Rögtönzés rutinból

Hozzájuk köthető nagy diplomáciai sikerek még nyilvánvalóan nem születtek; igaz, látványos, alig helyrehozható kudarcok sem érték őket. Martonyi János ugyan újnak látja a magyar külpolitikát néhány nappal ezelőtt megjelent terjedelmes cikkében, és Orbán Viktornak a külképviselet- vezetők előtti beszédéhez hasonlóan az eddiginél markánsabbnak, erőteljesebbnek és offenzívabbnak is. E jelzőkkel azonban csínján kell bánni; e pillanatban szinte lehetetlen vállalkozás lenne ezeket tényekkel is megtámasztani. Inkább az a kérdés vetődik fel: mennyiben beszélhetünk egyáltalán új magyar külpolitikáról? Hiszen jelenleg inkább a kialakulatlanság, a rögtönzés, néha pedig az ellentmondásosság érződik a magyar diplomáciában. De végül is: az adott helyzetben ez érthető; mégiscsak egy kezdő kormányzatról van szó, amelynek eddigi diplomáciai tapogatózása közben leginkább talán két törekvése érdemel figyelmet. Egyrészt az előző Orbán-kabinet szomszédságpolitikáját mozgató nacionalizmus mintha kezdene kiterjedni a gazdaság területére (gondoljunk csak az IMF-fel való szakítás körülményeire vagy a „gazdasági szuverenitás visszaszerzésével” kapcsolatos fejtegetésekre). Másrészt pedig a nemzetpolitika újból benyomul a diplomácia tevékenység centrumába, nem függetlenül az állampolgárság kiterjesztésére irányuló törekvésektől. Egészében azonban a rutin, az inercia vitte a magyar diplomáciát az elmúlt hónapokban – és ez tulajdonképpen nem is kevés a külügyminisztériumon végigsöprő „cunamit” figyelembe véve. Aligha nevezhető ugyanis másnak az a tömeges személycsere, amely az elmúlt hónapokban lefejezte a Bem rakparti apparátust és megtizedelte a nagyköveti garnitúrát. E folyamat a jelek szerint még messze nem zárult le; most valahol az osztályvezetői szinteknél tarthat. Adott esetben nemcsak az arányok látszanak eltúlzottnak. Ami ezekben a hetekben lejátszódik a minisztérium falai között, az bízvást kimeríti a bosszú és a megfélemlítés fogalmát. Nemcsak tapasztalt, felkészült diplomaták kerültek az utcára, de olyan groteszk helyzetek állnak elő, hogy nagykövetek, államtitkárok több évtizedes szakmai múlttal egyik pillanatról a másikra pályakezdő munkatársaknak fenntartott állásokban találják magukat. Sőt, a hírek szerint olyanok is akadnak, akiket csak jelenléti ív aláírásának az idejére bocsátanak be az épületbe, vagy még ennyire se – ők otthon várják, mi lesz majd róluk az új vezetés verdiktje. Némileg meglepő, hogy e tektonikus mozgások kiterjednek a magyar EU-elnökséget előkészítő, lebonyolító szakapparátusra, ami láthatóan nyugtalansággal tölti el Brüsszelt is. Ezeket az aggodalmakat enélkül is táplálják bizonyos budapesti nyilatkozatok és lépések. Márpedig a januártól esedékes soros EU-elnökség kétségkívül a legnagyobb közvetlen kihívás a magyar diplomácia számára; itt leégni több mint kínos lenne. Már az se jó, hogy Brüsszelben egyáltalán felvetődik a kérdés: képes lesz-e Magyarország ilyen lagymatag hozzáállással és személyi feltételekkel megfelelni a követelményeknek? Vagy az a gyanú, hogy hazánk netán nem veszi túlzottan komolyan a feladatot. Az EU-ban ugyanis az sem kerülte el a figyelmet, hogy Orbán a külképviselet-vezetők tanácskozásán egyetlen szót sem ejtett az EU-elnökségről (azóta se nagyon). Ugyanígy meglepetést váltott ki annak idején Orbánék huzakodása az IMF-fel. Ezek után nem lehet különösebben csodálkozni azon, hogy mostanában Brüsszelből olyan hangokat hallani, hogy az unió fajsúlyosabb problémáit esetleg nem a magyar, hanem az ezt követő lengyel elnökség idején kellene majd napirendre venni. Miközben némelyek kelletlenkedést, figyelmetlenséget érzékelnek uniós ügyekben Budapest részéről, Orbánék szemmel láthatóan annál szívesebben időznek az úgynevezett nemzetpolitikai ügyeknél. Alighanem a magyar diplomácia is kétségkívül itt tanúsította a legnagyobb aktivitást az új kormány megalakulása óta. Régiónkat illetően a kormány az állampolgárság kiterjesztésére irányuló törvény minél zökkenőmentesebb és gyorsabb végrehajtásában mutatja legnagyobb lendületet – már jövőre 300-400 ezer magyar útlevél kiadását tervezi a szomszédos államokban. „Egyeseket meglepett e politika eredményes volta” – írta Martonyi János a magyar kettős állampolgársági törvény külhoni fogadtatását értékelve. E reagálás azonban az erőfeszítések ellenére változatlanul messze nem egyöntetű: Szlovákia és Ukrajna számára ma is elfogadhatatlan, akárcsak korábban. Kijev pozíciója mozdíthatatlannak látszik, de Pozsonynál is mindössze a problémák jegelését sikerült elérni és a vitákra hangfogók került. Ez is valami persze.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!