Nem engedték külföldön gyógykezelni a kínai hatóságok az ország legismertebb ellenzéki aktivistáját, Liu Hsziao-pót, aki csütörtökön hunyt el 61 éves korában. Legutóbb a hitleri Németországban, 1938- ban fordult elő, hogy egy Nobel-békedíjas fogságban halt meg.
Kína örök és változatlan. Képes volt létrehozni a virágzó kapitalista kommunizmust, amelyben mágnesvasutak szaladgálnak Sanghajban és felhőkarcolók szöknek a magasba – de a technológiai fejlődés és gazdasági prosperitás fikarcnyit sem változtatott a Középső Birodalmon.
Hiába járják a világűrt kínai expedíciók, a lázadókat ma is a Kőkapu-szigetre száműzik, mint a T’ang-korban. A Nobel-békedíjas ellenzéki, Liu Hsziao-po néhány nappal a halála előtt szabadult egy Liaoning tartománybéli fegyenctelepről. A kegyelmet rákbetegsége miatt kapta. Mielőtt elérzékenyülnénk a hatóságok humanizmusán, jusson eszünkbe: a végstádiumos májrákot alig egy hónapja diagnosztizálták. Ez sokat mond a börtönkórházak viszonyairól, talán még Magyarországon is hamarabb észlelték volna a kórt. És a „szabadon engedést” se úgy tessék elképzelni, hogy mehetett volna haza vagy amerre akar: beutalták egy liaoningi rabkórházba.
De hát mi volt a bűne az irodalomtudományok nemzetközi hírű professzorának? Annyi, hogy kételkedett a felsőbbségben. Liu Hsziao-po már az 1989-es Tienanmen téri tüntetéseken is részt vett, két évre rá „ellenforradalmi propaganda és uszítás” miatt elítélték, de akkor még nem börtönözték be. 1996-ban három év átnevelő táborra ítélték, mert bírálni merte a Kommunista Pártot. 2009 végén újabb tizenegy év börtönt kapott, amiért aláírta azt a nyilatkozatot, melyben 303 kínai értelmiségi és emberi jogi aktivista az ország demokratizálását követelte.
Olyasmiket kértek, mint a hatalmi ágak szétválasztása, parlamentáris demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, független bíráskodás, gyülekezési és szólásszabadság, vagy a magántulajdon védelme. Hát ezért járt a tizenegy év.
Kínában ma is „vasarcuk és rézszakálluk” van a mandarinoknak, amin nem látszik érzelem. Kegyelmük is csak amolyan császári kegyelem: a vétkest néhányan még meglátogathatták, mielőtt meghalt.
A Középső Birodalom sosem volt a liberalizmus termékeny táptalaja, a mostani technológiai és gazdasági fejlődés sem változtatta meg a hatalomgyakorlás és a társadalom évezredes útjait.
Ott áll ez az óriás, a Sárga-tengertől a Himalájáig, izmai – a gazdaság – duzzadnak, elméje – a kultúra és a tudomány – kápráztatóan szikrázik, világszerte minden fontos ügyben kihagyhatatlan, kulcsfontosságú tényező. Ám sajnos a csontjai, a váz, ami az izmokat tartja, ami az elmét védi – vagyis a társadalom rendszere –, sok ezer éves, törékeny porcelánból van, ami alig bírja a ránehezedő súlyt.
Túlhaladhatja egy társadalom tulajdonrendszerét? A történelem azt tanítja: túl. És akkor mi következik? Európában radikális reformok vagy forradalmak. És Kínában? Az ismert történelmi példákat figyelembe véve: semmi. És kész.
Nepálban betiltották a dalai láma 82. születésnapjának megünneplését, arra hivatkozván, hogy óvakodni kell a „baráti nemzetek” – értsd: a szomszédos Kína – megsértésétől.
A tibeti emigránsoknak és az ismertebb lámáknak még azt is megtiltották, hogy az utcára menjenek.
A kis Nepál joggal tart az óriás szomszédtól, de az óriás szomszédnak is gondjai lehetnek, ha azt hiszi, hogy az idős egyházfő árthatna neki. Nem is akarna, csupán mérsékelt autonómiát szeretne Tibetnek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!