A balközép visszatért abba a gondolati térbe, amelyet a jobb-szélsőjobb foglalt el. Azért tért vissza, hogy ne maradhasson ott ez utóbbi örökre. Ezzel a magyarázattal nyugtázta – sikerként, a politikai ellenfelek „meghökkentéseként”, a nemzeti „ügy felvállalásaként” – a székelyföldi autonómiademonstráción való részvételt a balközép az elmúlt napokban.
Mi történt valójában Székelyföldön? Véglegessé vált: az erdélyi magyar közösség olyan válságba jutott, amilyenben nem volt az utóbbi negyed században, de az is lehet, hogy az ötvenes évek óta nem kellett ilyen kegyetlen dilemmákkal szembesülnie. Büszkén vállalt, fellobogózott program szerint dolgozik saját önfelszámolásán. Az erdélyi magyar közösség most mondott le végleg Erdélyről, arról a területről, amelyet ma Erdélyként nevezünk meg: ideértve a Bánságot, Temesvárt, Aradot, Nagyváradot, Szatmárt, Nagybányát, Máramarosszigetet, Kolozsvárt, Gyulafehérvárt, Nagyenyedet, Szászrégent, Brassót, Nagyszebent, Fogarast – az erdélyi magyar politikai tér nagy részét. Az erdélyi magyar közösség a múlt hétvégén jelentette be minden eddiginél erősebben és egységesebben, hogy minden politikai célja fölé egyetlen célt emel, a székelyföldi autonómia ügyét, amelyet csak etnikai tartalommal és eszközökkel képvisel.
Itt nincs párhuzamosság, nincs kétüteműség: azt nem lehet, hogy Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában a számbeli fölényre hivatkozva, a többség erejére hagyatkozva és azt felmutatva kér politikai jogokat és eszközöket a közösség, Kolozsváron pedig kisebbségként kér ugyancsak jogokat és eszközöket. Az erdélyi magyar politika elfogadta az etnikai erődemonstráció logikáját. Ha a kolozsvári románok szerveződnek menetoszlopba eztán, hát nem szabad félni, felháborodni: csakis üdvözölni lehet az ilyesmit – az új erdélyi magyar logika szerint.
Hogy jutott el erre az önfelszámoló konszenzusra az erdélyi magyar közösség, és miért találja ezt hasznosnak, előre vivőnek? A válasz az, hogy: nem jutott konszenzusra. Két évtizede vitatkoznak az erdélyi magyarok az autonómiakérdésen, számtalan verzió született már, a nézeteltérések pedig olyan élesek voltak, hogy a sokáig megbonthatatlannak hitt szervezet, az RMDSZ is szétforgácsolódott. Az autonómiaviták mentén jött létre az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács – felsorolni is nehéz hány párt, mozgalom, miegymás. Minél több lett a szervezet, annál több a nézeteltérés, az autonómiaterv, -program ,-vélemény, és annál távolabbi minden törvényhozás elé vihető konkrétum. Ma nincs olyan felelős magyar politikus Erdélyben, akinek volna válasza arra: mi a megszavazható, iktatható, törvényerőre emelhető autonómia. Káosz van ebben a kérdésben, amit csak az tart össze, hogy az önrendelkezés zsarolási alap. Aki kritikus, akinek különvéleménye van, aki a politikai célok közül nem ezt emeli a legmagasabbra, annak rövid távú halál a vége. Az egységet, amit a romániai magyar szervezetek között látunk, a rettegés tartja össze. Senki sem akar lemaradni az autonómiaversenyben, senki sem mondja ki, hogy a király meztelen, mert attól tart, az őszinteségbe belehal.
Nem, nem túlzás politikai halált emlegetni. A múlt hétvégi tüntetést megelőzően márciusban, Marosvásárhelyen volt hasonló demonstráció. Akkor a – szervezett, buszoztatott, gondos stratégia mentén felkészített tömeg – azt kiabálta, „Markó hol vagy? Kelemen hol vagy?” és azt is, hogy „akasszátok fel”. A márciusi tüntetésen még nem volt jelen az RMDSZ. Az őszin már igen.
Ez az a gondolati tér, ami az autonómia mentén Székelyföldön, Erdély nélkül létrejött, ez az, amit az MSZP, az Együtt 2014 PM „vissza akar venni”. Ez az az autonómia, amit a magyar balközép támogat. Vagy nemzeti elkötelezettségből – ebben az esetben azt kell feltételeznem, a magyar balközépnek fogalma sincs, mi a nemzeti felelősség. Vagy egyszerűen azért, mert politikai hasznot, néhány, Fidesztől visszaszerezhető szavazatot remél a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyaroktól. Ha pedig ez így van, akkor ez a politikai önfelszámolás súlyos esete.
Lenne balközép módja pedig a nemzeti felelősségvállalásnak Magyarországon. Meg lehetne kérdezni, miért nem áll magyar diplomáciai érdekvédelem az erdélyi magyar közösség mögött? Miért jutottunk el oda, hogy jegyzékváltás jegyzékváltást követ Románia és Magyarország között évek óta, miért nincs bukaresti magyar nagykövet? Lehetne a csonkoló, Erdéllyel leszámoló székelyföldi etnicista politika helyett más közösségi, nemzeti fogalmakkal, programokkal jelentkezni. Ehhez azonban nem elég kiszaladni Erdélybe és jó taktikai érzékkel beállni az árpádsávos lobogók alá, nehogy a jobboldal maradjon ott örökre. Munkás, macerás dolog a nemzeti felelősség, a magyar politika pedig nem dolgos fajta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
