Mi az igazi baj?

Nincs olyan nemzetközi szerződés, természetjogi törvény, illetve alkotmányos szabály, amely alapján eldönthető volna, hogy milyen mértékben fogadható el egy választási rendszer aránytalansága. Ha ebben igazuk volna a kritikusoknak, akkor az 1990 és 2010 között használt rendszert is antidemokratikusnak, a választói akaratot semmibe vevőnek kellene nyilvánítaniuk, és ebből következően visszamenőlegesen is meg kellene kérdőjelezniük a rendszerváltás minden parlamentjének legitimitását.

Az Áder János által ismertetett koncepció olyan vegyes rendszer, amely az egyfordulós választás, a kompenzációs elem kiiktatása és a többségi elven eldőlő egyéni választókerületek arányának növelésével többségibb karakterisztikájú az 1990 óta használtnál. De egy választási rendszer nem csak akkor demokratikus, ha arányos. A tisztán listás, a tisztán egyéni választókerületi, a kompenzációs elemet tartalmazó és az azt nélkülöző vegyes választási rendszerek is mind lehetnek demokratikusak vagy antidemokratikusak. A kérdést a létrejöttük körülményei, az adott ország pártrendszeréhez való viszonyuk és a többségi akarat érvényesülésének biztosítottsága döntik el. A választói akaratot közvetlenül leképező, listás, arányos rendszerek jellemzően töredezettebb pártrendszereket képeznek, amelyekben ritka, hogy egy párt vagy pártszövetség többséget szerezzen. Így a választók kizárásával folytatott politikai alkuk döntik el a kormány összetételét és a kormányprogramot, ami önmagában is kizárja, hogy egy ilyen megoldás normatív alapon demokratikusabb volna.

A Fidesz 2010-ben demokratikus választáson szerzett alkotmányozó több­séget, és ennek birtokában mind formálisan, mind pedig politikailag legitimen nyúl hozzá a parlamenti választási rendszerhez. A jelenlegi koncepció a pártszerkezetbe több ponton, aktívan beavatkozva a korábbiaknál is dominánsabb kétpártrendszer irányába mozdítja el hazánkat – ez még akkor is elfogadható, ha relatíve csökkenti a kisebb pártok mandátumarányát. Szabad a választási rendszer révén formálni egy pártrendszert, ez értékválasztás is lehet, de közben a pártszerkezeti status quóra is tekintettel kell lenni. Hiszen forradalom híján – mondjon erről bármit is Orbán Viktor – a folyamatosság érték, és arra nincs felhatalmazása még egy kétharmados pártnak sem, hogy rendszerszintű módosítással gátolja a kisebb pártok parlamenti képviseletének létrejöttét. A demokratikus ellenzék megerősödéséig ez a rendszer csak a jelenlegi egyetlen nagy párt, a Fidesz számára kedvező. Viszont kétségtelen, hogy egy komoly választói támogatottságú, országos lefedettségű ellenzéki mozgalom számára a kétharmados parlamenti többség megszerzésének lehetőségét is magában hordozza, ráadásul a 2010-esnél alacsonyabb választói támogatottság mellett.

Nem a választott modell az elfogadhatatlan és antidemokratikus, hanem a demokratikusan kialakított pártrendszer szerkezetét figyelmen kívül hagyó, indokolatlan kis pártellenesség. A szükséges ajánlószelvények számának relatív növelése értelmetlen és szükségtelen szigorítás, a jelöltállítási időszak rövidítése pedig az átalakított önkormányzati választási rendszerhez hasonlóan újabb eszközzel gátolja a választói akarat leképeződését. Az országos listaállítás ugyan könnyebb lesz, de a kis pártok helyi jelöltállítási esélyeinek korlátozásával a rendszer megfoszt egyes polgárokat a választás lehetőségétől.

Még csak a nagyobbik kormánypárt javaslatának részletei ismertek, akár át is alakulhat a terv. Például nincs meghatározva az egyéni választókerületek száma, a választókerületek határai és a népességi viszonyai, továbbá a határon túli magyar állampolgároknak az érvényes állampolgársági szabályozás mellett legitim választójoga sem. A korrigálandó kis pártellenességen túl az egész rendszer demokratikusságát a választókerületeket és a határon túliakat érintő szabályok döntik majd el.

Ha e kérdések a helyénvaló irányba dőlnek el, akkor a jelenlegi ellenzék demokratikus oldala számára nem marad más hátra, mint hogy a magyar választók többségének szimpátiáját kiváltva, illetve visszaszerezve, akár kétharmados mandátumtöbbségű győzelmet aratva, korrigálja az elmúlt év politikai és alkotmányos ámokfutását. Az összefogás népszerű kényszere viszont nem szükségszerű, mert a többségi jelleg lehetővé teszi akár egy önállóan induló jelöltállító szervezet határozott győzelmét is. Csak támogatók kellenek hozzá és tisztességes választókerületek, illetve korlátozott befolyású határon túli szavazatok. Ha ezek nem lesznek, akkor az antidemokratikus választási rendszer miatt valóban megszűnik a magyar demokrácia. Mindaddig azonban nem a bojkott a megoldás, hanem a demokratikus el­­lenzék társadalmi támogatásának növelése.

(A szerző a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja.)
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!