Lomisnak lenni vacak dolog.
Szabolcsból, Borsodból személyvonattal, lepukkant roncsautókkal Pestre zötykölődni, napokon át egy utcasarkon posztolni (pláne ha a gyerek is jön), a sarki Mekibe járni vécére, saját és társunk mosdatlanságát szagolni, remegő figyelemmel megóvni a portékát, megalázó alkudozásokba bocsátkozni – ez mind-mind nyomorúságos része a munkának, amit sok ezer ember végezni kénytelen. Mert otthon nincs mit dolgozni, nem takaríthat árkot mindenki a faluban. Egy-egy lomtalanítási időszakban pedig több tízezer forintot is meg lehet keresni a kiválogatott fémmel és az ezerből egy kinccsel (vázával, antik székkel, könyvritkasággal), ruhára, használati tárgyakra sem kell költeni, az is akad az őrzött kupacokban.
A lomizás nyomorúságos meló. Területet szerezni, matatni más szemetében, törött porcelánt összeilleszteni, alkalmi kirakatot berendezni: komódra a tévé, arra a csipketerítő. Kábeleket belezni órákon, napokon át – a nehezen elővarázsolt réz kilója 500 forint!
Ha tehetné, senki nem választana magának ilyen munkát, ilyen életet. És van, hogy a „jobb híján munkának és életnek” is eltorlaszolják az útját. Hogy vezet lefele út a legaljáról is. Akinek más szemete sem jár, annak miből lesz valamije?
Mostantól szabálysértést, sőt 50 ezer forint érték felett (ha kellően antik a bútor vagy nehéz a vaskályha) bűncselekményt követ el az, aki a kitett lomra, szemétre szemet vet, hozzáér, eltulajdonít. Vajon nekünk vagy azoknak, akik elvágyják tőlük a szemetet (kormány, főváros, FKF), miért lesz ettől jobb? Lomjaink nemesek maradnak, ha nem érnek hozzájuk méltatlan kezek, hanem egyenesen, összeömlesztve a szeméttelepre kerülnek? Ha asztallábaink nem fűtenek be szobákat, ha a régi bojlerünk vasának árából nem eszik egy hétig az öttagú szabolcsi család?
Nagy lomtalanítási időszak van: szépen sorban elkerül az utcáról minden oda nem való.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!