Szemesnek áll a világ, bosszankodott Hugyik János, amikor kiderült, hogy Gáspár sógor csupán egy hónapi ügyeskedés után munkahelyet kapott Hamburgban.
Már vagy két éve eldöntötték, hogy Németországban próbálnak szerencsét, mert elegük volt a nélkülözésből. Mindketten betöltötték a harmincat, ez a legjobb kor, hogy az ember kezdjen valamihez. Az iskolában tanultak valamicskét németül, biztatták magukat, ezzel majd csak feltalálják magukat. Néhány távoli rokonuk még 1989-ben, az utolsó pillanatban, vette a vándorbotot, jól megy a soruk, azt írták, hogy Hamburgban a szobafestők keresettek, úgyhogy jöjjenek mielőbb. Ezen a nyáron, nem jönnek haza, mert úgy döntöttek, hogy Svájcban fognak síelni. Rászolgáltak. De ez nem jelent semmit, januárban visszatérnek Hamburgba, és nagy szeretettel várják őket. Azt fontolgatták, hogy mikor vágjanak neki az útnak. Hugyik óvatosabb volt, ő bizony, mondogatta, kivárja a magyar állampolgársággal járó magyar útlevelet, mert azzal jobb munkahelyhez jut. Biztos volt, hogy nem kell sokat várnia. Mégis, az EU-polgárt jobban megbecsülik a németek. Esetleg magasabb bért is kaphat, bizonygatta. Gáspár sógor azonban türelmetlenkedett. Ő úgy hallotta, hogy újévtől szerb útlevéllel is utazhatnak Németországba, ha ez nem egyszerű kacsa, akkor ő nem vár tovább. Hugyik hitetlenkedett. Nem lesz abból semmi, hiszen már évek óta ígérik. Meg egyébként is, nem örülnék, ha a németek az útlevelet a kezükbe véve összetévesztenének egy szerbbel, mondogatta. A sógor azonban fölényesen legyintett. Nem bánom én, tévesszenek össze, az a fontos, hogy odakinn legyek. Aztán majd kiderül, hogy ki vagyok, mi vagyok. Nem sokat teketóriázott, másnap már beadta az új útlevélkérelmét. Szerencséje volt, mert a belügyi hivatalban várakozva belebotlott abba a hivatalnoknőbe, akinek a nyáron feketén kimeszelte a lakását. Az asszony megígérte, hogy segítségére lesz, egy hónap múlva új útlevéhez jut. Ő is meg a felesége is. Január elsején már lehetett a szerb útlevéllel is vízum nélkül utazni, Gáspár sógornak pedig már január végén a zsebében volt az útlevél. Egy hét múlva nekivágok, körülnézek, ha szerencsém lesz, visszajövök, és viszem az asszonyt is, közölte a sógorral. Múltak a hetek és a hónapok. Gáspár időnként telefonált a feleségének. A rokonok sokat segítettek, egy időben náluk laktam, de nem akartam a nyakukon élni, s béreltem egy lakást. Sikerült 300 eurót megspórolnom. Majd biztatta a feleségét, legyen türelemmel, egyelőre feketén dolgozik, de amint rendben lesznek a papírok, azonnal jön érte. Szépen mondtam neki, hogy várjuk ki a magyar útlevelet, oktatta Hugyik az asszonyt, de a férjed mindig ilyen szeleburdi volt. Május végén betoppant a Gáspár sógor. Nincs sok időnk készülődni, a papírok rendben vannak, dicsekedett. Hamburgban nagyban tart a szezon, nem vesztegethetjük az időt. A gazda vár ránk, s a németek nem szeretnek sokat várakozni, mondta magabiztosan. És mit mondtak, amikor a kezükbe vették a szerb útleveledet, kíváncsiskodott Hugyik. A sógor a vállát vonogatta. Semmit, válaszolta egykedvűen. Minden esetre időben tudtára adtam, hogy magyar vagyok. És erre mit mondott, csillant fel Hugyik szeme. Semmi különöset, válaszolta Gáspár sógor. Csak azt mondta, hogy, hogyne, természetesen, Balaton, meg azt, hogy Budapesten olcsóbbak a fogorvosok, s tervbe vette, hogy ott csináltat új fogsort. Semmi mást, húzta el a száját Hugyik. Semmi mást. Egy ideig folyton rajtam tartotta a szemét. Figyelte, hogyan dolgozom. Az én fejemben meg az forgott, hogy majd megmutatom én annak a németnek, hogy mit tudok. Azt hiszem, kivágtam a rezet, mert egyetlen megjegyzést sem tett. Péntek délután sört rendelt minden munkásnak, s velem is barátságosan koccintott. Valamit magyarázott. Nem értettem pontosan, hogy mit akar mondani, azt hiszem olyasfélét, hogy értek a szakmához, mert többször is kimondta a szót, hogy „gut”. Ez a német rendes fickó, mondtam hazafelé menet a szerb piktornak, akivel váltásban dolgozom, s rövid idő alatt jól megértettük egymást. Nem német az, hanem török, világosított fel a szerb piktor. Akkor mindent értek, kiáltott fel diadalmasan Hugyik. Mert ha német lett volna, akkor nem az új fogsorát emlegeti, hanem valami szépet mond rólunk, magyarokról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!