Vegyészmérnök és középiskolai kémiatanár volt sokáig. Szántay Judit.

Vonzódom a vegyészekhez, mi tagadás.

Talán, mert foglalatosságuk oly távol esik az enyémtől, épp azért. Vagy tán, mert rendesek, muszáj nekik rendesnek lenniük, különben folyton fölrobbannának. Én pedig szeretem a rendet, a rendes embert, azt is.

Nem mondom, valamikor előadódott kémiatanárral némi differenciám, de az harmincöt éve volt. Karakas tanár úr ma már atyai barátom; ha kémiai, no meg fizikai, matematikai, tudománytörténeti, várostörténeti és bármi egyéb kérdésem van, már gmailezek is neki; biztos lehetek benne, hogy postafordultával részletes, kimerítő és tudományos teljességre törő válasz érkezik.

Nemrégiben a szódavíz készítésének mikéntjéről és históriájáról kaptam tőle kimerítő tájékoztatást.

De nagy szeretettel emlékezem Varga Ernő tanár úrra is, aki igazi européer, humán műveltségű, zeneszerető és melegszívű vegyésztanár volt.

És még jutnak eszembe más vegyészek is, Lajos barátom és az ő Judit asszonya Verőcéről, vagy Dobó János, aki műanyagos volt és persze értelmiségi mindenekelőtt, vagy Szabó Lajos akadémikus, akit hetente kétszer láttam, mikor órán papucsoltam a Visegrádi utcában, lévén az ő felesége, Szabó Zsuzsa az én kedves zongoratanárom. (Cipőt le kellett venni.)

Kicsi a világ, a vegyészvilág is.

Új barátnőm, Szántay Judit is a műanyagkutatóban kezdte, és férje, Szántay Csaba akadémikus megosztva kapta a Széchenyi-díjat Szabó Lajossal.

Judit 1960-tól tanított, 64-től nyugdíjazásáig a József Attila Gimnáziumban. Munkáját csak egy évre szakította meg, amikor férje mellett dolgozott Amerikában.

Judit igazi kísérletező alkat. A kísérletekkel is kísérletezett és kísérletezik ma is.

1989-ben föltalálta a „csempét”. Lakásfelújítás után maradt néhány doboz fölös csempe náluk ugyanis. Azokon kezdte a kémiai kísérleteket a gyerekekkel végeztetni és az ötlet fényesen bevált. Kémcső helyett a csempe lett a kémiai kísérletek legfőbb eszköze, arra cseppentek a savak, a lúgok, az oldatok, azon hancúroztak a reakciók.

Judit 1993-ban nyugdíjba vonult. De nem nyugalomba. Főállású nagymama lett, majd – felcseperedő Gina unokájával együtt – föltaláló, menedzser, tanszeres, mindenes. Elébb egy Görgető névre keresztelt mértékegység-átváltót szabadalmaztattak, majd egy játékos latin nyelvtanuló oktatódobozt, s jöttek eztán a mindenféle kémiai rendszerző tankönyvek, tematikus, szótárak, könyvjelzők, „puskák”, „memócák”. Átrándultak a humán tudományok világába is, nemrégiben készült el a görög-római hitvilág főbb szerep­lőit, elemeit felvonultató gusztusos könyvjelző csomag és készül az Ószövetség kislexikona is.

Judit és unokája sorra nyerik a díjakat, érmeket, miegymásokat itthon és külföldön is, és bizony mostanság már némi jövedelem is fakad a szabadalmazott és a Tankönyvkiadó által forgalmazott játékokból.

Elnézem ezt a boldog mosolygós tanárasszonyt, aki nem bír megállni és nem is akar, és aki „en passant” említi, legyintve, hogy most műtötték, nyáron, rákkal, de nem ez a fontos, hanem az élet, a ténykedés, az ötlet és Gina mindenekelőtt.

És a kísérlet, mert az az élet, egy nagy és szép kísérlet, mi is lenne más.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!