Ülök a falunapi rendezvényen, Mária Terézia 243 éve telepíttette újra a falunkat, Kishegyest a Viharsarokból. Az ünnep nem a siránkozás ideje, a beszédek a megmaradásról szólnak, optimizmust sugallnak. Amúgy is választások lesznek májusban Szerbiában, önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is.
Felszólal hát a vajdasági tartományi parlament elnöke is, a mi falunk nem is falu, mondja, hanem kisváros, ő most e rangra emeli! (Hiába, hogy tíz év alatt úgy ötszázzal lettünk kevesebben.) Az elnök úr bocsánatot kér, hogy nem hozott ajándékot, de felajánlja kapcsolatrendszerét Európában és itthon. Neki aztán lehet hinni, meg a csodákban is: nemrég a pápánál járt, és noha úgy nyilatkozott, a németet gyengén beszéli, a szentatya hirtelen olyan hatással volt rá, hogy előtört belőle a folyékony német.
Egeresi Sándor kincstári optimizmusa azért is érthető, mert nemrég kiderült, pártját, a Vajdasági Magyar Szövetséget fogja Orbán Viktor támogatni – még a kampánykörútba is besegít személyesen –, nem pedig a másik négy magyar pártot. Az igaz, hogy csak a VMSZ jutott be legutóbb is a köztársasági parlamentbe, a tartományi kormányban miniszteri posztokkal bírnak, és még nem vesztették el minden helyüket az önkormányzatokban (a legfontosabbikat, Szabadkát már elbukták, de a tömbmagyar vidékeken is pár fontos várost). De Orbán nyílt kiállása leginkább a négy apró pártot lepte meg leginkább, lévén, ezek konzervatívabbak, nagymagyarabbak, sőt egyik szélsőjobboldali húrokat is penget. Leginkább talán a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke, Ágoston András lepődött meg, aki bő másfél évtizede Orbán feltétlen, odaadó híve, miután utóbbi bevette a jobbkanyart. S a négy párt szövetséget is akart kötni, de hát abbéli meglepődésükben, csalódottságukban, hogy a nemzet vezére az árulónak, szerb érdekek kiszolgálójának tartott VMSZ-t támogatja, rögtön fel is bomlottak. Szállingóznak a hírek a településekről a nem VMSZ-párti Orbán-hívők megrökönyödéséről, pedig hát tudhatnák: Orbánnál egyetlen káder, szövetséges sem szent.
A VMSZ-ben persze örülnek, noha míg Orbán hatalmon nem volt, egyenlő közelséget (avagy távolságot) tartottak a magyarországi pártoktól, onnan csak a lé kell, ugyebár. A VMSZ inkább pragmatikus és hataloméhes párt, s a Magyar Nemzeti Tanács révén elsősorban a helyi magyar sajtóra tenyereltek úgy rá, ahogy Orbánék a közszolgálatra. De a VMSZ borotvaélen táncol: nem csak demográfiai okokból, de a rossz gazdasági helyzet miatt is egyre kevesebb szavazatot kap, egyáltalán nem biztos, bejutnak-e még a köztársasági parlamentbe. Elkél hát a külső segítség. Csakhogy a magyar szavazók eddig is szétszavaztak, szerb pártokra is, s kérdés, hogy Orbán vajdasági hívei most mekkora identitásválságba kerülnek? Vagy Orbán ölelése éppen olyan halálos lesz a VMSZ-nek, mint az MKP-nek Szlovákiában? Aztán lehet nemzetárulózni, mint Kövér tette?
Orbán effajta kiállása, mondhatnánk, furcsa – de ugyan mi nem az a Fidesz határon túli politikájában? Nemrég Martonyi János Bukarestben Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének ígérte azt: „Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe.” Helyes! Csak nehéz lesz elhinni, mert eddig Tőkést támogatták ezerrel, de az RMDSZ-t megbuktatni sosem sikerült. És vajon miért kell ezt egyáltalán kijelenteni? Nem az lenne a normális, hogy persze, a mindenkori magyar kormányzat támogatja a határon túli közösségeket, képviselőiket, no de egyik pártot sem favorizálja? S főleg nem egy kormányfő. De ha – és csak feltételezzük, hogy így lesz – Erdélyben nem beszélnek bele, a Vajdaságban miért állnak a VMSZ mellé?
Talán, mert a VMSZ a Fidesz legjobb tanítványa, és magyar nemzeti tanácsbeli kétharmados többségével ugyanúgy dózerol a kultúrában, az oktatásban, a médiában, ahogy azt a Fidesz teszi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
