Ma a berlini kancellária az archimédeszi szilárd pont, amelyről az offenzívában lévő nacionalista és populista politikusok kifordítanák sarkaiból Európát.

 

Ez a Merkel megbuktatásáért folyó harc igazi célja, lévén a német kancellár asszony a fő akadály az unió meghódításáért folyó küzdelmükben. Több ez tehát holmi német koalíciós kötélhúzásnál, két kontinentális koncepció ütközik itt. Az unió létrehozásakor történelmi talonba tett nacionalisták kitörtek karanténjukból. S már dehogyis akarják szétverni az EU-t: irányítását próbálják átvenni, és akként jellegét megváltoztatni. Kezdve migrációs politikájával. A liberális, demokratikus Európát elzárkózó erőddé téve, amely természetesen óhatatlanul illiberálissá válik. Csak találgatni lehet, hogy a fiatal Kurz osztrák kancellár a Merkelnek ultimátumot adó belügyminiszterrel, a bajor Seehoferrel találkozva tisztában volt-e a kifejezés baljós csengésével, amikor a „készségesek tengelyét” igényelte az illegális migráció ellenében. Jelesül olasz– osztrák–német tengelyt említett, ám a berlini csata eldőltéig nem lehet megmondani, milyen politika forogna rajta.

Hiszen éppen ezen államok óhatatlanul felidézik a hajdani tengelyhatalmakat, amelyek emlékét a Merkelhez hasonló uniós politikusok megtagadták, ám az itáliai újfasiszta Salvini vagy Kurz koalíciós partnerei mintha újjáélesztenék. Hogy a brit Guardian publicistája Orbánt se felejtse ki e formálódó tengelyből. S ő kitágítja a horizontot: Trumpban és Putyinban is felfedezve tengelytákolót. Nem alaptalanul, hiszen az amerikai elnök éppen a berlini csata kellős közepén adott hangot Merkel-utálatának, a szövetségesi kapcsolatokban példátlan módon szurkolva a német kancellár megbuktatásáért. S mivel Trump ráadásként kvázi odaadta – semmibe véve az atlanti országok szankciópolitikáját – az oroszoknak a Krím félszigetet, földrészünk összes területi revízióról ábrándozó figurája (bizony magyar kormányszócsőben is!) okkal érezhetett effajta új tengelyhatalmi támogatást. Persze leginkább Európa fő revizionistája, a szovjet birodalom szétesését történelmi tragédiának tartó és láthatóan a visszacsináláson ügyködő Putyin érezheti magát nyeregben. Utóvégre Moszkva pénze bizony eljutott az olasz és osztrák, immár kormánytényezővé vált szélsőjobbhoz (és naponta új leleplezések jönnek, hogyan finanszírozták oroszok a Brexit-kampányt). Trump kampánya sem lehet nekik hálátlan.

Ezeknek a láthatóan nagyon is együttműködő szélsőjobboldali erőknek kapóra jött az ősi törzsi ösztönöket és félelmeket előhozó migrációs válság, amelyet – a velük ellentétben összehangolt politikára képtelen – mérsékeltek kétségtelenül gyakran alábecsültek vagy tévesen kezeltek. A szélsőséges (kivált orosz) forrásokból rémhírek cunamija zúdult az emberekre, hogy a régi recept szerint megvédésükre előugorjanak a demagóg népvezérek. A valós migránsveszélyt gátlástalanul eltúlozva, sikerült is kapkodásra kényszeríteniük, defenzívába szorítaniuk Merkelt és társait, akik most próbálnak fordítani a képleten. Egyelőre a nacionalista térnyerés vitathatatlan, s akként az Európai Unió eltérítése eredeti céljaitól sajnos reális lehetőség. De ez a nagy mérkőzés még nem dőlt el, sugalljon bármit is nálunk az orbáni propaganda, amely voltaképpen egyedüli a többségi pozícióban.

Éppen ezért lehet sorsdöntő csatatér a jövő esztendei európai parlamenti választás, amelyen a kisebb részvétel okán megnőhet a nacionalista pártok aránya és vele unióalakító befolyása. A Merkel-meccs ennek előjátéka, s kimenetele sokban kihat majd a jövő évi összecsapás alakulására.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!