Parti Nagy Lajos: Alkotmánytól Zojáig

Azt félálmodom csütörtök hajnalban, hogy lelkes kiderítők egyszer csak kiderítik, bizony létezett egy Pozsonyi nevű személy, ki részt vett a múlt század önkényuralmi rendszereinek fenntartásában. E szörnyű gyanújukat legott beküldik a tudomány szentélyébe véleményezésre, hogy nem törvényellenes-e a Pozsonyi út, s a szentély ingerült papjai, nagyon elegük lévén abból, amiben buzgón segédkeznek, dafke úgy döntenek, a név nem használható, mer bár Pozsonyi (Pressburger) József vasmunkásunk – hogy závadásan ragozzam a nemzeti többesszámot – ellenünk vívott tűzharcunkban ’44 hagyományőrző tavaszán elesett, nevét s „mártír”-nak mondhatóságát bűnös antifasiszta propaganda(!) céljaira mi komonisták bőven fölhasználtuk.

Persze az ellenkezőjét is el tudom képzelni. Hogy van egy magára valamit adó, tehát szuverén tudományos testületet, amely hivatalos felkérést kap, tessen már szíves véleményezni, az Alkotmánytól Zója Kozmogyemszkájáig ki és mi méltó arra, hogy közterület neve maradjon, illetve ki és mi ebrudaltassék ki önkényuralmi érintettség miján a nemzeti Momentándból e gránittalapzatú panteonból. Nézik, olvassák, majd kirobban belőlük a méltatlankodó, legalábbis értetlen nevetés, ezzel együtt a választott főtisztségviselő nem küldi el a felkérőket oda, ahova első indulatában tenné, hanem udvariasan, ám kőkeményen elhárítja a magas tudós testülethez méltatlan, mélyen idióta felkérést. Hogy képben maradjon, mondja szellemesen, el lett tévesztve, tisztelettel, a házszám. Ők nem az uralkodó pártszövetség agitprop osztálya, nem is a Nemzeti Populista szerkesztősége, egyszóval az urak tán lennének szívesek nem egy szuverén tudományos testülettel verni a propaganda csalánját. Azt is el tudom képzelni, bár momentán elképzelhetetlennek tartom, hogy a felkérők erre némi bosszúsággal, ám kulturáltan reagálnak, s a „ha mi adjuk a lét, apukám” kezdetű viszontválaszt, mely esendő emberek lévén nekik is eszükbe jut, bölcsen elharapják, mielőtt az a sajtóosztályukat elhagyná.

Tegnap este tanulságos olvasmány került a képernyőmre. „Önkényuralmi nevek egyesített tábla” a munkacíme, alcíme szerint pedig „A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás alapján”. Ez volna hát a tárgyam, igazi csütörtök-tárgy, mindaddig megoldhatatlan, amíg a hatalom birtokosai mágikus erőt tulajdonítanak a neveknek, az utcák és terek neveinek. Írtam már, épp itt, de újra leírom: onnan fogom tudni, ha fogom, hogy Magyarországnak normális kormánya van, ha az első munkanapján, na jó, munkahetén törvénybe vési: többet szobrot nem dönt, továbbá élő és valaha élt személyről nem állít, mégtovábbá: utcát-teret ezentúl nem nevez át, sőt élő és valaha volt személyről nem is nevez el.

Ez a józan deszimbolizáció lenne a legsúlyosabb demokratikus szimbólum, amit pillanatnyilag el tudok képzelni, még ha nagyon, s egyre távolabb van is ettől Magyarország. Orbán Teljhatalom Zrt.-je, és a nem kevés cinizmussal „konzervatív forradalomnak” nevezett lenyúleum szándékosan, tudatosan tesz lehetetlenné bármiféle nyugvópontot, lezárást. Nyugvópont csak egy lehet, ha a nép belenyugszik, hogy pillanatnyi, miniszterelnök foglalkozású apját, mert apa kell, az idők végezetéig Orbán Viktornak fogják hívni.

A nemzeti apa törvénygyára január elsejei hatállyal törvényt hozott „egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról”. Eszerint olyan személy nevét, „aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett” közterület, illetve közintézmény nem viselheti, ahogy olyan kifejezés vagy szervezet sem lehet a nevében, ami ilyen politikai rendszerre közvetlenül utal.

