Megyek nyugdíjba. Nyugger leszek. És még a szerencsésebbek közül való vagyok, mert fénykoromban, az átkosban, még rend volt, vagyis nekem még vannak céduláim. Szép vaskos dossziém, egykor titkos káderezések, személyzeti minősítések, kitüntetések és fegyelmik; amikor dőlt az állampárt, lányos zavarukban mindezt valahogy nekem adták. Nekik már nem kellettek. Nekik már nem kellettem…

Itt van például a Munkakönyvem. Nézzük csak. Az első bejegyzés: 1969. szeptember 1. A munkáltató neve: Magyar Rádió és Televízió, akkor még egyben voltak. Munkaköre: ügyelő. (Ne szépítsük: har­mad­asszisztens.) Munkabére: 1400 forint.
Nyugdíjba vonulásakor szolgálati éveinek száma 41. Ez már az „ellátás megállapítása öregségi nyugdíj ügyében” című Határozatban olvasható, amely 12 oldalon át sorolja munkahelyeimet, beosztásaimat, és ami a legfontosabb, kereseteimet. Mert hát, persze, a kérdések kérdése mégis csak ez: mennyi lesz az annyi? A 41 éven át fizetett nyugdíjjárulék vajon mennyit ér 2011-ben?

(És itt muszáj vagyok egy zárójeles beszúrást tenni. Ugyanis engem – és gondolom, nyugger társaimat is – nem nagyon érdekel, hogy az állam hogyan oldja meg nyugdíjam kifizetését. Hallom, persze, hogy egyre több a nyugdíjas, akiket az egyre csökkenő számú aktívak tartanak el, ezért aztán húzzuk meg magunkat, mert hát mi most élősködők lettünk, a társadalom heréi, miközben, gondolom, nyugger társaimmal együtt úgy vélem, hogy tetszett volna a 41 évem alatt befizetett járulékaimat nem elkölteni, hanem okosan befektetni, s akkor most nem kellene szívjóságot gyakorolni eltartásomhoz – de ez is egy másik történet leend…)

Szóval a kérdések kérdése: mennyi is az annyi? Bevallom, jól fejlett állampolgárként nekiugrottam az interneten fellelhető nyugdíjkalkulátornak is. Ami ugyebár a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően 23 évre visszamenően kérdez mindenfélét: éves kereset, jutalom, a biztosításból kieső napok száma, valorizált összeg, és aztán az egészet szorozzuk meg a valorizációs szorzóval… Ám hamarosan beláttam, hogy vélhetően csak egyedül én vagyok olyan szerencsétlen, aki nem tudja, mennyi is volt az éves keresete 23 évre lebontva, így hát nem maradt más hátra, mint megvárni a Határozatot, amelyben ott áll az általuk számított bűvös összeg, amiből a jövőben élnem kellene.

Hát, nem is tudom… Már nem azt nem tudom, hogy ez mire lesz elég – mert hát semmire sem –, hanem azt, hogy akkor a mennyi az annyi kérdésre vajon jól válaszolt-e az állami valorizációs szorzó… Sajnos, már túlkoros voltam, amikor kitalálták a magánnyugdíj­pénz­tá­rakat, mert ott legalább évről évre leírták, mire számíthatok. Bár, ahogy mostanában kiderült, azok az évente elküldött elszámolások sem érnek semmit – pártunk és kormányunk sokkal jobban számol…

Hogy mit tehetünk akkor?

– Gyerekek – mondja a tanár –, ma bebizonyítom nektek a Pitagorasz-tételt.

– Ne fáradjon, tanár úr – mondja Móricka –, elhisszük becs’ szóra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!