A kilátó melletti dombon szoktam találkozni Bélával, ahol a földnek bioenergiája van, és fél óra alatt úgy föltölti az embert, hogy majd’ kibújik a bőréből. Béla szőke, kék szemű, állítólag, mert senki nem látta még, folyton napszemüveget visel és kopaszra nyírja a fejét.

Csak megcsörgetem a Bélát, és egy órán belül ott van a dombon, és hozza a híreket. Nekidől a pinea törzsének, amitől csupa gyanta lesz a háta, és már mondja is.

Most azonban először megcsóválta a fejét, és karba tette a kezét.

Éreztem, hogy hatol belém az energia, töltődök fölfelé a dombról.

Képzeld el, mondja a Béla, ott voltam a Tölgyessyék házának bontásán, és a kacatok között találtam egy német újságot. Tudod, a Tölgyessyék nyaraltatták feszt az endékásokat, abból maradhatott. Jól beszélem a németet, te is tudod, úgyhogy este a vacsora után fölszisszentettem egy radlert, azt elkezdtem olvasgatni. Először csak úgy átlapoztam, hátha szemre kiszúrok valamit. Hát ki is szúrtam.

Béla, mondtam neki, az Isten áldjon meg, térj már a lényegre, mer’ a végén szánkóval fogunk hazamenni.

Azt hittem, a jó fölvezetés is értékes neked, abból is sokat tanul az író, honnan, milyen környezetből származik a hír.

Igazad van, Bélám, pofámat befogtam!

Belekortyoltam a radlerbe, folytatta Béla, mert tudtam, most egy darabig leköti a figyelmemet ez a cikk. Ott volt feketén-fehéren leírva a németeknek, hogy a Balatonnak olyan biomechanikus hatása van, olyan flórát és faunát csinál az emberben, hogy ha a vízben kettyintenek, akkor nem tudom én hány, mondjuk, 50 százalékkal nagyobb lesz a valószínűsége, hogy a gyermek megfogan. Hogy azt mondja, meleg szívvel ajánlják mindazon pároknak, akiken nem tudnak segíteni se a genetikusok, se a szakemberek. Voltak hozzá képek is, hogy hogyan kell csinálni, akinek esetleg ne lenne ehhez kiterjedt fantáziája. Gyönyörű balatoni fotókat raktak bele: ment lefelé a nap, és sok boldog pár csókolózott a vízben. Azt írták, hogy a legajánlottabb, ha A személy ráfonódik B személy derekára, és így lebegnek, amíg készen nem vannak. Ajánlották még azt is, hogy minél jobban merüljenek a vízbe, mert így sokkal jobban hat rájuk Archimédesz törvénye, és a felhajtóerő segítségével töredékére csökkenthető a fizikai megterhelés.

Aztán közöltek hozzá leveleket azoktól, akik már megmártóztak a Balatonban, és sikerrel járult az expedíciójuk. Az egyik levélíró azt írta, először éjszaka próbálkoztak a diszkréció miatt, de a férjének nem ment a nagy sötétségben, folyton lámpát akart gyújtani, mert attól félt, hogy hozzáér valami a víz alatt. Másodjára jól bepálinkáztak, akkor meg az volt a baj. De szerencsére másnap rábukkantak egy nádas mellett a kijelölt helyre. Ahogy a kutyáknak kijelölik a helyet fürdőzésre, ugyanúgy megvannak azok a strandok is, ahol a párok minden szemérmességet szegre akasztva azt csinálhatják, amit a többiek. A táblát külön le is fényképezték. Egy ponty hozta a szájában a kisbabát. Mondjuk, ha én látok egy ilyen táblát gyerekkoromban, az fix, hogy párszor összeverekszek a homokozóban a Carper ikrekkel, hogy akkor a gólya vagy a ponty hozza a gyereket. Ha logikusan gondolkodunk, és az élet tényleg a vízből származik, akkor én a pontyra szavazok, a gólya meg elmehet melegebb éghajlatra.

De a legérdekesebb az volt, hogy tudományosan is alátámasztották. Azt írták, hogy minden ott kezdődik, hogy a Balaton vize oldja a stresszt. Mert a Balatonban egyszerűen nincs stressz. Belemégy a vízbe, és vége. El vagy lazulva, mint a cipőfűző. És ilyenkor igazi érzelmek vannak benned. Nem csak a nagy kangörcs, hogy utána mégy tovább maszekolni vagy sört inni. Olyan könnyű vagy, mint még soha. Ez az igazi párosodás. Ketten vagytok, és nem az a nagy egoista verseny, hogy ki bírja tovább. Itt minden az érzelmekről szól. Megy lefelé a nap, a víz 27,5 fokos, körülötted mámorban úszó párok, olyan ez, mint a világ teremtése, pedig csak egy kis emberről van szó. Én, barátom, elsírtam magam. Nem azért jártak ide az endékások, hogy az eneszkásokkal találkozzanak. Ez csak duma. A stressz miatt jártak ide, mert otthon a kőkemény kommunizmusban nem tudtak szaporodni. Biológiai oka volt. Érted? Biológiai!

És akkor Bélám messzire, nagyjából Komárom felé nézett.

Hát, Bélám, köszönöm. De, ugye, nem gondolod, hogy ezt én elhiszem? Ha megírom a Vasárnapi Híreknek, mindenki rajtam fog röhögni.

Sajnálom, mondta Béla, pedig én őszintén mondtam, amit mondtam. Zsebre vágta a kezeit, és indulni készült, mint egy bánatos agár, de a válla fölött visszafordult: Egy okot, csak egyet mondj, amiért nem hiszed el!

Béla! Könyörgöm! Az Isten szerelmére kérlek! Hogy szaporodhatnának a németek a Balatonban, mikor mindenki tudja, hogy abba’ még a ponty se szaporodik!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!