Osztályharc után

Egy megtévesztett és eltévedt ország tavasszal a forradalomba rohant, de immáron a tartós béke és az ideológia utáni kor köszöntött be. Míg az országban nyugalom honol, addig az értelmiség egy része – valószínűsíthetően megint a „balliberálisok”, – már hordozza körbe véres kardját szubkultúrája virtuális terein. Aggasztja országa sorsa, s így izgatja polgártársait. Április 25-e után gazdasági és politikai elemzők egyöntetűen azt a kérdést tették fel, mennyiben tudja majd a Fidesz összehangolni az ellenzékben folytatott populista, illetve a kormányzati pozícióval járó felelősségteljes politikát. A tárgyalt értelmiség tartja magát és értékrendszerét, azaz egyértelműen elutasítja az elemzői (ál)objektivizmus báját. Az „Orbán-fóbiában szenvedő értelmiség” – ahogy őt nevezik – szerint a jogállamot leépítők, a politikai szervilizmus kiskátéját felmondók, a szegényellenességet jog- és bürokráciaszintre emelők, a kizárólagosan a keresztény, felső középosztálybelieket preferáló kurzus mindennapjai ezek. Míg az értelmiség ezen része fanyalog, a társadalom már kijött a fülkékből és elkezdett dolgozni, örülni a szabadságnak. Legalábbis a közvélemény-kutatási adatok töretlen és kissé emelkedő Fidesz-népszerűségről számolnak be. Tényleg csak a „ballib” értelmiség vívná töretlen osztályharcát egy osztályok nélküli országban, amelyben minden „az emberekért van”? A baloldali és liberális értelmiség egy részének – akik nem estek apátiába, de az ingyen BKV-ötletét is mosolyogva fogadják – „jól jött” ez a kormányés állítólagos korszakváltás. Felkel, gmail.com pöccen, postaláda hemzseg az internet és a web 2.0 digitális szigeteinek legújabb kormánykritikus hozzászólásaitól és frissítéseitől. Napról napra újabb Facebook-csoportok alakulnak, amelyek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből űznek gúnyt, a nagyvárosi, politizáló ifjúság flashmobok formájában formál kritikus véleményt, addig a közvéleménykutatási adatok nem igazolják vissza a politikailag aktív elit véleményét és percepcióját. A májusi közvélemény-kutatási adatok a már ismert „győzteshez húzás” elmélete következtében nem szolgáltak meglepetéssel. Az elmélet ezen választás alkalmával is beigazolódott, azaz áprilist követően többen „hitték azt”, hogy legutóbb a Fideszre voksoltak, mint akkor szavaztak rá. Az adatok szerint májusban a kormányzó pártot a megkérdezettek kétharmada támogatta. Ekkor még jogosnak tűnhetett az álláspont, mely szerint a kormányzati tevékenység aktivizálódásával erősödni fognak a kritikus hangok, melyek majd mérhető szintet is elérnek. A politizáló elit a nehezen felejthető Kósa–Szijjártó-fellépés után soha nem látott mértékű „posztolásba” kezdett a közösségi portálokon. Repkedtek a címkék, a külföldi, befolyásos sajtóorgánumok linkjei. Míg egy aktívan politizáló kisebbség gúnyolódott a kormányzó párton, addig a közvélemény-kutatók júniusban a Fidesz erősödéséről számoltak be. A forint bedőlése is „csak” a nemzetközi pénzpiacot késztette reakcióra. Most akkor kinek van itt igaza? A tömegek bölcsessége az iránymutató vagy az értelmiség tudásbázisa, intellektuális hite és állampolgári ismerete? Mintha a politizáló értelmiségi és az „utca embere” nem egy országban élne. Az előbbi két tendencia mögötti okok nem zárják ki egymást. Amennyiben bárki egy gyors leltárt készítene, milyen témák kapcsán aktivizálódott a kritikus értelmiségi az utóbbi hónapokban, úgy erős a gyanú arra nézve, hogy a következők képeznék a felháborodás tárgyát: Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat kifüggesztését előíró kormányhatározat, Trianon-emléknap, kettős állampolgárság, állami intézmények vezetőinek és klientúrájának minden tekintetben gyors és „alapos” cseréje, ÁSZ-(al)elnök, Stumpf István és köztársasági elnök személye, sajtószabadság és médiatartalmak szabályozása, kormány–IMF-vita, lex- Járai, lex-Borkai, „három csapás”, 29 pont, önkormányzati választási rendszer átalakítása, Der Standard, Financial Times, vagy éppen a Frankfurter Allgemeine Zeitung kormánykritikája, és a felsorolás a bekezdés végéig folytatható lenne. Ezzel szemben mire kapják fel a fejüket „az egyszerű emberek” (politikusok még mindig használják ezt a kifejezést)? A „forradalmi” kormány maximalizálja az állami vezetők fizetését, csökkenti a pártok támogatását, végkielégítések adóztatására tör, maximalizálja az off-shore lovag” fizetését, egyesíti a nemzetet (kettős állampolgárság), engedélyezi az otthoni pálinkafőzést, a bankokkal és a „gyarmatosító” IMF-fel szemben a „magyar néppel van”. Egy ország, de két percepciója a politikai folyamatoknak. Mindez nem csak annak bizonysága, hogy a politika és a kormányzás értelmezése meglehetősen komplex tevékenység, amely így némi objektivitást is megkövetel az elemzők részéről. A lényeg a részletekben rejlik, azaz mi a „fontos” az egyes társadalmi csoportoknak, ki és mire fókuszál politikai identitása kialakításakor? Míg az értelmiség védőpajzsot tartana a jogállam elé, alkotmányféltő, a fékek és egyensúlyok rendszerére apellál, szimbolikus és kulturális ügyek kapcsán hallatja hangját, addig a mindennapok embere még mindig a „pénztárcájával szavaz”. Nem érdekli, mi az a külső államadósság, hiszen az IMF és az EU csak rosszat akar most is, akárcsak a múltban. Ugyanakkor, ha elapadnak az újraelosztást szolgáló források, akkor majd elfogadja (újra és újra), hogy nincs olyan, hogy önálló nemzetállami gazdaság- és társadalompolitika. De addig is a következő közvélemény-kutatási adatok arról fognak beszámolni, ahogyan a többségi társadalom látja Magyarországot és Orbán Viktort. Többek között az ellenzéki politizálás kontúrnélkülisége miatt, nyáron még marad a tartós béke. Az osztályharc pedig érdeklődés hiányában elmarad.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!