A hét képe, buktája, mázlija, szégyene, és a hét száma.

 
Fotó: Bruzák Noémi, MTI

A hét képe
Semjén Zsolt gyermekeket tekint meg a Parlamentben – akár ez is lehetne a kép címe, a valóság viszont az, hogy miniszterelnök-helyettes 55 kárpátaljai lurkónak mutatta meg az ország házát, majd az esemény keretében „a magyar állampolgárság felvételére biztatta a kárpátaljai magyarságot”. Kár, hogy épp azon a héten tette ezt, amikor kiderült: 2010 óta ezrek próbáltak már csalni a kettős állampolgársággal, az elmúlt hónapokban Áder János köztársasági elnök több tucat alkalommal volt kénytelen ukrán, szerb és román állampolgárokat megfosztani magyar állampolgárságuktól, mert visszaéltek vele. Persze erről a gyerekek nem tehetnek, cserébe jól mutatnak Semjén mellett.

A hét buktája
Az úgy volt, hogy Paár Attila kissé áron alul (potom 313 millióért) megkapta volna azt a szép, másfél hektáros honvédségi telket a Rózsadombon (na jó, pályázaton nyerte). Paár neve akkor került be a köztudatba, amikor megvette Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cégét (épp jókor, még mielőtt mindenféle vizsgálatok indultak a gyanús közbeszerzések miatt az Elios ellen), és az ő cége újította fel a Várbazárt is. Szóval nem lepett volna meg senkit, hogy kap mellé még egy tetszetős kis telket is, értékén alul – hiszen így megy ez mostanában. Csakhogy jött Hende Csaba, és mint erőskezű honvédelmi miniszter, úgy döntött, hogy nem kötnek adásvételi szerződést Paárral. Értetlenül állunk az eset előtt.

A hét mázlija
Hamarosan indul a Liget-projekt, nagy az izgalom, és már meg is van az első gyanús eset. Valahogy úgy esett, hogy a Városliget Zrt.-t vezető Baán László miniszteri biztos szülei pont abban a társasházban laknak, amely az elsők közt nyert a Városliget Zrt. pályázatán. 1 milliót kapnak a homlokzat és az udvar zöldítésére. A Városliget Zrt. közölte: „csak a véletlennek köszönhető, hogy a miniszteri biztos szülei abban a házban laknak, amely egy kitűnő pályázatot adott be”. Akkor most lenne ideje elkezdeniük lottózni.

A hét szégyene
Az újpesti rendőrség nagy fogása volt az az idős néni, akit aktív rendbontáson kaptak. Egy kóbor cicának adott vizet és élelmet, de a hatóság feljelentette, és közölték vele: ha még egyszer megteszi (visszaeső bűnözőként), 500 ezer forintos bírságot is kaphat. Újpesten ugyanis egy májusban kelt rendelet értelmében nem lehet állatokat etetni közterületen, bár erről nem tájékoztatták a lakosságot. Az idős néni nagyot csalódott Wintermantel Zsoltban, a IV. kerület fideszes polgármesterében. Ő úgy tudta, Wintermantel remek ember, aki szereti az állatokat, hiszen a választási kampányában még egy állatmentő alapítványt is meglátogatott, hogy beteg kutyákkal cukiskodjon.

A hét száma: 11
Megfeszített munkával, 100 millió forintból eddig ennyi magyart sikerült visszacsábítania a „Gyere haza, fiatal” programnak, és elhelyezni őket szép, tisztes, magyar állásokban. Ne legyünk kishitűek, további 170 fiatal ügyével már a munkaközvetítő foglalkozik (de még nem jöttek haza), összesen pedig 2000 embert érdekel a hazatérés lehetősége. Csak tavaly 31 500 ember emigrált hazánkból.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!