A Vasárnapi Hírek április 18-i számának PINK - Politikailag inkorrekt rovata. - Szatirikus összeállításunk szerzői: (DEK), FSP, (SZELE) - A rajzokat KRENNER ISTVÁN, MARABU és WEISZ BÉLA készítette.

Sosemvolt magyar népszokások

- – Kép 1/4

Kedves Olvasó! A Vasárnapi Hírektől eddig sem állt távol vezetőink feltétlen tisztelete. Miután a miniszterelnök úr maga jelentette be, hogy „a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt”, kötelességünknek érezzük, hogy ezt hétről hétre magunk is bizonyítsuk. Rovatunk, a PINK (politikailag inkorrekt) ezt a célt szolgálja.

Mária országa
Özv. Ajkai Mária nem hitt a fülének, amikor az ország leghallgatottabb napilapja arra kérte, adjon interjút, nagyot, komolyat és mélyet, amelyben mint sümegi lakos értékeli az időközi tapolcai választás eredményeit. Miért nem valamelyik politikust vagy jól fizetett elemzőt kérdeznek erről, próbálkozott Mária, de a lap szerkesztői hajthatatlannak bizonyultak. Azt mondták, az elmúlt választások előtt, alatt és után minden politikus és elemző nyilatkozott már, néhányan többször is, most viszont az állampolgárok felé fordulnak, a nagyemberek úgyis mindig ugyanazt mondják. Özv. Ajkai Mária két perc gondolkodási időt kért, majd ráállt az interjúra. Tessék kérdezni, mondta az újságírónak, és az első válasza ez volt: Nem kellett volna annyit lopni. A második válasza így hangzott: Nem kellett volna annyit hazudni. És ez így ment, váltakozva. Az interjú kész lett, mély lett. Özv. Ajkai Máriát soha senki nem kérdezte többé. A következő választás előtt, alatt és után visszatértek a lap hasábjaira a politikusok, az elemzők, Mária pedig, ahogy 1990 óta minden választás napján tette, otthon maradt, és palacsintát sütött.
(DEK)

 

 

Előfordul
– Az előfordul, főnök, hogy a kapufáról kifele pattan a labda. De hogy közben így orrba vágja azt, aki kapura lőtt... Hát az elég ritka.
MARABU rajza

 

Vizet prédikált
Áder János a 7. Víz Világfórumon a dél-koreai Teguban azt mondta: elegendő egészséges víz nélkül nincs fenntartható fejlődés, elegendő egészséges víz nélkül nincs fenntartható béke. Ezt követően a magyar kormányfő vendéglátói egészségére megivott egy pohár bort.

 

Dakota közmondás Tapolca után
Nem elég nem nácinak lenni, annak sem kell látszani.

 

Egy választás éjszakája
JOBBIK - EREDMÉNYVÁRÓ
UGRIBUGRI
FIDESZ - EREDMÉNYVÁRÓ
NIX UGRIBUGRI
WEISZ BÉLA rajza

 

Örkény-félperces 2015-ből
Szegény Borsa Miklóst épp akkor verték meg, amikor éppen igazat mondott. A köztévé hírolvasója Balatonfüreden sétált a párjával, amikor azt kérdezték tőle, hogy ő szokott-e híreket olvasni a tévében. Hősünk a valóságnak megfelelően azt válaszolta, hogy igen. Erre nekiestek, miközben azt kiabálták: most hazudj! Senkit sem szabad megverni. Sem jó embert, sem rosszat. Sem igazmondót, sem pedig hazugot. Számtalan kulturált formája van annak, ha valakinek a tudomására kívánjuk hozni, hogy ne hazudjon. De ez már egy másik történet, nem fér bele fél percbe.
FSP

 

Sosemvolt magyar népszokások:
Az ugribugri
Már nagyon régóta kellett volna az ugribugriról írni, de sehogyan se tudtuk, hogyan fogjunk hozzá! Mert az erről szóló beszámolást nem lehet úgy kezdeni, mint ahogyan a kvesztorozásról írtunk legutóbb.
Az ugribugri ugyanis nem olyan, mint a kvesztorozás. Régen minden faluhelyen volt ugribugri, de azután kiszorította a Mekdónác meg a zinternet. Minden mégse lehetett eccere’, nem igaz? Sokáig úgy hitték, még az okosabbak is, hogy az ugribugri semmire se jó. Csakhogy ám ez nem volt igaz! Az igazság valahol a kettő között van. Pontosabban: srévizavé! Most persze tudni kellene, mi az a srévizavé! Aki nem tudja, nézze meg az Értelmes Szótárban! Ott nagyon jól le van írva, még magyarázat is van hozzá, bónusz!
Csak azt a búval bélelt ugribugrit nem bírták beleírni az Értelmes Szótárba. Pedig miből állt volna, hogy a rosseb rohassza rájuk a murva anyjukat!
Legközelebb arról írunk.
Vagy emerről.
Mondtam már, hogy ha velem beszélsz, fogd be a szád? Itt a paplak, pofán csaplak!
(FSP)

 

Nyaló világ
– Géza, egy szőrös segg van a tévénkben!
– Á, ez csak a közhírtévé új híradója.
KRENNER ISTVÁN rajza

 

Lapzárta után érkezett
Balog Zoltán emberi erőforrás bejelentette: idén először megrendezik, hagyományteremtő szándékkal, az „Orbán Viktor” óvodai szavalóversenyt.
A vetélkedőn kizárólag óvodás korúak vagy ezek hiányában annak maszkírozott adminisztrátorok vehetnek részt, az elhangzó költemények tárgya pedig szeretetük a magyar miniszterelnök iránt.
A szavalóverseny díjait később határozzák meg, de lehet szó habos kakaóról is. A miniszter újságírói kérdésre kifejtette, az óvodás korosztály a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem pusztán emberi erőforrásnak tekinthető, de egyike a legfontosabbaknak is – a kisgyerekeket „a mi gombelemeinknek” nevezte, majd arra hivatkozva, hogy kezd lemerülni, rácsatlakozott töltőjén keresztül egy óvodai kiscsoportra.
(SZELE)

 

Szaniszló megmondja
A Világ Összes Dolgának Legnagyobb Magyar Megfejtője (VÖDLMM) ismét megmondta a tutit.
A szerencsétlenül járt Germanwings gép tragédiáját tudniillik nem a lelki beteg másodpilóta okozta, hanem
– távirányítással az amerikaiak,
– kísérleti lézerfegyverrel az amerikaiak,
– felsőbbrendű ufók (alighanem Amerikából).
Köszönjük, Feri!

 

Tévévita, amelyen Tamás Gáspár Miklós bebizonyítja a jobbikosok nézeteinek vállalhatatlanságát
TGM: Jó napot kívánok!
Jobbikos: Ön egy egykori kommunista, román állampolgár, akinek a zsidó vallásával nekünk semmi bajunk nincsen, még úgy se, hogy Önnek tetszetős szakálla és szemüvege is van.
TGM: Köszönöm a beszélgetést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!