Sokféle tud lenne a karácsony, öreg vagyok, sokféle karácsonyom volt nekem is. Kisgyerekkorunkban ki-helyezett karácsonyunk volt; apai nagyszülőknél, nagynéniknél telt el jobbadán, őhozzájuk jöttek át szüleink az Október utca 20. szám alatt állott ősi, klasszicista bérház második emeleti, gangra néző, sötét, kétszobás lakásába.
Aztán megjöttek külhonból az anyai nagyszülők, és anyánk leküzdötte apánknak a karácsonyozással kapcsolatos ódzkodását; a hatvanas évektől harminc éven át otthoni, nagyszabású, teljes létszámú családi összkarácsonyok estek, a részvevők változtak persze, öregek mentek, ifjak, újak jöttek, mindig voltak barátok is, többnyire olyan családokból valók, melyekben nemigen volt szokásban a karácsonyozás. Volt ingakarácsonyom, mikor vidéki barátnőmmel szenteste tíz órakor az utolsó vonatra szálltunk, melyen nem utazott rajtunk kívül egy teremtett lélek se már, és még elértük a falusi, éjféli misét, és el a terített asztalt, a süteményhegyeket és a hatalmas, meleg dunnát; szép volt az is.
Aztán kihalás következtében új családba találtam magam, amelyben szintén szép karácsonyok estek, változtak persze szokások, változtak étkek, de őriztem és hagyományoztam régi életeimből is rekvizitumokat.
Csak megjegyzem, hogy van sok más karácsony is, ott van például a kutyakarácsony, amikor szenteste kivert kutyaként kóborol az ember nyitott kocsmát keresve cimboráival. Megvan a hangulata ennek is, de azért nagyon nem bánom, hogy soha nem volt benne részem.
Pár éve sajátos, is-is karácsonyaim vannak, némi ingázással tarkított, de azért mégiscsak családi karácsonynak mondhatnám ezeket. Nincsen okom panaszra, a fő pillérek meglesznek idén is, az asztalon pedig az újdonságok mellett ott lesz minden, ami emlékeztet a múltra, mert azt megtagadni nekem sosem volt szokásom, már csak azért sem, mert én abból élek, ugyebár.
A karácsonyi asztal nem felejt. Rajta lesz minden mi volt.
Csinálok tarte-ot, ahogy anyámtól tanultam. Egy rész vajhoz két rész liszttel, kis vízzel a tésztát gyúrva, pihentetve, sütőkarikába nyomkodva, tejfeles, reszelt sajtos kulimásszal kiöntve és megsütve szépen. Lesz nagyanyánk roquefort krémje, ahogy ők ették Algériában, és apánkféle kaszinótojás, kis szardellapasztával bolondítva. És felvonulnak az asszonyok is, egy feleség orosz káposztalevese, scsí háromféle húsból, kétféle káposztából, jól zöldségelve a végén habarva, lesz gőzgombóc, talán ami egy másik életből maradt. A töltött káposztát húgom szállítja majd, egy elholt anyós tanításai szerint készítve el; olyan súlyos cigány töltött káposzta lesz az, hogy majd’ beszakad majd az asztal alatta.
Egyeztetni is kell ilyenkor, néha stikában, meg kell tudakoltatni például, hogy mit készít a volt férj új asszonyának anyukája, hogy elkerüljük a fölösleges átfedéseket.
Lesz mozgás idén is; az ételek egy része útra kél; a húsok dobozba ülnek, a levesek dunsztosüvegbe húzódnak, tiszta konyharuhába bújnak a bejglik, kosárba sorakoznak, és utaznak nagymamától unokához, anyukától volt anyóshoz, egyik férjtől a másikhoz, vonulnak városról falura, faluról Pestre, Pestről Budára.
És mindig vannak új fejlemények is, hideg kacsasült gyümölcsszósszal például, ami régi életeimben nem volt szokásban, de mostanában rákaptam. No meg eszi más is, gyerek is, aki nem kérte, vágyta, hogy én főzzek őrá, de hát így alakult, most már annak kell örülni, aminek lehet, és a hideg kacsasültnek például, nagyon is lehet, pláne gyümölcsszósszal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
