeld csak meg.

Jó, persze, a Matolcsy tényleg nem komplett. De nehogy azt hidd, ő fújja a passzátszelet. Ugyan. Ha nagy a baj, azt az oligarcháink jelzik majd, és akkor hirtelen szertárad majd a normalitás, majd meglátod. Most mit értetlenkedsz? Amikor Lajosnak kezd fájni a helyzet, majd akkor lesz változás. Ahogy két nap alatt vissza tudtunk menni az IMF-hez, úgy tudunk majd adót, meg akár alkotmányt is módosítani. Viktor megoldotta eddig is, meg fogja eztán is.

Figyelj, akárhogy is, ha holnap választanánk, megint kétharmadunk lenne, nem? És ha csak egyszerűen nyernénk, az is elég. Megoldottuk a végtörlesztést, akik kijöttek a hitelből, úgyis ránk fognak szavazni. Van aztán elég sok nyertese az egykulcsos adónak, gondolod, azok el akarják veszíteni, amit tőlünk kaptak? Ugyan már! Akik meg vesztettek, eddig se nagyon mentek szavazni, eztán még kevésbé fognak. Na, látod. A Viktor rajongóinak meg ganz egal, mit csinálunk. Ők vallásosak. Ez éppen elég lesz a győzelemhez 2014-ben. Akkor meg minek aggódjak?

Jó, persze, ez nincs rendben, én is érzem. És? Amíg nincs alternatíva, addig van időnk próbálkozni, tesztelni az ingerküszöböt, próbálgatni a tűréshatárt, nem? Tüntethetnek, kivonulhatnak, mondhatnak, írhattok bármit. Egyedül vagyunk a pályán. Hogy az ország? Ne kérdezz hülyéket…

Én próbálom érteni. De ennek már semmi, de semmi értelme.

Címkék: vezércikk, MSZMP, Orbán Viktor, költségvetés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!