A tettesek nem szólalnak meg, és a szaúdi állapotok ismeretében talán nem is fognak, így nem hallhattuk a klasszikus mentegetőzést a Hasogdzsi-gyilkosság után: „parancsra tettem”.
De azt kevesen hiszik, hogy merték volna megtenni nem parancsra, a mind nagyobb hatalmú trónörökös háta mögött. Egy demokráciában ez elképzelhető, egy diktatúrában kizárt. Ki merne kijátszani egy kényurat?! Amikor Sztálin szakított a londoni lengyel emigráns kormánnyal, akkor a katyni gyanúsítás miatti sértődést adta elő, nem próbálta rákenni önjáró gyilkosokra, mert tudta, hogy kinevetnék. A szaúdi koronaherceg azonban álszent arccal kondoleál az áldozat(a) fiának, kit csak most engedett távozni az országból, s megbüntetni ígéri a „förtelmes” tett elkövetőit. Majd elejt egy árulkodó mondatot arról, hogy nem sikerül éket verni hármójuk: az apakirály, a trónörökös és a török elnök közé. Szóval az Ankara–Rijád alku megköttetett, csak az – dollármilliárdokban számolt – árát találgathatjuk.
Erdogan keddi parlamenti beszéde a beharangozás szerint a „meztelen igazságot” ígérte, tehát a török titkosszolgálati forrásoktól folyamatosan kiszivárogtatott hírek hivatalossá tételére vártak, ám stílszerűen lefátyolozott háremhölgyet vezetett elő. Csak a felelősséget firtatta, s tette a trónörökös küszöbére, de a bizarr részleteket nem erősítette meg. S aligha csupán az isztambuli konzulátus sejthető (és az odarepült CIA-igazgatónővel megismertetett) török lehallgatásának titkolása érdekében: valójában üzent bin Salmannak. Mindent tudunk, s ha kell, bizonyítunk is, most Te jössz… A világsajtó kettejük iszlámhatalmi párharcának tekinti az erdogani adagolást, s láthatóan a két kulcsország nagyhatalmi partnerei is így fogják fel. Egyikkel sem akarván szakítani. A G7-ek csúcsát Ottawában előkészítő külügyminiszterek közleményének diplomatikus megrovása ezt tanúsítja: sok a feltáratlan részlet, de Rijádnak biztosítania kell, hogy ilyesmi, mármint a Hasogdzsi-gyilkosság többé nem fordul elő. Na, ezt bizonyára garantálják; külföldi követségen még egyszer aligha…
Talleyrand mondása ritkán ennyire találó: a brutális leszámolás Hasogdzsival több mint bűn, súlyos hiba volt. Lévén az áldozat nem csupán nemzetközileg ismert publicista, hanem egyaránt bennfentes rijádi és ankarai körökben, sőt Erdogan barátja volt. A szaúdi udvarban befolyásos tanácsadót, miként megannyi mást is, a teljhatalomra törő trónörökös üldözte el, s nyilván felbőszült a Washington Postban olvasott bírálatain, hiszen Hasogdzsi a nagy gonddal (és sok pénzzel) alakított külvilági imázsát, a Reformer herceg képét rongálta. De tollával nem sikerült annyira lejáratnia MbS-t, mint amennyire erőszakos (és iszonytató) halálával.
Ha még képes is emberei beáldozásával kikecmeregni e csávából Salman herceg, azt a portrét aligha restaurálja. Lévén idős apja kedvenc fia, s a hatalom tényleges irányítója, a Szaúd-Arábia szemszögéből kézenfekvő megoldás, lecserélése másik hercegre a jelek szerint nem megy. Erdogan is inkább csak „helyre tette” térségbeni riválisát. Trump pedig éppenséggel már az elején tálcán kínálta Rijádnak a kibúvót: kenjék a végrehajtókra (illő tanács a maga embereit kíméletlenül ejtő elnöktől). Persze Trumpra is komoly, ráadásul ritka kétpárti kongresszusi nyomás nehezedik, s ellenfelei felhánytorgatják, hogy nem annyira a – szónoklataiban egyre több, immár milliós munkaalkalmat teremtő – szaúdiak amerikai fegyvervásárlása mozgatja, hanem a maga és veje valóban sokmilliós üzletei velük. Gyűlésein Trump „a nép ellenségeinek” nevezi a kritikus újságírókat. Csak Salman ezt szaúdi módra értelmezte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
