Igazán szép gesztus lett volna Orbán Viktortól, ha elmegy az RMDSZ múlt hét végi kongresszusára. Továbbá ildomos diplomáciai lépés is. Nem csak azért, mert román részről a nagyváradi tanácskozást Emil Boc kormányfő is személyesen megtisztelte (Traian Băsescu román elnök üdvözlő üzenetben köszöntötte a jelenlévőket). Jelenlétével Orbán nyoma té ko síthatta volna, hogy az anyaország is nagyra becsüli az erdélyi magyar pártot és szerepét a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében.
Orbán viszont a jelek szerint éppen ezt nem akarta. Így aztán a nagyváradi eseményből valami egészen más sült ki, mint ami lehetett volna. Valójában azt a tényt rögzítette a két ország közvéleményében, hogy a mostani magyarországi kormányzati hatalom nem szereti a mostani RMDSZ-t. Amit Németh Zsolt külügyi államtitkár pár nappal a kongresszus után úgy fogalmazott meg, hogy „nagyon sok sebből vérzik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolata”. Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy Nagyváradon Orbán csak újabb sebeket nyitott. Postásai – Semjén Zsolt, még inkább Pelczné Gáll Ildikó – ugyanis azzal keltettek vihart a küldöttek körében, hogy a jövőbeli anyaországi támogatást feltételhez kötötték. Ahhoz, hogy a legjelentősebb erdélyi magyar párt változtassa meg eddigi politikáját. Magyarán: álljon már be végre ő is a Fidesz járszalagján mozgó határon túli magyar szerveződések sorába, fogadja el az anyaországi kormányzóerő gyámkodását. Máskülönben megnézheti magát – a támogatási csap elzárul előtte.
Ezzel az ultimátummal az RMDSZ nyilván válaszút elé került. A nagyváradi hurrogásokból ítélve a párt tagsága ezt pontosan felismerte – választhat az önfeladás és az anyaországi ellenszélben folytatott önálló politizálás között. Sőt, utóbbi esetben a perspektíva még ennél rosszabb, hiszen az RMDSZ valójában „magyar harapófogóba” szorulna. Nem csak a hivatalos anyaországi kapcsolatai nehezednének el ugyanis, hanem számolnia kellene a pártnak a magyarországi pénzekre, infrastruktúrára, masszív politikai háttérre támaszkodó Tőkés-csoport megújuló offenzívájával is. Márpedig egy kiéleződő magyar-magyar háborúskodás könnyen azzal végződhetne, hogy a jövő évi parlamenti választásokon a teljes erdélyi magyarság elveszíti politikai képviseletét a bukaresti törvényhozásban. Hiszen az adott etnikai arányok és a romániai parlamenti küszöb gyakorlatilag kizárják, hogy a parlamentbe két magyar párt egyidejűleg jelen lehessen.
Nagyon veszélyes következményekkel terhes tehát az RMDSZ-nek adott Fidesz-ultimátum. Kétségtelen viszont, hogy a maguk pártpolitikai szempontjukból Orbánék jól időzítettek. Az RMDSZ éppen egy korszakot zár le – a kongresszussal a pártban mindenképpen új időszámítás kezdődik. Ezt az RMDSZ élén bekövetkezett személycsere önmagában jelzi. Nagyváradon Markó Béla csaknem két évtized után távozott az elnöki posztról. Személyében az erdélyi magyar élet legformátumosabb, legmegfontoltabb alakja húzódik most háttérbe, akinek politikai autonómiája már régóta szálka volt Orbánék szemében. Magyarázata szerint Markó azért vette a kalapját, mert maga is úgy látja, hogy az RMDSZ korszakhatárhoz érkezett: miután szívós munkával Erdélyben mára sikerült kiépíteni a megmaradás magyar intézményrendszerét, az RMDSZ pedig a romániai politikai rendszer megkerülhetetlen tényezője lett, szerinte pártjának a következő időszakban főleg meglazult tömegkapcsolatai erősítésére kell koncentrálnia. Markó úgy látja, hogy e munka irányítására Kelemen Hunor a legmegfelelőbb személy. A távozó elnök ajánlása nagyon sokat nyomott a latban Nagyváradon – Kelement bő kétharmados többséggel választották a küldöttek az RMDSZ élére –, míg a fideszes támogatást élvező ellenlábas még tízszázaléknyi voksot sem szerzett.
Azt azonban, hogy Kelemen Hunor mennyire lesz képes az önállóság útján megtartani az RMDSZ-t, nyilván csak következő hónapok történései dönthetik majd el. A működésbe lépett „harapófogó” miatt a vállalkozás kétesélyesnek látszik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
