Mi sem bizonyítja jobban a megyei útdíjrendszer sikerességét, hogy január 18-ig 9,7 milliárd forint értékben vettek matricát az emberek – olvassa fennhangon saját nyilatkozatát az miniszterelnök-helyettes, majd becsukja a lapot, kinéz a szolgálati jármű ablakán, és elmosolyodik. Életereje teljében, frissen borotváltan, testre szabott öltönyében éppen úgy ül, mintha valamilyen parfümreklámban szerepelne. Autója hangtalanul suhan. A sofőr az utat nézi, a miniszterelnök-helyettes pedig a házak között fel-felbukkanó Parlament épületét.
– Maga is vett matricát, Sándor? – szól előre az miniszterelnök-helyettes.
– Ez állami autó, uram.
– Persze, persze, de a sajátjára vett-e?
– Vettem, uram. Elvégre kötelező.
– Kötelező, kötelező – csücsörít a miniszterelnök-helyettes, majd kisujjának körmét végighúzza a felső kettes és hármas foga közti résen. – Ez a rend lényege.
– Értem, uram.
– Valóban?
– Mármint azt értem, hogy szükség van minden forintra.
A miniszterelnök-helyettes nem felel azonnal. Azon töpreng, vajon minden állampolgár ilyen világosan felfogja-e a lényeget. Szereti Sándort, megbízható. Mindig számíthat rá, ha időben oda kell érnie valahová.
– És mit szól a rezsicsökkentéshez?
– Hogy érti ezt, uram?
– Maga is kevesebbet fizet a gázért, a villanyért, a szemétszállításért, nemde.
– Hogyne, uram. Havi kétezer-hétszáz forintot takarítunk meg ezzel.
– Na, ugye, hiába jár az ellenzékiek szája, még ők is jobban járnak.
– Ha már itt tartunk, megengedi, uram, hogy tegyek néhány észrevételt – szól hátra a sofőr, és a miniszterelnök-helyettes bólint. – Szóval, az igaz, hogy kevesebbet fizetünk, de a szemetet azóta ritkábban viszik, a villany- és gázszerelő pedig olyan magas kiszállási díjat kér, amit nem tartok reálisnak. És az élelmiszerek is drágábbak lettek, a ruhák ára is felszaladt, és a mozi tízezer forint, ha elmegyünk a gyerekekkel a hétvégén, ja, és drágult a tömegközlekedés is. Vagyis, összességében sokkal kevesebb marad a hónap végén, mint korábban.
– Mit akar ezzel mondani?
– Csak annyit, hogy a rezsicsökkentés jó, de a bérekkel is ideje volna valamit kezdeni. Eddig vasárnap tudtam némi maszek melót vállalni, de márciustól elapadnak a kiegészítő forrásaink.
A miniszterelnök-helyettes előredől.
– A vasárnapból egyelőre nem tudunk kijönni. Ez politikai kérdés. De ne aggódjon, a béreket is rendbe tesszük. Lassan gatyába rázzuk az egész országot… – és ekkor megcsörren a miniszterelnök- helyettes telefonja. Felveszi, hosszan hallgat. Hümmög, látszik, töpreng valamin. Aztán megszólal. – Már megint ez a nyafogás. Miért nem tudják ezek békén hagyni Árpit. No, mindegy. Diktálom… Igen, most. Azonnal. Szóval: „Magyarországon – és az európai demokráciákban általában – a nemzetbiztonsági átvilágítás és vizsgálat alapját és apropóját nem ellenzéki támadások és sajtóvádak adják.” Ennyit kell mondani, és pont. Két perc múlva bent vagyok, a többit szóban.
A miniszterelnök-helyettes leteszi a telefont.
– Hol tartottunk, Sándor?
– Ott, uram, hogy gatyába rázzák az országot.
– Így is van – bólint a miniszterelnök-helyettes. – Rendes ember maga, Sándor.
---------------------------------------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!