A Vasárnapi Hírek április 4-i számának PINK - Politikailag inkorrekt rovata. - Szatirikus összeállításunk szerzői: (gerlóczy), FSP, KP, SZELE és ZSARDIN. - A rajzokat GRÓF BALÁZS, MARABU és WEISZ BÉLA készítette.

Kedves Olvasó! A Vasárnapi Hírektől eddig sem állt távol vezetőink feltétlen tisztelete. Miután a miniszterelnök úr maga jelentette be, hogy „a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt”, kötelességünknek érezzük, hogy ezt hétről hétre magunk is bizonyítsuk. Rovatunk, a PINK (politikailag inkorrekt) ezt a célt szolgálja.

Délkeleti nyitás
Vietnamban tárgyalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes a megbeszéléseket követően felavatta a Sinylődő Szent Makariásról elnevezett bridzsklubot a hanoi tűzoltóság igazgatósági titkárnőinek szűnni nem akaró tapsa közepette. Mint alkalmi beszédében elmondta, „a klub újabb lépést jelent az immár hagyományosnak nevezhető magyar–vietnami kapcsolatok előremozdítása terén”. Hozzátette, hogy a közeljövőben valószínűleg átadunk egy Nemzeti Dohányboltot is az ázsiai fővárosban.
Vietnam köztársasági elnöke, Trương Tấn Sang válaszában méltatta a kultúrkapcsolatok hatalmas jelentőségét, majd jól hallhatóan megkérdezte: „Tessék mondani, ki ez az ember?”
(SZELE)

 

Vasárnapi fohász
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk MA! - Weisz Béla rajza

 

Időutazások
Orbán Viktor március elején vagy valamikor máskor arra utasította Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy február 25-én, esetleg egy másik, arra alkalmas időpontban vegye ki a Quaestorból a minisztérium pénzét. A külügyminiszter éppen Dél-Amerikában vagy Japánban volt, így az utasításnak csak Orbán Viktor felszólítása előtt, március elején vagy közepén, esetleg egy másik időpontban tudott eleget tenni. Mindeközben Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője egy vagy két levelet írt Szijjártó Péternek, ezt követően vagy még ezt megelőzően a miniszterelnöknek is írt egyet. A miniszterelnök, pontosabban az ő személyi titkára erre a levélre már egy nappal korábban válaszolt. Ezzel minden kétséget kizáróan beigazolódott az a régi feltételezés, hogy a Föld lapos és négy elefánt tartja a hátán. Mindez a kormány bölcs előrelátását bizonyítja, mert ha gömbölyű lenne, akkor leesnének róla az emberek.
(FSP)

 

Kazahsztáni emberünk
GYÁSZ.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 52. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után Orbán Viktor megtalálta a rokonait.
(gerlóczy)

 

Béreljen gyereket!
A megnövekedett igényeknek megfelelően cégünk, a GyeRent Kft. az alábbi szolgáltatásokkal áll az ünneplő közönség rendelkezésére.
- Tapsoló gyerek állami ünnepségre (az első öt ingyenes, alsó tagozatos osztályok kedvezménnyel).
- Éneklő gyerek köztelevíziós felvételre (hó- és jégeső-kedvezmény, megismételt felvétel esetén a második fél áron).
- Huszárgyerek március 15-re (lóval, ló nélkül, lófarokkal).
- Óvodás gyerek kormányablak-megnyitóra (teljes csoport, saját szöveggel, óvónénivel vagy anélkül).
- Csecsemő víz- vagy egyéb közműavatásra (anyatejjel vagy tápszerrel – igény szerint).
- Listázó gyerek (országos választásra csoportos kedvezménnyel, helyi választásra buszjeggyel).
(KP)

 

Kereszt, reklám
Ez nem vicc, nagyon is komoly.
A Petőfi rádió a Duna Tv húsvéti műsorait ajánlja: „Így szól az Úr; Isten kezében; Húsvéti szentmise Esztergomból; Urbi et Orbi Rómából.” Mindezt az AC/DC retrospektív életműmixben! Konkrétan a Highway To Hell meg a Hell Ain’t a Bad Place To Be között.
A PINK kérdése: vajon a Keresztút közben Czigány György ajánlja-e az Iron Maiden-mixet a Number of the Beasttel?
(ZSARDIN)

 

Hirtelen közmunkás
– Azelőtt néprajzkutató volt. Azzal cseszte el, hogy húsvétkor valami riportban arról elmélkedett, a hímes tojás hagyományos színe a piros és nem a narancssárga.
MARABU rajza

 

Örkény-félperces 2015-ből
– Legfőbb ügyész úr, igaz-e, hogy önök azért nem siettek Tarsoly Csaba kihallgatásával és őrizetbe vételével, mert az ön lánya együtt jár Mikuska Zoltánnal, Tarsoly Csaba titkárával?
– Nem igaz.
– Ezek szerint nem felel meg a valóságnak, hogy önök késlekedtek?
– Nem. A lányomék a saját lábukon állnak.
(fsp)

 

Tájékoztatás
Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke arról tájékoztatta a hazai és nemzetközi médiát, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tegnapi nap folyamán átkísért negyven nagymamát a gyalogátkelőn, leszedett tizenhat kismacskát a fáról, gyökerestől kitépett tízezer tő parlagfüvet és kimentett 100 milliárd forint közpénzt. Tevékenységét a továbbiakban is zavartalanul folytatja, amennyiben elegendő utánpótlás mutatkozik nagymamából, kismacskából, parlagfűből és főleg közpénzből.

 

Még mindig Tanú
„Gyurcsány Ferenc lakásában találkoztam Orgován Bélával. Vele volt még egy illető személy, akiről csak később tudtam meg, hogy ő Bajnai Gordon. A többit innentől kezdve tetszik ismerni a T. Bíróságnak: jöttek a jugoszláv könnyűbúvárok, ürgebőrbe öltözve, hogy megtévesszék a keményen dolgozó magyar embereket. Volt a közelben egy csőszkunyhó is, amelyet Szijjártó Péter vásárolt a szülei megfeszített munkájából, 167 millió forintért. Kérem annak írásbeli rögzítését, hogy én mindenben – így a vagyontárgyak, a pénz és a dokumentumok eltüntetésében is – együttműködtem az ügyemben eljáró hatóságokkal.”
(FSP)

 

- Láttad  a legújabb közvélemény-kutatást? Még mindig a legnagyobb kormánypárt a legnépszerűbb az összes parlamenti párt közül.
- Nekem mondod? A egész rokonságom tagja volt a mintaadó csoportnak, amelynek feltették a kérdést: "Akar-e ön kormányváltást?" Kézfeltartással kellett válaszolni.
GRÓF BALÁZS rajza

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!