Azt is mondja a törvény, hogy kétség esetén az önkormányzatok kötelesek beszerezni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását. Na, a hivatal, megannyi tanácstalan polgármester, szaladt is a magos testülethöz, jobb félni, mint megijedni, azok ott fönt, a pártközpont körül mégis jobban tudják, hogy mi a pálya. Hogy Frankel Leónál elég mentség-e, hogy 23 évvel a Tanácsköztársaság előtt meghalt. Vagy például Puskin szovjet-e még, s ha igen, ha nem, mennyire. Hogy Gagarin a mi komcsink vagy az ellenzéké. Vagy hogy a Népkert véletlenül nem-e valami utódpárti izé. Össze is jött hamar egy százas lista, mit az említett akadémia szépen ábécérendbe szedett, használható, nem javasolt valamint használható, de aggályos minősítéssel látott el, s rövid, velős indoklás kíséretében közre is bocsátott.

Olvasom egyik gyanús közterületnevet a másik után, és nem tudom nem észrevenni a munkát átlengő bizonyos kedvetlenséget, sőt ingerültséget, hogy névtelen szerzői, bár vállalták, pontosan érzik a feladat abszurditását, s igenis, meg vannak sértődve a sok idiótára, akik velük, komoly tudósokkal akarják eldöntetni, vajon a Szabadság részt vett-e a létezett szocializmus önkényuralmi rendszerének megalapozásában, kiépítésében, pláne fenntartásában. S hogy ők, döntsenek most már bárhogyan, bizony, önként, ha nem is dalolva odakeverednek a sok túl- és alulteljesítő síkhülye közé.

Hát, igen.

Olyik passzusukat nehéz nem a rejtett önparódia remekeként olvasni. Makarenko nemzetközi tekintélye elég az üdvösséghez, Lukács Györgyé nem, mert bár „tudósi kvalitásai alapján” lehetne utcanév, sajna részt vett a Tanácsköztársaságban, s így önkényuralmár, ha tetszik, ha nem. Ugyan Károlyi Mihályról „nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy közvetlenül részt vett volna önkényuralmi rendszer megalapozásában”, neve „vitatott történelmi szerepénél fogva nem javasolt”. Marx ellenben, Micsurinnal párban, „használható, de aggályos”. A Rosenberg házaspár elbukik, mert esetüket „a szovjetek Amerika-ellenes propagandájukban használták fel”. Nikosz Beloiannisz görög kommunista vezető, illetve a nevét viselő falu viszont megúszta, azzal, és ez nem vicc, hogy „1998-ban a magyar és a görög államfő közösen látogatott a településre, ezért mára az elnevezés inkább a görög-magyar barátságra, mint a kommunista politikusra emlékeztet”.

S mi másból, mint az említett különös lelkiállapotból fakad az a Fejlődés, a Béke vagy Alkotmány használatóságát indokló mélyértelmű mondatuk, hogy bár „a kommunista diktatúra idején vált gyakorivá, használata a törvény értelmében nem tiltható meg, mivel ezzel a kifejezés használatát az önkényuralmi rendszerre közvetlenül utalónak tekintenénk”. Tehát ha tiltanánk önkényuralmi lenne, de mivel nem tiltjuk, nem önkényuralmi. Viszont az úttörő meg a kisdobos meg a partizán használata bízvást megtiltható, hiszen közvetlenül utal arra, amire az Alkotmány nem. Persze ettől még holnap hajnalra Alaptörvény utca lehet az Alkotmány utcából, hisz a testület állásfoglalása nem kötelező, legföljebb abban az esetben, ha megegyezik a fenntartók és tisztelt kenyéradók akaratával.

Nem lepődnék meg, ha az állásfoglalás fényképes, netán festményes változata a Kerényi-féle Nemzeti Könyvtár sorozatában előbb-utóbb könyvben is megjelenne, esetleg kibővítve a konzervatív (lánynevén: Fülke-) forradalom új hőseivel, Horthy őfőméltóságától Nyirő Józsefig, bár az a gyanúm, ahogy a százas listán szereplő Prohászka Ottokár „nevének használata közterület elnevezésében nem igényel akadémiai állásfoglalást”, az övék se fog.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!