(Az alábbi mondatok mindegyike – kivétel nélkül – idézet. Tartalmi változtatás nélküli szerkesztett változatai 1992 és 2009 közötti beszédeknek, interjúknak, nyilatkozatoknak. A fenti írás minden egyes mondata Orbán Viktortól származik.)
Nincs ma felelős kormány Magyarországon. Azért nincs, mert a kormány ma nem felelős a parlamentnek. Alkotmányos értelemben persze az, de két dolog megkurtítja ezt a felelősséget. Először is: a kormány mindent megpróbál annak érdekében, hogy kivonja magát az ellenőrzés alól. Másrészt úgy gondolják, hogy csak egyetlen kormányzati minta képzelhető el, s a jelenlegivel szemben nem látnak semmiféle alternatívát. Amit a kormány törekvései kirajzolnak, az egy keleties, oroszos típusú társadalmi berendezkedés megvalósítása. Nem olyan brutálisan, mint ahogy megszoktuk tőlünk Keletre, hanem ennek a közép-európai, kicsit operettes hangulatában.
A miniszterelnököt nem egyszerűen egy polgári személynek tekintik, aki négy évre vállalkozott a kormány irányítására, hanem az egyedüli lehetséges embernek. Ilyen körülmények között a kormánytöbbségnek nincsenek meg a lélektani előfeltételei, amelyekkel ellenőrizhetné a kormányzat működését. A racionális vita helyett a kormánypárti képviselők hitalapra helyezték a kormányhoz fűződő viszonyukat.
Egy ideológiailag vezérelt gazdaságpolitikával csak össze lehet zúzni, és le lehet rombolni egy gazdaságot. A politikusoknak és a pártoknak nem szociális érzékenységgel kell dolgozniuk, hanem szociális felelősséggel. A nemzetközi gazdasági recesszió kedvezőtlen hatása akkor mérsékelhető, ha sor kerül az államháztartás, illetve az adó- és nyugdíjrendszer reformjára. A növekedés a kiadások csökkentésével elérhető. Újra kellene gondolni például a nyugdíjrendszert, a családi pótlék alanyi jogon történő kifizetését, a társadalombiztosítás mai rendszerét és a munkanélküli-segély jelenlegi formáját.
Ennek az országnak a sorsát olyan kormány tudja rendezni, amelyet a felhalmozott feszültségek nem rettentenek vissza az állam további visszaszorításától, nem enged sem egy jobb-, sem pedig egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Ilyen kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse és elfogadtassa a polgárokkal, hogy minden annyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtettük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül.
Ez a rendszer, amit ők fölépítenek, az ugyan politikailag racionális, egy vasárnap működik, amikor megnyerik a választást. De valójában a két egymástól négy évre lévő vasárnap között rendkívül költséges, és fenntarthatósági válságokat hoz magával.
A kormánykoalíció súlyos károkat okozott a politikai kultúrában. Ellent kell állni annak, hogy azon az alapon vegyék fel a harcot, hogy egyik oldalon vannak a tiszták, másik oldalon a gonoszok, hogy az egyik oldalon állnak a hazafiak, a másikon meg a hazaárulók. Nem szabad engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket végső soron ne partnereknek, versenytársaknak, hanem kiiktatandó ellenségnek tekintsük.
A kérdés az: elfogadható-e egy parlamenti képviselő számára, hogy morálisan igazolható okból akár a legkisebb mértékben megkurtítsák az alkotmányos elveket? A válasz az, hogy bármilyen erkölcsi okról is legyen szó, ez sohasem történhet meg. Az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.
Tartani kell az olyan politikusoktól, akik miniszterelnökségüket, miniszteri pozíciójukat, parlamenti képviselőségüket valamiféle küldetésnek tekintik. Nagyon veszélyes az a politikus, akire a szerep rámerevedik, mint egy páncél. Nem szabad azt gondolni sohasem, hogy a politikus pótolhatatlan.
Abban a pillanatban, amikor egy politikus, vagy politikai párt azt gondolja, hogy ha nem ő vezeti az országot, ha nem ő van többségben, akkor tragédia lesz – az egész országra nézve veszélyt jelent. Az ilyen politikai kultúrában a vezérre csak azért van szükség, mert ő tudja magát a leglátványosabban feláldozni. Akik pedig a vezér mögött állnak, ugyanezt teszik, csak nem látszik annyira. Az effajta lelki beállítódás romboló a politikában. Ennek nem lehet happy end a vége.
A hektikus, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan kormányzati döntések korszaka lejárt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!