„Nemzetáruló szoclibek!!! Az Új Alkotmányban rögzíteni kéne: Aki a saját országa, népe ellen uszít, gyaláz, az felségsértést követ el: a népfelséget sérti! (A 2/3 megsértése az böven kimeríti az egész Nemzet megsértésének az egészét) A legföbb bünnek kéne kikiáltani és feltételek nélküli életfogytiglani fegyházzal, kényszermunkával kéne „jutalmazni”, az állampolgárság teljes megvonásával, hontalanként, teljes vagyonelkobzással, közjogok gyakorlásának teljes megvonásával. Hajrá Magyarország! Hajrá Orbán Viktor!!!”
A fenti szöveg a kormányunkat és annak fejét bántani merészelő, nemzetközi neoliberálanarchokapitálszocialista összeesküvést elítélő Facebook-csoport üzenőfalán olvasható. E cizellált mondatok fájdalmasan pontos magyarázatát adják annak, miért is tekinthető Orbán Viktor a strasbourgi európai parlamenti meghallgatás nyertesének.
Nincs ma politikus a színen, aki jobban értené a búsmagyar népléleknek ezeket a Trianon utáni világban meggyökeresedett, befelé forduló, a világgal szemben időnként gyűlölködő módon bizalmatlan, tekintélytisztelő és államfüggő rezdüléseit, mint Orbán. Ezekre az ösztönökre építi politikáját több mint tíz éve, nem megváltoztatni, hanem meglovagolni akarja őket. Ez hozott neki sikert idehaza, erre alapozhatja – ahogy Bibó István írta – a maga fikciókból, feltevésekből, követelésekből és vágyképekből épült államépítményét, ahol a félelmek és sérelmek rendszere szerepel erkölcsi értékmérőként. E szerint a mérce szerint pedig a mi fiúnk, a kuruc legény jól megasszonta ezeknek az európai jöttmenteknek ottan Strászbúrgban, vagy hol. Végre van egy tökös miniszterelnökünk, ahogy arra szóvivője volt kedves felhívni a figyelmünket, ha magunktól nem tudnánk. Mert ami az európai politikában kínos, az mifelénk bátor, ami ott nárcisztikusan arrogánsnak hat, az itt betyárosan kemény.
Hiába tudta Bibó több mint hatvan éve, hogy „semmi sem terméketlenebb, mint (…) ez az elátkozott királyfi módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kibúvója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa” – ma ez a viselkedés kifizetődő. Elég csak egy pillantást vetni a friss közvélemény-kutatásokra. A kormányra irányuló példátlan európai össztűz, a miniszterelnököt érő megaláztatások sora, a nemzetközi cikivé válás összezárta és mobilizálta a jobboldali tábort: a Fidesz a biztos szavazók között növelni tudta támogatottságát. Ha a pillanatfelvételt nézzük, abból az derül ki, hogy a gazdasági leminősítést és az európai kirekesztést eredményező politikának olyan többsége van ma Magyarországon, amire építve most vasárnap újra lehetne választást nyerni, méghozzá közel kétharmados aránnyal. Persze ez az oly sokat hivatkozott kétharmad – minek okán a miniszterelnök a legsötétebb történelmi időket idézve volt képes azonosítani magát Magyarországgal strasbourgi beszédében – a szavazókorúaknak „csak” 34 százaléka. De mégis: ez az alig több mint egyharmad a parlamentben újra kétharmadot hozna.
De ha egy lépéssel távolabbról szemléljük, mást is láthatunk az adatokból. Május óta nyolc százalékot esett a teljes lakosság körében a Fidesz támogatottsága, miközben tíz százalékkal, az összlakosság 43 százalékára nőtt azok aránya, akik rejtőzködnek, vagy nem mennének el szavazni. Van tehát legalább 640 ezer politikailag aktív, de kiábrándult volt Fidesz-szavazó magyar, akik számára a jelen magyar politikai színtér nem kínál semmiféle alternatívát.
Ott, ahol az írás elején idézett bejegyzések születnek, nincs már politikai otthonuk. Velük gyarapodott táborunk, ahonnan – egyelőre jobb híján – növekvő szorongással nézzük, ahogy nevünkben harcolnak Európával, jogállami értékekkel és piacgazdasági elvekkel. Még az is lehet, hogy ebben a harcban a miniszterelnök csatár nyer, de hogy Magyarország veszít, az egyre biztosabb.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
