Öröm, óda

Stux vérbeli párizsi lett, megérkezett Tirolba három pici boci, a Niagara-vízesés is mesés, Colorado földje is aranyat ér, csak sajnos az élet arrafelé egy pezót sem ér. Nékünk csakis Budapest kell – a pesti nő is errefelé fess esténként –, rajta kívül maximum egy kis Oroszország jöjjön, a vodka virága. A fekete szemeknek, ha oroszszerűn énekli Rutkai Bori, úgysem lehet ellenállni. Az európai uniós csatlakozást ünneplő Európa-nap záró akkordjaként a Budapest bár igazi multikulturális örömzenélést csapott vasárnap este az V. kerületi Szabadság téren. Bár nemrégiben jelent meg legújabb, kifejezetten a főváros elmúlt 100 évének dalaira koncentráló Budapest-albumuk, ezúttal hanyagolták az aktualitást, és csupa olyan nótával örvendeztették, no és táncoltatták meg a közönséget, melyet, temperamentumtól és alkoholszinttől függően, majd' mindenki tudott velük együtt dúdolni vagy épp torka szakadtából üvölteni.

Este fél nyolcra dugig telt a tér: sokan az oldalsó parkokban, játszótereken, a földön ücsörögve piknikeztek, mások a színpad köré tömörülve ugráltak, megint mások, sokszor gyanúsan anyák és fiaik, apák és lányaik, a szűkre szabott átjárókban táncoltak maguknak szellősebb terepet. Nagymamák földön túli vigyorral az arcukon, ép lábaikkal rendületlenül verve az ütemet, énekelték és tapsolták végig a Villa Negrát, láthatólag mélyen egyetértve, hogy az bizony nem apácazárda; nagypapák kezüket az ég felé tartva, a levegőbe bokszolva mantrázták a pálinkadalt: „szilvafa, nőj nagyra!”; hat-hét éves gyerekek pedig olyan elszántsággal óbégatták, hogy „nem nősülök soha, nem nősülök soha, nem nősülök egyáltalán, és nem győz meg a papa”, mintha égető aktualitása volna kis életükben a kérdésnek.

Nem állítom, hogy egy ilyesféle, kvázi megrendelt koncert több volna profeszszionális haknizenélésnél, de a hangulat, amit a szűk stábbal megjelent művészek, Rutkai Bori, Ferenczi György, Keleti András és Kiss Tibi lelkesedése teremtett, lényegében nem hagyott lábat mozdulatlanul. Ahogy körülnéztem, egy, csak egy legény álldogált kissé karót nyelve, faarccal egy fának támaszkodva – Karácsony Gergely vagy nem szereti a húszas-harmincas évek nótáit, vagy Rutkai Bori rossz emlékeket idézett Ferenc című Specko Jedno-slágerével: „volt egy furcsa álmom / felkeltem, s nem találom / de az álom sem talál rám rám, rám, rám / álmodtam Ferenccel / álmodtam ezerszer / álmomban Ferencke / kérdezte: szeretsz-e?”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!