Volt, hogy a pünkösdi hiedelem még a nagypolitikát is befolyásolta. Ferenc Józsefet például pünkösdhétfőn koronázták volna magyar királlyá, ám a korabeli kommunikációs tanácsadók rájöttek hamar, a leleményes magyarok biztos csak pünkösdi királynak neveznék az uralkodót, az meg hogy nézne ki, ugyebár. Mert akinek fejére ilyenkor kerül korona, az gyorsan el is veszítheti.
Eltolták hát az időpontot, s lám, Ferenc József nem is méltóztatott mozdulni a trónról évtizedekig.
De nyúljunk inkább a bibliai gyökerekhez. Pünkösdkor történt a csoda a Szentírás szerint: Jézus tanítványainak szavait, s a közülük előlépő Péter apostol beszédét a jeruzsálemi, sokféle nemzetből összeverődött tömeg minden tagja a maga anyanyelvén értette. Ez a csoda jönne jól most nekünk. Hogy legalább a saját anyanyelvünkön kimondott szavakat ugyanúgy értsük. De csodák, ha vannak is, nem velünk történnek.
Pedig mintha a szavak, a nekünk szánt mondatok ugyanazok lennének, mint régen. Hogy nincs szükség annyi kórházra, megéri többet utazni a szakszerűbb ellátásért. Hogy nem kell annyi egyetem meg főiskola, maradjon meg az, amelyik tényleg versenyképes tudást képes adni. Hogy tovább és többet kell dolgozni, különben rámegyünk egészen. Ezeket a mondatokat évekig úgy fordították, úgy magyaráztak, hogy sokan máig hatóan elhitték: aljas indokból elkövetett népnyúzás szándékát takarják. Most ugyanezen mondatok summázata: Magyarország megújul. De a korábbi szófordítók eredményes munkát végeztek, hiába izzadnak ki magukból új magyarázatokat, jó sokan már nem tudnak hinni az új fordításnak.
A bábeli zűrzavarban mintha a régi beszélők is mást értenének korábbi szavaikon. A könnyebb út felé tartanak: sutba vágják régi igazságaikat meg tán a régi igehirdetőiket is. Igeneket ma már alig mondanak, „igen, de” kezdetű mondatokat is csak alig hallhatóan. A tagadás egyszerűségétől remélnek megértést. Mi meg, akik saját anyanyelvünkön ugyanazt szeretnénk érteni ma, mint tegnap, csak tévelygünk itt szótlanságba burkolt kétségeinkkel.
Csak egy van, amit tisztán, világosan kihallani a kakofóniából: az egyes szám első személyt. Konzultálok, döntök, végrehajtok, irányítok. Uralkodok. Csak hivatkozni kell többes számban, így: az emberek nevében.
Hát persze, a cechet mindig többes számban állják. Ahogy az egyes helyeken szokás pünkösdkor: a falu élére megválasztott pünkösdi királynak a közösség fizeti a számláját a kocsmában. Amíg a királyság tart.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
