Itt állunk a Parlament képviselőházi dísztermében, amely egyszersmind a nemzeti együttműködés rendszerének központi vezérlőterme, ahonnan a haza boldogulását irányítják a népakarat felkent mérnökei. Kérjük kedves látogatóinkat a sor végén, hogy ne maradozzanak le és ne nyúlkáljanak semmihez, mivel a magyar demokrácia használaton kívül helyezett berendezési tárgyai muzeális értéket képviselnek!
![](/files/public/cikkepek/12464/Image/Lead_LNBn_skicc.jpg)
Országgyűlési képviselők százai töltötték meg a padsorokat, nyüzsögtek, eszegettek, beszélgettek, laptopjukon játszadoztak, vitatkoztak, és nem kell félni az igazságtól: veszekedtek egy-egy törvénytervezet vitájában. Az amúgy tényleges támogatottságot felmutatni képtelen ellenzék például módosító javaslatokkal akadályozta, húzta-halasztotta hazánk sorsát alapvetően befolyásoló törvénytervezetek elfogadását. Ma már furcsának tűnhet, hogy egy-egy jogszabály vitája emiatt napokig, hetekig, sőt szélsőséges esetben hónapokig is eltarthatott. Egyre anakronisztikusabbá vált, hogy kétharmados támogatottság birtokában is az ellenzék teljesen hiábavaló szószaporítása miatt napokat kelljen pepecselni egy-egy jogszabály megalkotásán.
Az első komoly áttörést ezen a fronton a Fidesz 2011-es házszabály-módosítása jelentette, amely szerint már két ülésnap alatt is át lehetett zavarni a parlamenten a törvényeket. Később kiderült azonban, hogy a munka üteme még így sem felel meg a centrális erőtér gyorsan növekvő igényeinek. Ekkor születtek meg az egész fejlett világ csodálkozását kiváltó félnapos, majd félórás törvények. Végül sikerült néhány perces intervallumra leszorítani akár a sarkalatos törvények átfutási idejét is. Egyébként ma is Guinness-rekordnak számít például a tízperces alkotmány, amelynek az elfogadása csak azért tartott ilyen hosszú ideig, mert a házelnök lekávézta a preambulumot és újra kellett nyomtatni, hogy megkaphassuk rá Isten áldását.
Teljesen nyilvánvalóvá vált ekkoron, hogy a parlamenti munka hatékonyságának legfőbb akadálya a parlamenti képviselő.
Ha sikerül kiiktatni a folyamatból az emberi tényezőt, akkor a törvénygyártás üteme képes felvenni a nemzeti ügyek kormányának feszített ritmusát. Elsőként Magyarországon sikerült az első lépéstől az utolsóig automatizálni a törvényalkotást, amelyből ma már teljesen kiiktattuk a gyártástechnológia legfőbb akadályozó tényezőjének bizonyuló humán erőforrást.
Most lépjünk tovább a következő terembe, ahol a törvény-előkészítés kényes művelete zajlik! Kérem önöket, hogy ne nyúljanak a forgó berendezésekhez, mert ha véletlenül elkap valakit a gépszíj, akkor az illető legközelebb a Magyar Közlönyben kerül elő, aláírva, betördelve és kinyomtatva. Amint láthatják, jelenleg éppen a Térd Fölé Érő Szoknyák Tilalmáról szóló törvényerejű rendelet előkészítése zajlik. A javaslatot először szenteltvízben beáztatjuk, szárítjuk és mángoroljuk. Amióta a legújabb Alaptörvény civil kezdeményezésre hatvan év alatt kötelezővé tette az erényöv viselését, és általánossá tette az első, majd – a választott önkormányzati képviselők jogállást kiterjesztve – igény szerinti sorszámú éjszaka jogát, igen nagy jelentőséget tulajdonítunk minden családvédelmi törvény széles körű társadalmi egyeztetésének.
Ez a következő teremben zárt rendszerű véleménycserélő berendezésekben zajlik. Az egyik oldalon megy be a vélemény, a másik oldalon pedig az ellenvélemény, és középen jön ki a közvélemény a Nézőpont és a Századvég intézetek díszcsomagolásában.
A készülő törvényekre a következő teremben visszük fel automata lakkozó berendezésekkel a demokratikus mázat. Az exportra szánt törvényeket külön fényezzük.
Köszönjük megtisztelő látogatásukat. Felhívjuk figyelmüket, hogy kifelé menet óvatosan lépdeljenek át az ország romjain!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!