Orbvini Merkron ellen

E heti milánói találkozójukon Orbán és Salvini el is küldte Orbvini politikai hadüzenetét a Merkron-tábornak. A mindig óvatos német kancellár kivár, a türelmetlenebb francia elnök sietett meg is válaszolni: „ha engem tekintenek ellenségüknek, helyesen teszik”. Noha persze jóval több ez, mint politikusok hadakozása: kivételesen nem a levegőbe beszélt kormányfőnk, amikor a neki lelkesen kontrázó olasz belügyminiszterrel nem győzte hangoztatni, hogy e küzdelem kimenetele meg fogja határozni Európa jövőjét. Még akkor is, ha szó sincs egyenlő erők összecsapásáról: Orbvini éppen azt az Európai Uniót próbálná a saját szájíze szerintire formálni, amelyet Merkel és Macron elődei két kulcshatalom élén teremtettek és meg is óvnák kontinensünk újnacionalistáitól. Akiknek vezérségre bejelentkezett párosa mégiscsak egy törpeállamot és kisebb koalíciós partnert képvisel, és csupán hangerőben vetélkedhet a másik duóval.

Maradván a hadászati terminológiánál, Orbvini gerillaháborút indított az unió reguláris seregei ellen. Élére akarván állni Európa szélsőségeseinek, akik közül elsőként a francia Marie Le Pen rohant üdvözölni a milánói zászlóbontást. S bár vérmesen derűlátón ítélik meg kilátásaikat a jövő tavaszi európai parlamenti választásokra, legfeljebb viszonylagos és nem abszolút többséget remélnek, de ahhoz elegendőt, hogy felborítsák a strasbourgi testület erőviszonyait, s ha kell, obstrukcióval próbálják elérni céljaikat. Ám ennek csak akkor lenne realitása, ha az eddigiekhez hasonlóan érdektelenségbe fulladna a kampány, és az alacsony szavazási részvétel megnövelné a szélsőségesek arányát. Voltaképpen örülhetünk e hadüzenetnek, mert talán mozgósítóan hat a valóságos – balközép, jobbközép, liberális, zöld – uniós többségre, szavazóik felismerik, mekkora veszélyt jelentene, ha Európát Orbvini taszíthatná vissza abba a történelmi korba, amelyben a nacionalisták vezette államok rendre egymásnak ugrottak.

S éppen annak a kornak egyik tanulsága, hogy a centrumokat és stabilitásokat leginkább e szélsőségesek téves megítélése fenyegeti. Erejük alá- és túlbecsülése egyaránt. Egy céltudatos kisebbség, amint a bolsevikok és a fasiszták bizonyították, főként akkor válik fenyegetővé, ha a többség nincs tudatában céljaiknak. Paradox módon akár örülhetünk is, hogy „Orb” immár Európa-szerte megismert féktelen hatalomszerzése és „vini” ez iránti lelkesedése elárulja valóságos törekvésüket: a nemzetek szuverenitásán ők valójában a saját döntési szuverenitásukat értik, ami hazánkban már lebontotta a demokráciát (Salviniről pedig mindent elárul, hogy európai szolidaritást követelve bálványozza annak fő elutasítóját). Pár éve írtam, hogy Orbánra legyintettek, mint a maga szemétdombján kukorékoló kakasra, ám ő elkezdte megzavarni Merkronék köreit. Merkel még a régi elvet és pártcsaládja érdekeit követve lekenyerezhető lázadóként próbálja kezelni, de a milánói hadüzenet után ennek sikere kétséges. Macronnak nincsenek illúziói, ellenben vannak seregei: azok az uniós – így-úgy centrista – kormányerők, amelyeket Orbvini gerillái az országukban megtámadtak, a neonácik Chemnitzben fel is idézve a hajdani daliás időket. Talán jókor: igazán félni az ősi recept szerint a félelemre építő és magukat megmentőként ajánlgató demagógoktól és csapataiktól kell. A máris kezelhető migránsveszélynél veszélyesebbek a kezelhetetlen migránsozók.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!