Nem mer nagyot álmodni a Fidesz. Saját komfortzónájának rabja lett. A szóvilágé, ahol elég kliséparipákon rohamozva kardot lengetni, vádnyilakat röpíteni – csakis hun módi szerint, hátrafelé. Az EU kapuinál nem botondkodik, Oroszországgal lakájnyelven társalog, hiszen a külországi ellenség (és olykor a barát is) még visszaüt: csak a belpolitikai csatamezőnek ura a kormányzati kommunikációs had, igaz, annak korlátlan atyaúristene. Hogy honi csatatéren hívták viadalra, attól megdöbbent. Hogy érdemi sokaság sorakozott fel vele szemben, attól lefagyott.
Dinamikus elszakadás – így hívja a katonai zsargon a visszavonulást, feltéve, hogy sikerül rendezetten levezényelni, erőátcsoportosításnak álcázni. A kormányzat nem dinamikusan szakadt el az olimpiától. Seperc alatt taszította el magától a kabinet a budapesti ötkarikás játékokat, olyan gyorsan, hogy azt a holdudvari kommunikáció sem volt képes követni. Olyan gyorsan, hogy azt még a miniszterelnöki fej sem volt képes követni: Orbán Viktor egyszerre kárhoztatta a fővárosi olimpiamegölésért a Momentum Mozgalmat és az ellenzéket.
Ám hiba lenne azt gondolni, hogy a hatalom elgyávult, elkényelmesedett volna. Egy esetben hajlandó kilépni komfortzónájából. Amennyiben a komfortzónáját kell megvédeni. Ugyan igaz az az állítás, hogy a sok ezermilliárdból több százat vagy akár ezret is holdudvari zsebekbe lehet átirányítani.
Nem vitás, színtiszta állampolgári öröm, hogy ez megmaradt. Nem kérdés: szívszaggató oligarchabánat, hogy a remélt summa odalett. De a képlet egyértelmű: a pénz ugyan biztosít egyfajta hatalmat, ám a pénzt, az igazán nagyot a kormányzati hatalom fialja. Miért állna hát sorompóba egy közel sem biztos (lásd Los Angeles és Párizs valós esélyeit) vagyongyarapítási lehetőségért a rezsim, ha ezzel megerősíti saját ellenzékét, horribile dictu kormányzati alternatívát teremt. Tény, egy népszavazási kampánnyal a Fidesz dagaszthatta volna táborát, csakhogy az ellenzék is. Utóbbiban nem a számbeli növekedés lenne a riasztó: kevés az esély arra, hogy egymillió szavazót felszívjon az ellenzék, és 2018-ban lecserélje a kormányt. Az igazi veszélyt a hit újraépítése jelenti: hogy a kampány során sikerül meggyőzni a választókat, képes irányítani az országot az ellenzék, hazug az a fideszes sejtetés, miszerint „most ugyan nem feltétlenül jó, de ennél csak rosszabb lehet”. Ha az ellenzék exhumálja a hitet, akkor akár érdemi erőként élhet túl még egy ciklusnyi fideszes kormányzást.
Orbán a járt úton halad. Emlékeztetőül: amikor az internetadó ötletét egy tömegtüntetés után rögvest levette a napirendről, az ellenzéki politikusok pár napig kidüllesztett mellel járhattak, a civil szervezetek átütő erőről beszélhettek, de aztán az összetartás összeesett, mint egy kiszúrt lufi. Mert csak a folyamatos impulzusok mozgósítanak, és nem árt egy ellenségkép sem. Ezt a miniszterelnök pontosan tudja. Ahogy azt is, az idő neki dolgozik. 2018-ig kell ki- és egységben tartania a tábort és a holdudvart.
Mindenáron. Lehet, hogy az LMP végül eléri, hogy népszavazási kezdeményezést lehessen kiírni a paksi atomerőmű bővítéséről.
Megeshet, hogy összejön a referendum kiírásához szükséges szignó. És előfordulhat, hogy Orbán Paksot is elengedi. Mert 2018 számít. És az, hogy az ellenzék ne támadjon fel tetszhalálából. Amennyiben zsinórban harmadszorra is kormányra kerül a Fidesz, demokratikus eszközökkel szinte lehetetlen lesz leváltani. És addig sem kell keseregnie a hatalom embereinek – kis pénzekért bármikor lehajolhatnak: az olimpiára így is elment 20-30 milliárd, és épp most lett 90 milliárddal drágább a Puskás Stadion.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!