Sanyi – a faluban, ahol a nagyapám élt – a sarki kis piszkosban volt törzsvendég. Mindenhez értett, az atomfizikától a ritmikus sportgimnasztikáig. Képtelenség volt vitába szállni vele. Mikor én megismertem, már nem is próbálkozott vele senki. Egyedül ült, és puffogott magában, beszélt össze és vissza, káromkodott nagyokat és nevezett ostoba idiótának, elvetemült hülyének mindenkit, akárki került is szóba ott. A Nobel-díjast és a csapost egyként. Tán minden kocsmában akad ilyen: a helyi tahó. Nem tudom, mi lehet vele, azt se, hiányzik-e bárkinek.
Péntek este nem láttam, csak hallottam a bekapcsolva hagyott tévét, rögtön ráismertem. Ez csak a Sanyi lehet.
De Lajos volt, a Kósa. Róla csak mi tudjuk, már régóta, hogy ő csak egy Sanyi – széles látóköre, kifinomult szavajárása, bölcs megfontoltsága teszi azzá. Kicsit messzebbről úgy tűnik, mintha komoly politikus lenne, alelnök a centrális erőtérben. Ezért aztán – ne legyen kétségünk – míves beszédét, vegytiszta gondolatait mára biztosan lefordították angolra, németre és franciára. Hogy az Európai Unió egész kormánya nem komolyabb testület, mint egy vidéki horgászklub vezetősége. Az elnök Barroso meg pont olyan, mint egy jelentéktelen NB II-es csapat vesztes edzője. A riporter ezen a ponton megpróbálta ugyan beszúrni, hogy a kasszakulcs azért náluk van, de ez sem zökkentette ki a mi kérlelhetetlen igazságosztónkat. Így még volt módunk megtudni tőle, hogy az Európai Bizottságban csupa másodlagos frissességű ember ül, akik otthon már nem kellettek, hát elküldték őket, ne zavarjanak sok vizet. Fontos dolgokról kellene dönteniük, de halovány dunsztjuk sincs az egészről, ne csodálkozzunk hát, ha a felelősség is teljességgel hiányzik belőlük. A leghülyébbek mind közül a magyar biztosok, persze, a mostani egy konkrét marxista.
Végül is, nem tért le ő a kijelölt útról. Kirajzolódik itt, kérem, a gondolati ív. A „Brüsszel nem Moszkva” kitételtől, a „nem leszünk mi gyarmat” érintésével egészen a „vidéki kócerájig” tart, ami szerinte nem más, mint egy horgászklub. Ez lesz mostantól a kötelező szónoki fordulat, nyilván.
Csak közben aggódva olvasom, hogy a Főnök ingerült. Egyre fogyó türelemmel értetlenkedik, miért nem akar nekünk pénzt adni ez a sok brüsszeli tehetetlen. Mégis mi bajuk velünk, meg a kormányunkkal? Bokáztatják állandóan, kérdezősködnek, vizsgálódnak, de utalni, azt bezzeg nem akarnak. Ül már két hónapja, hogy zsibbad bele altájilag egészen, de csak nem jönnek tárgyalni vele, csak nem hozzák a pénzt. Ki érti ezt?
Hát a Sanyi, ő biztos érti ezt is!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
