Hol kezdődik a tolerancia? Bizonyosan nem a törvényekben, hanem az emberi szokásokban. Vagy pontosabban akkor, amikor a toleranciát előíró törvények a „lelkekben”, a mindennapi szokásokban, beidegződésekbe is élni kezdenek.
Ülünk a Brüsszel és Antwerpen közti vonaton, jön a kalauz, s hosszan lecövekel egy fekete asszonyságnál, aki nem tud érvényes jegyet felmutatni. Keres az egyik zsebében, kutat a másikban, aztán újabb zsebeket irányoz meg, de nem találja a jegyet. Következnek a táskák, mélyen beléjük nyúl, félretolja az egyiket, majd a következőt is, ahogy a mi zenebohócunk mondta volt, női táskából is mindig „van másik!”, de a jegy sajnos azokban sincs. A kalauz hosszú percek óta türelmesen álldogál mellette, jóindulatú és várakozó mosollyal az arcán. Vagy jó színész, vagy valóban elhiszi, hogy a néger hölgy nem hazudik, megvette a jegyet, ahogy visszatérően bizonygatja. Bennünk él némi kétely ezzel kapcsolatban, s mi tagadás, valahol naivnak tartjuk a kalauz tüntető türelmét. Nem előítéletességből, nem a hölgy bőrszíne miatt: egyszerűen a bennünk élő bizalmatlanságból, negatív beidegződésből.
Aztán, mint egy hosszú dráma végén a váratlan finálé, valamelyik táska mélyéről előkerül a gyűrött, de érvényes menetjegy. Az egész vagon megkönnyebbül, a kalauz felszabadultan mosolyog és tovább indul kezelni a jegyeket. Súlyos hibát követett volna el, ha nem hisz a fekete hölgynek, ha enged valamifajta előítéletnek, és kilép a jóhiszeműség és udvariasság viselkedési uniformisából. Biztos akad ilyesmire is példa Belgiumban: de úgy tapasztalom, hogy alapjáratban mégis a jóhiszeműség az általános.
Egy fiatal arab srác ül mellettünk, csuklyás dzsekiben és kopott farmerben. Az ő jegyével is van megvitatnivalója a kalauznak. A kalauz hatvanas férfi, nyakkendőben, vasúti öltönyben, ahogy régebben mondták, tekintélyt parancsoló pocakkal. Még Flandriában vagyunk, ezért először kötelezően hollandul szólítja meg az arab tinédzsert. De az csak franciául ért. „Bonjour Monsieur”, szólítja meg hát franciául is a hatvanas belga kalauz a tizenéves arab gyereket. Tisztázzák a félreértést, ez a jegy is érvényes, megy tovább a testes jegyvizsgáló.
Nézek utána és elképzelem, hogy a 6-os buszon egy csuklyás dzsekis, kopott farmeres cigányfiúra ráköszön a BKV-ellenőr: jó napot kívánok, uram.
Brüsszel, 2011. január
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
