A „Trianon-emléknap” közeledtével állni látszik az idő Magyarországon és Romániában is. Azok számára pedig, akik azt hiszik, hogy a mély nemzeti érzések és konfliktusok valóban a nemzeti zsigerből fakadnak, gyorsan rögzítsük: a nézeteltérések egyáltalán nem „történel miek”, az érzések helyett pedig az érdekek diktálnak, amikor a konfliktus látszatából és látszatával élnek román és magyar politikusok.
Június 4. közeledtével két rendkívül látványos, és jól hasznosítható műbalhét is sikerült összeguberálni a román-magyar porondon. A kolozsvári önkormányzat engedve a kolozsvári román nacionalista lobbinak – elhelyezett egy emlékplakettet Mátyás frissen restaurált szobra elé ezzel a szöveggel „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”. A felirat ellen a helyi magyar közösség tiltakozott, mert az a román nemzetet Mátyás magyar király sajátjaként tünteti föl. (Talán városi legenda, talán nem, hogy Nicolae Iorga történész ezzel a szöveggel eredetileg a szobrot védte: abban bízott, ha meggyőzi a román szélsőjobbot, hogy Mátyás a román nemzethez tartozik, nem rombolják le a város jelképét a vasgárdisták. A szobor tényleg megúszta, de Iorgát – aki ellen most a magyarok háborognak – 1940-ben szélsőjobboldali nemzettársai megölték.) Az egyre élesedő konfliktus nyilvánvalóan kolozsvári belügy: a román polgármester már a következő évi választásokra készül, ízlelgeti, meddig terjed a magyarok kompromisszumkészsége és tűrésküszöbe, mennyire és mivel mozgósíthatóak a románok. A magyarok szintén önmagukat próbálgatják. Az RMDSZ tagsága „polgári engedetlenségi” akcióra buzdított: el kell fedni a Iorga-idézetet virágokkal, ha már a táblát az önkormányzat nem akarja eltávolítani. A most szerveződő Erdélyi Néppárt tagjai azzal érveltek, a virágozás nem polgári engedetlenségi akció, jogállamban feljelentést kell tenni a jogszerűtlen feliratozás ellen. Egészen közelről jól látszik: magyarok és magyarok, románok és románok, románok és magyarok nagyon sok oldalú, sokszereplős, sokesélyes játszmája ez. A magyar diplomácia és Füzes Oszkár bukaresti nagykövet azonban – dacára a látszatnak – nem hajol ilyen közel Kolozsvárhoz, nem vizsgálja érdeklődéssel Erdély finommechanikáját. Füzes Oszkár megjelent Kolozsváron, és ő, a diplomata, a civil engedetlenség jegyében, szintén virágot helyezett el a feliratra. A közelben posztoló rendőr magyarul udvariasan figyelmeztette, hogy ez szabályellenes. A történet természetesen itt nem ér véget. A magyar diplomata „civil” gesztusa diplomáciai szinten folytatódik. És ha a kolozsváriak helyben találnának is esélyt a megegyezésre, a két ország viszonya tovább romlik, és ez visszagyűrűzik Erdélybe.
A Iorga-botránnyal szinte egyidőben Brüsszelben nyitott képviseleti irodát két székelyföldi megye – a Magyar Régiók Házában. A hatékony brüsszeli jelenlét létkérdés volna, mert az uniós forrásokat Székelyföld végzetesen lassan hívja le, önmagát sodorva sokszoros hátrányba. De ez a történet nem a hatékonyságról szól. A romániai megyék külképviseletét Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, bábáskodásával szimbolikusan „elcsatolta” ezt a térséget és ez – számára – igen jó reklám volt. A román fél azonban nem nézte ezt tétlenül: a külügy bekérette a magyar nagykövetet.
Az idei Trianon-napon már tudható: sikerült elérni, hogy az uniós csatlakozás ne javítsa, de konzerválja a régi konfliktusokat. Pedig sok minden könnyebb lehetne, ha legalább a magyar diplomácia maradna a saját kaptafájánál. Mert az neki a dolga.
(Marosvásárhely, 2011. június)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
