Most lehet felszippantani egy újabb adag kaviárt az ibizai Gucci-boltban Arthur Finkelstein belső combjáról. Ami jár, az jár, a jól végzett munka jutalma: soha nem vezetett még olyan hatalmas előnnyel kormánypárt a ciklus közepén, ahogyan a Fidesz a Medián friss mérése szerint. Nem kell nemzetbiztonságilag átvilágított Századvég-elemzőnek lenni, hogy világos legyen az összefüggés: egy kormánypárt csakis azért lehet ilyen sikeres, mert annyira jól kormányoz, illetve, mert kiérlelt stratégiával rendelkezik. Hát mi másért?
Kormányzás tekintetében általában a gazdaság állapota az elsődleges mutató, a tárgyban fordulhatunk is mindjárt a független nemzeti bankhoz és annak független elnökéhez, Matolcsy Györgyhöz. Épp a héten adták ki a friss Növekedési Jelentést, amelyben a Matolcsy-féle jegybank megállapítja, hogy szinte semmi nem valósult meg a Matolcsy-féle minisztérium gazdasági programjából az elmúlt öt évben. E tény nyilvánvalóan hozzájárult a Fidesz szárnyalásához, miként az a jegybanki beismerés is, hogy mind a foglalkoztatás, mind a termelékenység bővülése is elmarad a várttól, a beruházások pedig konkrétan visszaestek, aminek is elsődleges oka a teljességgel megbízhatatlan állam és szabályozási környezet, no meg a korrupció dúlása. Mindebből az következik, hogy a magyar gazdaságot egyetlen tényező tartja felszínen, esküdt ellenségünk, az Európai Unió által ránk erőszakolt sok-sok pénz, enélkül egy helyben toporognánk azon tűnődve, hogy mégis hova lett a háromezermilliárdnyi nyugdíjvagyon.
Minekutána a politikáról eddig úgy tartottuk, hogy az olyan műfaj, amiben a jövővel kereskednek, érdemes szemügyre venni a jövőnk szempontjából legfontosabb két területen, az egészségügyben és az oktatásban elért kormányzati sikereket. Az oktatás kapcsán született autentikus értékelést maga Orbán Viktor volt kedves a minap tudomásunkra hozni, hogy tudniillik „baj van”. Mondjuk, akinek gyereke, netán tanár ismerőse van, az e szíves közlés nélkül is birtokában lehet ennek a tudásnak. De ha nincs is személyes érintettsége, akkor is olvasgathat például OECD- meg PISA-jelentéseket arról, hogyan maradnak le a magyar gyerekek társaiktól, hogyan növeli tovább a magyar iskolarendszer a társadalmi különbségeket és milyen idejétmúlt tudást is erőltet a diákokra a központilag előírt tananyag. Közben épp összeomlóban van az iskolákra oktrojált KLIK nevű hivatalszörny, amelynek hatáskörét most éppen tovább erősítik, pedig még a fizetéseket sem képes időben elutalni.
Az egészségügyben megmutatkozó kormányzati diadal csak az oktatásban mutatott teljesítményhez mérhető. Az uniós pénzből szépen felújított kórházakban ott rohadnak a milliárdos értékű műszerek, mert nincs, aki működtettesse azokat. Az orvoselvándorlás és a nővérhiány már a kórházi alapellátást veszélyezteti, miközben a 300 forintos vizitdíjat fegyelmezetten leszavazó polgárok minden korábbinál több pénzt költenek paraszolvenciára meg magánellátásra. De legalább sokkal korábban halunk meg, mint azok, akik pár száz kilométerre élnek tőlünk, tiszta szerencse ez amúgy, úgysem lenne miből kifizetni azt a sok nyugdíjat, lévén elmaradt a sokat emlegetett demográfiai fordulat, akiknek meg dolguk lenne befizetéseikből eltartani idős szüleiket, azoknak legjobbjai nagy tömegben menekülnek el ebből az országból.
A példátlan támogatottsághoz vezető parádés kormányzást egy kiérlelt, értékalapú, következetes politikai stratégia dúcolta alá. Az év, a januári Charlie Hebdo-merényletet követően a magyarok munkahelyét veszélyeztető gazdasági bevándorlók elleni védekezéssel kezdődött. Akkor és ott a nagy tömegben érkező koszovóiak jelentették azt a veszélyt, amit jól irányzott nemzeti konzultációval és néhány érzelemdús plakáttal sikerült elhárítani. Minekutána a koszovóiak úgy tűntek el az országból, ahogy jöttek, új ellenfél után kellett nézni. Egy ideig úgy tűnt, a drogmaffiát fogjuk nemzeti összefogással, valamint általános iskolások megpisiltetésével legyűrni. Ez azonban túl gyorsan sikerülhetett, mert pár hét múlva már a halálbüntetés visszaállítása volt az elsődleges nemzeti érdek. De valamiért ez sem volt elég jó az örök elégedetleneknek, emiatt megint új célcsoport került a kormánypolitika fókuszába: a keményen dolgozó kisember. Hamar kiderült azonban, hogy erre a kisemberségre kevéssé rezonál a magyar néplélek, a kemény dolgozásról nem is beszélve, de akkor valaki szólhatott, hogy az összevissza lövöldözésben már eltalálták a célt, csak nem vették észre nagy igyekezetükben: a menekültek pont megfelelnek ellenfélnek.
Látható tehát, hogy ez a lassan mögöttünk maradó év szép példája egy értékalapon politizáló kormánypárt kiérlelt stratégiai gondolkodásának és az erre épülő remek kormányzásának, aminek nem is lehet más jutalma, csakis ez a történelmi méretű támogatottság. Minden más magyarázat elvezethetne bennünket a felismerésig, hogy súlyosan reménytelen hely ez a Magyarország, esetleg arra is juthatnánk, hogy ellenzék nélkül persze könnyű, de jobb, ha mi inkább ragaszkodunk a valósághoz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
