1999. október 23-án a Ku-Klux-Klan bevonult New Yorkba. A fajüldöző szervezet megjelenése a sokszínű, multikulturális nagyvárosban hatalmas botrányt kavart.
A rendőrség először betiltotta a felvonulást – méghozzá New York állam egy 1845-ös törvényére hivatkozva, amely nem engedélyezi, hogy valaki utcai demonstráción eltakarja az arcát. Márpedig a Ku-Klux-Klan emberei hagyományosan csuklyát viselnek. A Ku-Klux-Klan azonban jogorvoslatot kért és végül egy szövetségi bíróság a New York-iak – köztük Giuliani polgármester – tiltakozását figyelmen kívül hagyva igazat adott neki. Az indoklás érdekes volt: a bírák úgy látták, hogy az adott körülmények között a felvonulók fizikai épsége veszélybe kerülhet, vagy gazdasági érdekeik sérülhetnek, ha felismerik őket – miközben éppen véleménynyilvánításuk alkotmányos jogát gyakorolják.
A provokatív felvonulásból aztán vérszegény, csendes álldogálás lett New York állam legfelsőbb bírósága előtt – hanem az ellentüntetés, az sokáig emlékezetes maradt. Hatezer dühös ember nézett farkasszemet a legalább ezer rendőr által védett kissé megszeppent tizennyolc Ku-Klux-Klan taggal. A tér már órákkal korábban megtelt, alkalmi szónokok, énekesek és szavalókórusok tüzelték az amúgy is feldúlt hallgatóságot. Ekkora túlerő láttán majdnem megszántam a rendőrök hathatós védelmére szoruló jelentéktelen csoportot – amelyet harcosabb antifasiszták többször is megpróbáltak megtámadni –, 16 embert le is tartóztattak, miközben három rendőr is megsérült. Egy és egy negyed óra múlva véget ért a show: a Ku-Klux-Klan felszívódott, a népünnepéllyé átalakult ellentüntetést pedig a rendőrök egy idő után feloszlatták. New Yorkban azonban még napokig ez volt a fő beszédtéma. A KKK provokációjának megítélésében mindenki egyetértett. De már a betiltás, vagy engedélyezés kérdéséről kemény viták dúltak. Az Amsterdam News, a Ku-Klux-Klan által leginkább veszélyeztetett közösség, az afroamerikaiak lapja például leszögezte: „ha nem állunk ki a Klan jogaiért, akkor nem lesz jogunk senki más jogaiért sem síkra szállni”. A különböző baloldali és szocialista csoportok szintén azt emelték ki, hogy a tiltás, mint jogi eszköz roppant veszélyes lenne, hiszen végülis bármikor, bárki ellen be lehet vetni – ők is inkább az ellentüntetést és a spontán tömegmozgalmat tartották a megfelelő válasznak.
A Ku-Klux-Klan azóta sem próbált felvonulni New Yorkban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!