Tekintély, tekintély, tekintély – mantrázza magában ezt a szót. Önkéntelenül mormolja hajnalban, kávéfőzés közben, a buszon döcögve vagy este, félálomban. Ha kitörölhetetlenül rögzült, szintet léphet: egy újabb nyolcbetűs szóval. Tisztelet, tisztelet, tisztelet – zsolozsmázza egyvégtében. Amikor ezt hallja ki a villamos kerekeinek zakatolásából, a madarak fecsegéséből, az óra ketyegéséből, készen áll a végső fogalom befogadására.
Tekintélytisztelet, tekintélytisztelet, tekintélytisztelet – recitálja egyfolytában: amíg a szó menthetetlenül rá nem tehénkedik tudatalattijára; amíg automatikusan nem hajlik a dereka, ha rendőrrel, ellenőrrel, főnökkel, egyszóval bármilyen hatalommal érintkezik; amíg automatikusan nem csiklandja ínyét a kézcsókvágy, ha potentát kerül testközelbe. Ha mindezt őszintén érzi, jó honpolgára lesz e rezsimnek, s érdemes alattvalója saját magának.
Mert jelenleg úgy tűnik: jobban jár, ha önmagát utasítja rendre, mintha bármilyen felsőbbség teszi helyre. Ím, egy életkép a 21. századi Magyarországról. Egy tűzoltóautó sofőrjének édesapja súlyos beteg, hogy ápolhassa, fia fizetés nélküli szabadságot kér, amikor elöljárói nem reagálnak kérelmére, felmond – csakhogy közben beszól a főnökének, ami hibának bizonyul. A férfi sepercen belül a Fővárosi Ügyészség katonai törvényszéke előtt találja magát, a testület „kegyelmet gyakorol”, egy év próbára bocsátja, noha az ügyészség pénzbüntetésre ítéltetné a férfit. És hogy miképp hangzott a beszólás? Nos úgy: „nem vagy te vezetőnek való”. Mielőtt bárki azzal érvelne, hogy a hivatásos állományú fegyveres szervezetek (a tűzoltók is ide tartoznak) tagjainak esetében megengedhetetlen bárminemű fegyelmezetlenség, szögezzük le: semmi ilyesmi nem történt. Egyrészt a tűzoltóautó vezetője egy mindenképpen akceptálandó cél miatt kért segítséget. Másrészt betartotta a hivatalos utat, felmondani azért kényszerült, mert felettesei nem reagáltak kérelmére. Harmadsorban pedig mindössze a véleményét fogalmazta meg kulturált formában – miközben épp megvált a testülettől, tehát tettét ostobaság lenne fegyelmezetlenségnek, parancsmegtagadásnak értelmezni.
Az ügyészség szerint mégis bűncselekményt követett el a férfi. Ennél súlyosabb, hogy parancsnoka – nyilván azért, mert miután kilépett, másképp nem tudta megtorolni a „sértést” – feljelentette. Ügyészség és felettes egyaránt bizonyíték, a rendszer lényegének bizonyítéka. Annak, hogy ebben a rezsimben nincs pardon, ha valaki a felsőbbséget kritizálja – bárkit, akinek a rendszer ad hatalmat, legyen szó ellenőrről vagy tűzoltóról. Amennyiben a rezsim nem fenyítene automatikusan, érvelnie kellene. Argumentumoknak pedig híján van. Nem tudná például megindokolni, hogy miért nem számít semmit a polgári értékrendben előkelő helyen álló család (lásd beteg apuka). Ha szétszakadna a félelem csendje, tömegek elégedetlensége érne össze. A némaság állapota viszont külső nyomással (értsd: bíróság, kirúgás etc.) csak ideig-óráig tartható fenn.
A hosszú csendhez az kell, hogy a kormány öncenzúrára trenírozza polgárait. Hogy azok megrémüljenek maguktól, ha renitens gondolat villan át az agyukon, ha keserűek lesznek a közélettől. Épp ezért a hatalom egyetlen esetben sem tekinthet el a büntetéstől, ha valaki „köztekintélyt” sért – legyen az tűzoltóparancsnok vagy politikus. Szóval, ha úgy érzi, egyszerűbb hallgatni, kezdje edzeni a szájzáró izmait. De fennáll a veszély, hogy túlfejlődhetnek ezek az izmok, és soha többé nem tudja kinyitni a száját.
A némákat pedig nem védi senki (hiszen az anyjuk se érti a szavukat), összekapaszkodni sem tudnak. Úgyhogy megeshet, hogy mégis jobban jár azzal, ha a hatalom teszi helyre, mert így kénytelen megmutatni lényegét. És ha képtelen rejteni igazi arcát, akkor nem működik a rejtett diktatúra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!