Hét éve kíséri a daganatos, súlyos beteg és haldokló gyermekeket útjukon Fodor Éva pszichológus Pécsen. Idén ő az egyik szakember, aki átvehette az Érintettek díjat, amit szülők, gyerekek adományoznak annak a személynek, aki kiemelkedően sokat tett értük. Fodor Éva lapunknak elmesélte, milyenek a mindennapok, hogyan játszanak, örülnek a gyerekek egy olyan osztályon, ahol még a felnőtteknek is meg kell küzdeniük a nehézségekkel.
Fodor Éva (Vica) 2011 óta dolgozik a pécsi klinika gyermekonkológiáján, és bár mindig tudta, hogy pszichológusként szeretne az embereknek segíteni, nem tervezte, hogy ezt épp az onkológián, súlyos betegek közt teszi majd. Nem könnyű feladat ez, hiszen nem mindegyiküknek sikerül legyőzni a betegséget.
„Az elején sem volt nehezebb a munka, mint most, bár az elmúlt hét évben sok tapasztalatot szereztem. A kihívások ellenére nagyon sok örömet szerez. Ilyenkor nem kell nagy dolgokra gondolni, csak arra, amikor látjuk a gyerekeket motorozni a folyosón, gyurmázni, vagy amikor velük játszunk, »főzőcskézünk«. Ez mindig mosolyt csal az arcunkra. Kísérem őket az útjukon, és segítek nekik, ahogy tudok” – fogalmaz.
Együtt az úton
A páciensek egyébként sok időt töltenek a közel 20 ágyas osztályon, hónapokat, akár egy évet is bent fekszenek. Az, hogy a szakember miképpen támogatja a gyerekeket, mindig tőlük függ. Hiába találná ki, hogy mit csináljanak, mindig a betegeken múlik, hogy nekik épp mihez van hangulatuk. Figyelembe kell venni a gyerekek aktuális állapotát, hogy az mit tesz lehetővé. Ehhez kell alkalmazkodni.
Előfordul, hogy a szülőkkel együtt társalognak vagy játszanak, esetleg relaxálnak. „Van, akivel beszélgetünk a betegségről, a halálról, de olyan esetekben is próbálok segíteni, mikor valaki fél egy vizsgálattól, műtéttől, vagy nehézséget okoz egy gyógyszer bevétele. Nagyon változó, kinek mire van szüksége. Ha egy gyermeknek nem sikerül legyőzni a betegséget, végigkísérjük őt ezen az úton. Mindig mellette haladunk, az ő útját járjuk végig. Van, aki akar a halálról beszélni, más egyáltalán nem. Elő fordul, hogy csak szimbólumok mentén tudunk kommunikálni” – fejti ki Fodor Éva.
Az osztályon három hospice nővér is dolgozik, akik házhoz is mennek, ha a szülők szeretnék az utolsó időkre hazavinni gyermeküket. A pszichológus ilyenkor is kijár a családokhoz, ha erre igény van. Sőt vannak szülők, akiknek a gyermek elvesztése után is nyújt szakmai segítséget.
Játékok, mesék, motorozás
A beszélgetés során Fodor Éva leszögezi: nincs állandó, nagy szomorúság az osztályon. A gyerekek játszanak, nevetnek, élik a mindennapjaikat. Meséket akarnak nézni, játszani, motorozni, az édesanyjukkal lenni. Küzdenek a betegséggel, persze, de ők is átlagos gyerekek, viccesek, aranyosak, kedvesek, mosolygósak. Vannak érthetően rosszabb napok, lehetnek elesettebbek, fáradtabbak, az orvosok, szakemberek ilyenkor is ott vannak, támogatják őket. De nem csak ebből áll az élet, ugyanúgy velük örülnek. Sokat segítenek a bohócdoktorok is, akiket a kicsik nagyon szeretnek.
Vannak olyan betegek, akik kifejezetten közel állnak Fodor Évához, akikkel „barátibb” a kapcsolat, bár a szakember minden esetben a pszichológus, segítő marad. „A legtöbb gyerekkel próbálok jó, baráti kapcsolatot kialakítani, néhányukkal ez szorosabb, mert jobban igénylik, nagyobb szükségük van rá. Néhány, már gyógyult gyermekkel most is kapcsolatban vagyok” – meséli.
A családok elszakadása is nehézséget okozhat egy ilyen helyzetben, hiszen bár az édesanya a daganatos gyermek mellett van, a testvérek, édesapa és más rokon nem feltétlen tud ott lenni a kórházban. A szakembereknek a szülők megnyerése is nagyon fontos, hiszen tulajdonképpen rajtuk keresztül vezet az út a gyermekhez. Ő csak akkor kapcsolódik, és érzi magát biztonságban, ha azt látja, hogy a szülő is elfogadó.
Óriási segítség a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika orvosaiból alakult Őrzők Alapítvány által kiadott, A bátorságpróba című könyv is, ami ingyenesen hozzᬠférhető. A kötet a fiatalokra váró, embert próbáló vizsgálatokra, kezelésekre készít fel, a számukra érthető nyelven és rajzokkal. Ezt a szülőkkel együtt forgathatják. De az orvosok is igyekeznek úgy elmondani, hogy mi történik, magát a betegséget, a kórházi létet, hogy azt a gyermek is meg¬ értse, a saját nyelvükön beszélnek velük.
A legnagyobb elismerés
Vica odaadó munkájáért a múlt héten vehette át az Érintettek Egyesület által két éve alapított Érintettek Díjat a nem orvosi kategóriában. Az elismerést szülők ítélik oda annak a szakembernek, aki szerintük kiemelkedően sokat tesz a daganatos gyerekekért és családjukért. Vica egyáltalán nem számított az elismerésre, mikor telefonon hívták, azt hitte, rossz számot tárcsáztak. A szülők közül senki sem jelezte felé, hogy jelölték volna, sőt, mint kiderült, a gyerekek sem szóltak, szerették volna, hogy meglepetés legyen. „Nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a díjat a szülőktől/gyerekektől, ez lehet a legnagyobb elismerése a munkánknak. Ez nem egyedül az én érdemem, egy nagyon jó csapat áll mögöttem, nélkülük nem működne ilyen jól az osztály. Bízom benne, hogy a jövőben sok segítő szakember átélheti még az örömöt, ami azzal jár, hogy ilyen díjat kapnak.”
A pszichológus a díj kapcsán az Érintettek.hu oldalon megjelent interjúban úgy fogalmazott: „Siker, ha rám mosolyog egy gyerek, akiből egyébként huszonnyolc cső lóg ki épp. Siker, ha valaki, akinek már nincs ereje szólni vagy mosolyogni, felém nyújtja a kezét, hogy fogjam, és így ülhetek mellette. Siker, amikor egy kamasz először velem osztja meg a bakancslistáját.”
Borszékiné Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület elnöke a díjak átadásakor a betegek oldaláról is megmutatta, mit jelenthet a segítség. A gyerekek érintettként mindannyian tudják, hogy az otthonunkból kiszakítva, életük talán legnehezebb időszakában a kezelések és kontrollok szigorú rendjében milyen fontos az odafigyelés, a kedvesség és egy kis mosoly. A dolgozók talán nem is tudják, hogy egy-egy apró figyelmességgel, segítő szerepük hitelességével képesek megtöbbszörözni a beteg gyerekek és szüleik erejét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
