Parti Nagy Lajos: Hidegpárna

Két kiscipőnyi krampusz, szurtosak, feketék, Kromkának van egy aranyfoga, Dumó szemüveges és kerekesszékben ül. Tartanak valahonnan valahová, alighanem éppen a közeli Betlehembe, s itt pihennek meg, ezen a homályos peremen.

Tárcaíró, aki pénteken, 13-án mond csütörtököt, elég mélyen van a szokásos évmélyi gödrében, de mondjuk inkább közepesnek, hisz nem szegény, nem boldogtalan, sőt. Van kenyere, bora is van, s a gödröt pedig, e szorongatóan tágas metaforát, akár munkaeszközének is mondhatná, egy negatív szerszámnak.

Gubbad, pedig még nem is tudja, hogy mikor majd kireggeledik, s a gépéhez ülvén egyre dühösebben keresni kezdi a pillanatnyi fő munkájának két jelenetét, azt egy istennek sem fogja megtalálni, az végleg elveszett a digitális sötétségben, amit ostobaság volna a gépre fognia. Minden könyvtárból, minden hordozóról eltűnt, a lomtárakban sem leli, nyilván felülírta valami indifferens vázlattal, épp mielőtt rendet csinált a file-ok erdejében, törölt, másolt, pendrive-ot cserélt, épp azért, hogy majd mindent szépen megtaláljon.

Jól sikerült. Immár húsz éve, hogy számítógéppel dolgozik. Mikor ez a gamatság kiderül, előbb dühöng, aztán apatikus lesz, az irreverzibilitással nincs mit tenni, végül felfogja isteni rendelésnek: aki hülye, írja újra. Mindent újra lehet írni, lényegében ugyanakkora munkával, mint kitalálni, s ugyanannyi idő alatt. Mindezt akkor, mikor idő van a legkevesebb.

De hajnalban még csak, a gödörre, s a mély gyerekhangon súgott, vásottka mondatra ébred, hogy „tapogatja, mint banya a hajnalt”. Az, hogy mondja, hallja vagy csupán álmodja, utóbb mindegy lesz, s az is, hogy a szólás maga, e józan és szarkasztikus magyar mondat az Ormánságból való. Tegnap akad bele, mikor kísérletet tesz erre a tárcára, s határozott ötlete nem lévén, mindenféle korábbi följegyzések között keresgél, meg persze nézelődik a neten, címekbe akad, hónapról hónapra hajmeresztőbb és parasztvakítóbb címekbe, persze ettől még, és tán pont ettől, színes a világ, gagyitarka, képtelenül, felfoghatatlanul sok.

Tapogatózik a trűbzöld hajnalban valami támpont után, ajtó, ablak, mobiltelefon, bármi. Olvasta tegnap, hogy erős szmogfelhő terjeng a Kárpát-medence fölött, úgynevezett hidegpárna. A meleg levegő fölszáll, s ennen cihájába zárja a földközeli hideget, nyirkot, kormot, indulatot, keserű füstöt. A párna túlfelén vakítóan süt a nap, mennyei fehérség van és szőkeség, tüll és unikorniskanapé, camparit isznak az angyalok röpültükben a Bahamákra vagy valami ilyesmi, de a hidegpárna azért tárcacím, ezt félálomban is megjegyzi magának.

Eléggé el van medvésedve, metonimikusabban: sündisznósodva, ezzel együtt a gödörlétnek igyekszik nem mutatni különösebb jeleit, az okait sem kezdi fölfejteni e tenyérnyi helyen, tán nem is okai vannak, csupán hajlamai, alkata, helyzete, hogy sorssá ne turbózza. Tárcaíró negyven éve szorong a decembertől, e sötét alagúttól, holott tudja, hogy mindig kikeveredik belőle, s akkor ott szikrázik előtte a karácsony főpályaudvara, s az már, odatúl már nagyon jó, hogy megvolt, ami lett, s úgy lett, ahogy volt.

Egyszerre apró morzsákat, szikrányi pattogásokat érez a bőrén, a krampuszok szalonnát és csillagszórót reggeliznek.

Mégsem erre ébred, hanem arra, amire nap mint nap, hogy végtelenül megírásfáradt. S hogy ettől és ezen könyvnyi hosszan tudna nyafogni, a nyafogást pedig utálja, a sajátját is, de legalább kiismeri, illetve kiismerte, volt rá ideje bőven. Évek, ha nem évtizedek óta több a dolga, többet kénytelen csinálni magának, mint amit el tud végezni, s mint a kenyér gyürkéjében a tápanyag, mindeme frusztra és cvíderet itt gyűlik meg, az év mélyén.

(Gyürke apró település Csíkszentgyörgy közelében, az Egerszék-patak fölött, 1992-ben összesen két román és hét magyar lakója volt. Egyébként a szó bucit jelent, pillét, kromkát vagy dumót, kenyérdúczot, azaz kenyérvéget. Bizony, tán ennyire vissza kéne hátrálnia a nyelvhez, elővenni nyugtatóul a TESZ-t, gondolja tárcaíró, s ezt is teszi. Ha már így belemenekült a zárójelbe, felüti az etimológiai szótárt, majd a Czuczor–Fogarassyt, s rögtön kiderül, hogy a gyürke a gyűr, illetve győr névszó kicsinyítése, de sem Győr városához, sem a gyűr igéhez nincs köze, hanem buckát jelent, dombot, s ilyeténképpen a kenyér sütéskor kidudorodó részét, kenyérsérvet vagy kenyérpúpot, ennyiben serclit.)

Épp kijön a zárójelből, mikor Kromka leszól, hogy tárcaíró kiáltott- e segítségért. Ő bizony nem, mondja a megszólított mogorván, de a krampuszok mintha meg sem hallanák, Dumó azt mondja, hogy várjon, mert ő elszalad létráért.

Nem várok, röffent erre a tárcaíró, de ez már sok, túlzás, ezért elneveti magát, nem is tehet mást, hisz a krampuszok harsogva röhögnek, csapkodják a térdüket, s hogy akkor jó, ők nem is zavarnak tovább, Betlehem még tizenegy nap járás. Vagy már, ne feledjem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!