Ó, az én próféta lelkem!
Mikor legutóbb április vége felé volt szerencsém a Vasárnapi Hírekben megjelentetni cikkemet, az Orbán-kormány történetpolitikai lépéssorozatában az utcaátnevezések akadémiai véleményeztetésével kapcsolatos botrány volt az aktuális kérdés. Akkor arra igyekeztem rámutatni, hogy mélyebben van a probléma annál, mint hogy a köztéri elnevezések kapcsán eszelős állásfoglalások láttak napvilágot történelmi személyiségekről. Nem ildomos az embernek önmagát idéznie, de az ügy fontosabb az illemnél, megismétlem egy passzusát, akkori írásomnak: „Orbanisztánban a Nagy Testvér az orwelli rémálomutópia jegyében kívánja uralni a történelmet, ahhoz pedig a tudományos történetírás hivatalos értelmezésének intézményeit és mechanizmusát kell működtetni, a tudomány autonómiáját a minimumra kell szűkíteni. Nem elegendő hozzá a Schmidt-művek terrorházas-kutatóintézetes hálózata, az újabb történelemátírásra szakosított rendszerváltás-kutató megalapítása, az egyetemi vezetői posztok folyamatos elfoglalása és a közoktatás uniformizálása. A tudomány függetlenségét jelképező intézmény, az MTA alávetése sem maradhat ki a sorból.”
Megtették a következő lépést. Kormányrendelet jelent meg, amely a Miniszterelnökséget vezető államtitkár fennhatósága alatt létrehozza a Veritas Történetkutató Intézetet. Így, csupa nagybetűvel, hogy ne legyen kétséges, kinek a fennhatósága alá tartozik az IGAZSÁG meghatározása. Most éppen egy hatalmi gőgtől elvakult csinovnyik, bizonyos Lázár nevezheti ki az állami történetértelmező hivatal vezetőjét és helyetteseit, akik majd a nemzeti összetartozás érdekében kihirdetik az igazságot közhivatalnoki jogviszonyban álló munkatársaikkal. Ahogy a rendelet fogalmaz, a sok tévelygés után végre „az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeinek hiteles, torzításmentes, a mai kor elvárásainak megfelelő, multidiszciplináris természetű” kutatásokkal tárják fel a múltat.
Vajon felfogták-e ennek a jogszabálynak a megfogalmazói, milyen megalázó ez a szöveg az akadémiai, egyetemi és más kutatóhelyek munkatársai számára, akiknek gyakorta sok évtizedes kemény munkájuk fekszik abban, hogy szakmájuk rigorózus követelményeinek megfelelve alkossák meg történeti műveiket. Most megtudhatják, kár volt a gőzért. Csak hiteltelen, torz, a mai kor elvárásainak meg nem felelő, az interdiszciplinaritás követelményeire fittyet hányó munkákra képesek. A helyes nemzeti történeti tudat alakítását még mindig nem tudják az Orbanisztán Alaptörvényében foglaltak szerint szolgálni. Szegény kormány ezért kénytelen pénzt és fáradságot nem kímélve megteremteni az Igazság történeti intézetét.
Az Orbán-rendszer konszolidációja nem azt jelenti, hogy csillapulhatna a hideg polgárháború hevessége. Legyőzendő ellenségre mindig szükség lesz, valakire mindig hárítani kell az őrült politika következményeiért a felelősséget. A konszolidáció célja csak annyi, hogy elérjék a gyalázat tömeges megszokását, az elgyávuló beletörődést, az „ugyan mit tehetnék én ellene” önfeladást, a „várjuk ki, mi lesz belőle” bárgyú önáltatást. A beszoktatás ütemesen halad. A történettudomány hatalomtól független intézményeinek kivéreztetése és/vagy alávetése után az újabb, minden korábbinál átfogóbb célokat kitűző kurzustörténeti hivatal felállítása sem volt elég ahhoz, hogy a történész szakma érdemdús reprezentánsai irányzatoktól, nézetektől függetlenül összefogva mondjanak nemet a megaláztatásra.
Aki azt mondja, várjuk meg, ki vezeti majd az új intézményt, nézzük meg, kik lesznek a munkatársai, majd a teljesítményük alapján ítéljünk, az semmit nem ért az egészből. Nyilván lesznek szépen dekorált történészféleségek, aki vállalják a részvételt. Van az a pénz. Van az a hatalomvágy. Még meggyőződés is nevelhető hozzá, hiszen az emberi lélek oly rugalmas. Lehetnek majd színes, szagos produktumai is a Magas Hivatalnak, a sanyarú helyzetű kutatóhelyektől elvont összegekből futja rá. A valódi cél azonban túlmutat ezen. A már megszállt tanszékekkel együtt kialakítanak egy olyan kurzustörténészi gárdát, amely majd a hivatalosság öntudatával cizellálja a neohorthysta múltértelmezést, egyúttal harcosa lesz az oktatást is eluraló agresszív indoktrinációnak.
Ki állíthatná, hogy innen nincs lejjebb? Hogyne volna! Csupán egyetlen jogalkotó lépés hiányzik, nevezetesen a Nagy Nemzeti Igazság letéteményesének tekintett Veritas hatósági jogosítványokkal való felruházása, hogy máris átalakuljon az orwelli Igazságminisztériummá. Hallani vélem: „Ugyan, azt már nem fogják megtenni!” Aha. És hogyan jutottunk ide?
Szorgalmazhatnám, hogy a történészszakma képviselői összefogva tiltakozzanak, még nem késő, hogy ne csupán pusztába kiáltott egyéni sirámok hangozzanak el, mint ez is itt: Dixi et salvavi animam meam! (Szóltam, megnyugtattam a lelkiismeretem!) De már nem bízom benne. Mi mást mondhatnék befejezésül, ha már a kormány latinos műveltségével tüntet: Vae victis! Jaj a legyőzötteknek!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
